Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-346

362 346. országos ülés április 24. 1884. son tárgyalásnál jeleztem, ha Hermán Ottó t. képviselőtársam akkor tartott beszédemre néhány megjegyzést nem tesz, melyekre szükséges felelnem, minthogy részben félreértésből, részben az álláspontok oly különbözetéből származnak, melyekre a t. ház figyelmét szükségesnek tartottam már csak azért is felhívni, hogy azon consequentiákat, melyek a Hermán t. képviselő ur által elfoglalt álláspontból logikailag következnek, mindenki tisztán maga előtt lássa és azután ezen eonsequentiák hatását is megítélni képes legyen. Nevezetesen azon tannal állok itt szemközt, melynek most Hermán t. barátom egész határozott és éles kifejezést adott és melyet — megvallom — mielőtt az ő szájából hallottam, még csak az osztrák Reichsrath tárgyalásaiban, de nem az ő nézeteinek megfelelő, hanem azokkal a legélesebb ellentétben álló körből hallottam és a mely a qualificatiót és a kényszerű ipartestületeknek átadandó fegyelmi hatóságot azzal indokolta, hogy az ipar ép oly hivatalteljesítés, mint bármely más hivatal, a mely az államhatalmat kezeli; hogy az iparos munkája analóg természetű társadalmi munka azzal, a mely a társadalmi, illetőleg állami functiók által végeztetik. Már t. ház, akárhogy hízelegjen e tan kimondása első látszatra nemcsak az iparosoknak, hanem" minden állampolgárnak, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ennél veszedelmesebb tant a mai társadalomban nem ismerek és hogy ezen tan az, mely alapul szolgál az összes socialisticus törekvéseknek, az állami omnipotentiának és a magukat néha vezérletre hivatott némely körök azon praeferentiájának, hogy ők és nem a többség s az ő meggyőződésük, személyes nézetük és initiativájuk van hivatva a törvényhozás minden terén dönteni, nem pedig a nép többségének nézete. Mert mi alapja és közvetlen consequentiája e tannak ? Alapgondolata az, hogy a társadalomban minden munka egyenlő. Ezt elismerem, a mennyiben az érdem a törekvésnek és a fáradságnak megfelel, de nem ismerem el, ha arról van szó, kogy minden munkára egyenlő képesítés kellene s igy minden munkát mindenkinek egyenlően lehetne elvégezni. Min alapul továbbá azon tan, hogy miután a mesterember munkája egyenlő azzal, melyet az államhivatalnok végez, ép ugy meg kell szabni hozzá a qualrficatiót? E tan azon alapul, hogy a ki ezt enuntiálja, meggyőződik arról, hogy ezen munka értékét senki sem képes megítélni, csak az illető iparos maga. E tan csak abban a hibában szenved, hogy elfeledik, hogy az iparos nemcsak magának dolgozik, nemcsak azért, hogy neki haszna legyen, de azért is, hogy az ő munkájának productuma a közönség igényeit kielégítse, hogy ennek értékéről tehát nem az iparos van hivatva Ítélni, hanem a közönség. S bár| mint méltóztatnak is állítani, hogy az ipar erkölcsi j méltóságát csak az ismeri el, ki az iparosok ebbeli itélő tehetségét és első sorban ítéletre való hivatottságát elismeri: ez ellen mindig protestálni fogok, mert a ki hivatva van ítélni az iparos munkája felett, az nem az iparos, hanem a közönség. (Helyeslések. Ellenmondás és felkiáltások szélső hatféléi: A hivatalnokoknál is!) És akárhogy szabályozzák a qualincatiót, az árakat és a társadalom hierarchiáját — pedig az urak ez alapon a legszigorúbb kast rendszerre lesznek kénytelenek áttérni — az élet önöket mindig meg fogja czáfolni, mert az eredmény az lesz, hogy a közönség azt, a mit használhat s a mi jól lesz csinálva, meg fogja fizetni és hogy azon országnak ipara, a mely képes lesz a közönség ínyére és kényelmére termelni, virágozni fog, mig ellenkező esetben nem lesz virágzó. S ne feledjék, hogy az ipar nemcsak a belföldön kénytelen concurrálni, hanem az iparnak nemzetközi concurrentiája van és e concurrentiát ily eszmék és doctrinák terjesztésével nem fogják megszüntetni. De továbbá ezen tanok nem is alkalmasak arra, hogy az iparosnak igyekezetét, azon tulajdonságait fejleszszék, a melyektől boldogulása függ. Mert bár hogy védjük is meg az iparosokat a kontárok ellenében és a közönséget — és én annak helyességét elismerem, hogy a hol a közönség közvetlenül ítélni nem képes, hogy a külszín által meg ne csalassék, hogy más árút, mint a mennyit tényleg Ígérnek ne adjanak a közönségnek, mondom, ennek helyességét tökéletesen elismerem — az ily szabályozás által nem fogjuk elérni a czélt egyrészt, másrészt az iparosokban sem fogjuk megteremteni azon tulajdonságokat, mint a melyek épen a nemzetközi verseny szempontjából és az államéletben való hasznosság tekintetében szükségesek, sem azt a szívósságot, takarékosságot és ügyességet, a mit csakis a concurrentiában való folytonos állás, a concurrentia tüze által való megpróbáltatás következtében érhetünk el. Ha nézzük az ó- és középkor remekeit, azok sem olyanoktól származtak, a kik elszigetelve állottak, a kik kiváló privilégiummal voltak felruházva, hanem származtak olyanoktól, a kik épen az akkor kifejlett nemzetközi concurrentia folytán kényszerítve voltak egész egyéniségükkel iparuknak élni, egyéniségüket műveikben,termeivényeikben kifejezésre juttatni. Azt mondják az előttem szólott képviselő ur és társai, hogy ha ez az iparossal és termeivényeivei igy van, igy van ez szükségképen a hivatalnokkal is és valószínűleg azt gondolják, hogy a hivatalnoknak sem kellene nagyobb privilégiumot adni, mint az iparosnak. Hát én elfogadom azt, hogy a hivatalnok is dolgozik, dolgozik a közönség részére és munkájának eredménye is a közönség igényeihez kell hogy alkalmazkodjék. Csakhogy egy