Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-346

368 * 346- orsíágos fiéä április 24. 1884. és ezért elvenné sokaknak kedvét a testületekben való buzgó működésre, ezzel szemben utalok arra, a mit maga mondott a ministerelnök nr, hogy ily kényszer csak ott engedhető meg, a hol az állam érdekei követelik. No hát, t. ház, azon meggyőződésben vagyok, hogy az ipar emelése állami, országos érdek s egyik leghathatósabb eszköze az emelésnek a kötelező társulás. Ennélfogva meg van adva a kritérium, melyre a ministerelnök ur is hivatkozott. Igenis állami érdek a testületeknek kötelezőkké való tétele. Igen helyesen kimutatta gr. Apponyi Albert képviselő ur, hogy a közgazdasági bizottság által megállapított szövegben az iparosok kétharmad többsége oly általánosságban van felemlítve, hogy teljesen a véletlenre vanbizva, nyilatkozni fog-e a valóban az érdekeltek többsége. Azt pedig minden kétségkivülinek tartom, hogy az iparszabadság kérdése, melyre Pulszky képviselőtársam és az általános vitánál György Endre képviselő ur hivatkozott, a kötelező társulás által érintve nincs. Mert miben rejlik az iparszabadság elve? Abban, hogy a kereseti és munkaszabadság nincs megtámadva. Azt pedig az előttünk levő törvényjavaslatban akkor sem látjuk korlátozva, ha gr. Zichy Jenő képviselő ur indítványa elfogadtatik. Ez az argumentum, hogy a m nnkaszabadság bármiképen korlátozva volna, absolute tárgytalan. Itt a régi reminiscentiák uralják a kedélyeket. Mert valamikor a ez éh-rendszerben megvolt a numerus clausus, vagy bizonyos kizárólagosság, mely a kereseti szabadságot korlátolta, most attól félnek sokan, hogy mivel egy új ipari organisatió szándékoltatik létesíttetni, itt is megszorítás történnék. De őszintén szólva, az előttem szólottak közül ezt egyik sem bizonyította be. T. ház! Megvallom hogy mikor az eredeti javaslat benyujtatott, az ipartestületekről szóló fejezetet örömmel üdvözöltem, mert ugy találtam, hogy azon czélt, melyet az iparosok maguknak kitűztek, mikor határozottan a kötelező társulást kivánta, sok tekintetben szerencsésen oldja meg. Azt is, hogy az eredetileg contemplált testületi intézmény az iparosoknak bizonyos tekintetben többet ad, mint talán magok vártak, elismerem, csak azt sajnálom, hogy a kormány ezt oly félénken oly nagy bizalmatlansággal tette,hogy azt, a mit az indokolásban ha nem is szükségesnek, de czélpzeríínek elismert, nem adja őszinte szívvel, hanem valóban alaposnak tünteti fel azt a gyanút, melynek kifejezést adott gr. Apponyi képviselőtársam és többen, hogy tulajdonkép kerülő utakon ki akarja kerülni ezen testületek létesítését. Ezen testületeknek czélja nézetem szerint 3 főtekintet alá esik. Első az, melyet jellemzett gr. Apponyi képviselőtársam, mikor a testületi szellemnek hatására, morális erejére utalt és ezt méltóztassék elhinni, csekélységnek nem tekinthető, akkor sem, ha a többi előnyök, miket a társulás nyújthat, nem is léteznének. Látjuk, hogy az erők tömörülése bizonyos szervezetben, mennyire emeli az egyesnek is az erejét. Hogy a hatósági funetiók megadattak a testületeknek, azt igen helyesnek tartom, azonban mégis azon megjegyzésem van Matlekovits t. képviselőtársam azon észrevételére, melyet Szilágyi képviselőtársammal szemben tett, miszerint nem volna tulajdonkép szükség ezen hatósági functiók átruházására, mert ott, a hol nem létesülnének ezen ipartestületek, ott van az első fokú iparhatóság. Igen jól tudjuk, hogy iparhatóságok léteztek most is. (Egy hang jóbbfelöl: De megbízottak nélkül.') Igenis nem vob tak ott azok a megbízottak. Hanem jól tudjuk, hogy a bureaucratia, akár megyei, akár állami, hogyan szokott bánni a nem hivatalos elemekkel ilyen esetekben és én attól tartok, hogy ezen megbízottaknak hatásköre, tényleges befolyása a szervezett bureaucraticus erő mellett vajmi csekély lesz, azért igen óhajtandónak tartom, hogy bizonyos hatósági functió nem az iparhatóságok által, hanem a hol csak megvan rá az erő, az illető ipartestületek által végeztessék. Különben én a szabadságnak nagy tisztelője vagyok és értem teljesen azon fentartást, melyet a t. ministerelnök ur használt, midőn kinyilatkoztatta, hogy ő a javaslat szövegén bizonyos változtatásba szükség esetén beleegyeznék, hogy ha mód nyújtatnék arra, hogy — a mint ő fejezte ki magát — a revisio ne legyen kizárva. Én ezt értem és ha arról volna szó, hogy ezen egészen új testületnek működése az évek bizonyos sora után ismeretes és világos lesz az érdekelt körök előtt is, akkor én nem bánnám, hogy ha néhány év múlva minden városnak, hol ilyen testület létesül, szabadságában volna mondani: ezen testület nem felel meg czéljainknak, kérjük a kormánytól, hogy ezen kötelezettséget vegye le rólunk. De ehhez többévi tapasztalat szükséges. Az előttünk fekvő törvény sem fog örök időkig tartani, mert a 19 században a technikai vívmányok gyorsan változtatják meg épen az ipar terén az állapotokat. Ezen törvény módosításának is megjön majd az ideje és hiszem, hogy akkor, ha tapasztalatok fognak létezni az ipartestületek hatására nézve, szívesen fognak arra ráállni magok az iparosok is, hogy kimondassák, hogy ne legyen többé kötelező az ipartestületekbe való belépés. Meg vagyok azonban győződve, hogy az érdekeltek nagy többsége akkor azt is fogja mon dani, hogy ha nem kötelezők is többé a testületek, azért mégis tartsuk meg azokat. Jelenleg midőn ezen testületek egészen mások akarnak lenni, mint voltak a régi ipartársulatok, most midőn az iparosság maga még nem érthette át egészen ezen helyesen contemplált intézménynek hasznát, meg