Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.

Ülésnapok - 1881-354

354. országos Ülés májas 3. IS84. 125 állameszme compact kifejezése szempontjából egy j fényes országházra, de egyátalán nem látom azt be, hogy ma, midőn ha széttekintünk a társadalmi téren, bármely téren, akár közgazdasági, ipari, kereskedelmi, akár egyéb culturális téren, nem látunk egyebet, mint e nemzet vállaira folyton növekvő és súlyosbodó inség és nyomor terheit. Meglehet, hogy talán a t. túloldalon némelyek túlzottnak találják ez állításomat; hát én biztosít­hatom azon urakat, kik ezen állításomat túlzottnak találják, hogy az meggyőződésből származik s erre nézve bátor vagyok a t. háznak figyelmét egy pár példára felhívni. A múlt esztendőben történt, hogy egyik kép­viselőtársamhoz a felvidékről mutatóba kenyeret küldöttek fel. Nem akartuk e kenyeret önök előtt producálni, nehogy azon izgalom közepette, a mely akkor volt, arról vádoltassunk, hogy talán állás­pontunk erősbítése szempontjából mechanicus úton igyekszünk az okokat feltüntetni, melyek ellené­ben a liberalismus és jogegyenlőségnek valójából kiforgatott eszméje vettetett latba. — Tehát mondóra, t. ház, az egyik képviselőtársamhoz a felvidékről kenyér küldetett fok a mely kenyér fiivekből és levelekből volt sütve; beküldetett pedig egy igen elszomorító és a szivek mélyébe ható panaszos levél kíséretében, azon kérelemmel, hogy történjék felszólalás e házban azon vidékeken uralkodó nyomor enyhítése végett. Magam szemével láttam továbbá, midőn a Tiszavidék egyes községeiben a napszámos, ki munkája után a déli órákban pihenésre tért, gyö­kerekkel táplálkozva helyettesíté ebédjét. Ily helyzetben, ily nyomorúság közt, t. ház, én egyáltalában nem látom jogosultságát annak, hogy a t, ministerelnök ur itt a nemzet méltósá­gára hivatkozhasson. Nagyon szép dolog a méltó­ság, t. ház, de legyen arról mindenki meggyőződve, hogy valamint az egyes ember hiába igyekszik anyagi helyzetét a legmagasab méltóság színében feltüntetni luxuriosus építkezések és más hasonló szemfényvesztések által, de ha nincs meg az anyagi erő, ha segélyforrásokkal nem rendelkezik, az semmi egyéb nem lesz a józanul itélő ember előtt, mint még inkább discrediáló szédelgés: ép­pen úgy a fényes országházzal nem leszünk képe­sek elhitetni, hogy helyzetünk e fénynyel arány­ban áll. Ennélfogva, ezen okból kiindulva egyáltalán nem helyeselhetem ezen országház építésének még osak eszméjét sem a mai viszonyok közt. A t. ministerelnök ur mintegy dicsőséggel említi fel, hogy mennyire megköveteli ezen or­szágház építését a nemzet culturális jövője. Meg­követelné, igen, hogy ha meg volnának hozzá az eszközök és akkor magam is hozzájárulnék. Van­nak sokkal fontosabb és e nemzet életébe, létérde­keibe mélyebben vágó szükségletek. Igyekezzék j a t. ministerelnök ur egy helyesebben folytatandó politikában először azon igényeket kielégíteni, melyek a közvogyonosodásra és a közjólét eme­lésére közrehatván, önként fognak kínálkozni a segélyforrásokkal, melyekből a pénzügyi sikert és ebből folyólag az ily költekezéseket és áldoza­tokat hozni lehet. Két példára hivatkozom azon érvekkel szemben, melyek által a t. ministerelnök ur politikájának üdvös tevékenységét és hatását vé­delmezi, melyet azonban ő kívüle sem a t. házban, sem e házon kivül senki sem lát. Ott van például Magyarország több vidéke, melyek Európa leg­szebb és legregényesebb vidékei közé tartoznak. Tett-e ezek emelésére egész politikai múltja alatt a ministerelnök ur vagy kormánya valamit? Ott vannak a Kárpát vidékek, ott van Máramarosszép fekvésű vidéke, ott vannak az Alduna vidékei. Esek mind kimeríthetlen bányái és segédforrásai lennének a mi pénzügyi szükségeink enyhítésének fedezésére Ezek a vidékek önmagukra vannak hagyatva, utazók által nincsenek látogatva, nem találtatván ott fel még azon kényelem sem, mely az utas legelemibb igényeinek megfelelne. Szám­talan forrásává válhatnának e vidékek a jólétnek, egy egészséges politika által. De mindezen vidé­kek felvirágoztatásukra a kormány politikájában nem találunk egyetlen egy pontot, nem találunk egyetlen egy tételt, melyből meggyőződhetnénk, hogy a kormány csak szándékszik is közrehatni e vidékek emelésére. Másik bajunk, t. ház, nézetem szerint az, hogy Magyarországnak azon súlyos terhekhez képest, melyeket a rossz pénzügyi gazdálkodás folytán el kell viselnie, végtelen gyér incolatusa van. És én ebben találom legfőbb okát azon közgazdasági stagnatiónak, melynek javítása felett megindult az agrár mozgalom és melyhez szívesen hozzá­járulunk mindnyájan. De én nem azon utakat és módokat találnám egyedüli eszközöknek, melyek ezen mozgalomban felhozatnak, hanem oly egész­séges politika követését a kormányzatban, mely lehetővé teszi, hogy a lakosság létszáma, a gyári ipar fejlesztése, a kereskedelemnek, a magyar elemnek kezeibe való helyezése által a czél eléres­sék. E tekintetben sem látunk semmi javulást. Igaz, hogy nem a ministerelnök ur kormányzata alatt történt, a mit felhozni akarok, hanem előbb ; de hiszen a ministerelnök ur is csak folytatta azon rossz kormányzatot, amely alkotmányos éle­tünkön végig vonul. Midőn a porosz-franczia há­borúidejében, hajói emlékszem 60,000 elszászi csa­lád kínálkozott település végett Magyarországba, volt-e csak egyetlen egy szó ezen eszme felkaro­lása mellett'? Elutasittatott. Ott volt a csángók betel építése. A kormány egyáltalában nem járult azon buzgósággal ezen mozgalom keresztül­viteléhez, a melyet az eszmének a nemzeti jövő létérdekébe vágó fontossága megkövetelt volna,

Next

/
Oldalképek
Tartalom