Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-336

160 336. országos Ü1Í8 mArczins '29. 1884. melyek kényszere csak abban áll, hogy egy csekély kisebbség magát a nagy többség akaratának közös érdekű kérdésekben alávetni kénytelen, ily alakban mondom, e testületek intézményét veszélyesnek nem tartom. Sőt egy előnyt látok benne, annyiban, a mennyiben lehetővé teszi az iparosokra nézve, hogy a szabadság jótékony elvének tágabb körű, hatályosabb érvényesítését vigyék keresztül az ipari életben. Mert én azon negatív szabadságtól, mely a tilalmak hiányában áll és mely tagitdhatlanul az eddiginél szűkebb korlátok közé tereltetik, megkülönböztetem azon positiv szabadságot, a mely abból áll, hogy ügyeinket, érdekeinket saját akaratunkkal, működésünkkel kormányozhatjuk és előmozdíthatjuk. És ezen positiv szabadság, ez az önkormányzat az ipartestületek intézménye által, ha az iparosok részéről az önkormányzat iránt kellő érzékkel, buzgalommal és tapintattal fog találkozni, kétségkívül teljesebb mérvben fog megvalósíttatni, mint az ipartársulatok eddigi jogköre mellett lehetséges volt. Osztozom tehát Szederkényi Nándor t. képviselőtársam azon nézetében, hogy az ipartestületek tulaj donképen az önkormányzat eszméjének megvalósítására vannak hivatva. De mikor ezt elismerem, egyúttal hozzá kell tennem, hogy az önkormányzat eszméje az ipartestületek kötelezővé tételének továbbterjesztését a javaslattal szemben bizonynyal meg nem engedi. Mert öntevékenységre csak oly testületek lehetnek képesek és hivatva, melyek nem a többség akarata ellenére kényszerítve hozatnak létre. (Helyeslés.) Csodadolgokat a javaslattól én sem várok, de positiv eredményeket igen. Az illusióktól, melyek gyakran említtettek, én is óvakodom és másokat is óvni szeretnék; és mindenekelőtt soha hozzá nem járulhatnék ahhoz, hogy merő illusió kedvéért sérelmet szenvedjen az iparszabadság elve. Ezen elvet én épen oly magasra becsülöm, mint György Endre t. képviselőtársam, végeredményben diadalát épen ugy kívánom, mint ő. De ezen óhajtás és ezen érzelem engem egészen más következtetésekre vezet, mint öt. (Halljuk!) Megvallom nem szívesen látom, ha oly politikai eszmék, melyeket tisztelek, melyeknek híve vagyok, magokat lejárják. Azon feladatot, mely előttünk áll, nem mi erőszakoltuk; felmerült az akaratunkon kívül. És kérdem, vájjon az iparszabadságnak jó szolgálatot tettünk volna-e, ha a dolgok azon állásában, mely a javaslat benyújtását megelőzte, a semmittevésre határoztuk volna magunkat? Én nem hiszem! .Mert t. ház, legalább is nagyon kétségesnek tartom, hogy mi veszélyesebb, mi károsabb egy politikai eszmére, egy politikai elvre, mint pl. az iparszabadság elvére nézve: az-e, ha azt a maga merevségében oda állítva, minden concessiótól tartózkodva, éveken, sőt évtizedeken át kiteszszük az öszszes érdekeltek egyértelmű, elkeseredett, habár az én hitem szerint nagyrészt igazságtalan vádjának, mely minden baj kútforrását ebben keresi, mely folytonos agitatiója által ez elvet népszerűtlenné, gyűlöletessé teszi; vagy ha az eszmét a maga lényegében fentartva, megőrizve, annak alkalmazásában egy hatalmas s nem ignorálható áramlatnak teszünk olyan concessiókat, melyek alkalmasak a bajt, a mennyiben oka ott rejlik, orvosolni, a mennyiben pedig forrásai másutt keresendők, az érdekeltek figyelmét azon más forrásokra irányozni ? (Élénk helyeslés johhfelől.) Mikor az ipartársulatokról szólottam, már érintettem az egyik pontot, melyen nézetem szerint e javaslat socialis jelentősége sarkallik. Én e socialis jelentőséget nem keresem ugy, mint Hoitsy t. képviselőtársam, a közönségesen úgynevezett socialis kérdésben, de keresem ott, a hol Helfy t. képviselőtársam kereste : az egész iparososztály társadalmi helyzetében, anyagi, szellemi, intellectuális állapotában és ezen iparososztály szerepében a középosztály fejlődésével szemben. Tagadhatlan tény, hogy nálunk a társadalom középosztálya válságos és forrongó helyzetben van. A réginek már nincs, az újnak még nincs birtokában; a nélkül, hogy stabilitását a maga jellegében megtartani tudta volna, a természetes osztálymozgalom is szüntelen fennakad benne; sem a kiválasztandó elemeket kiválasztani, sem a felveendőket felvenni fájdalmas vajúdás és rázkódtatás nélkül nem képes. Sok kóros társadalmi jelenségnek magyarázata rejlik e körülményben, melyekre kiterjeszkedni nem akarok. De annyi bizonyos, hogy a középosztályra nézve ezen állapotában vajmi fontos az, vajjon egy nevezetes osztálya társadalmunknak, mely hivatva van igen életerős és munkaképes elemeket szolgáltatni neki, melynek a nemzeterők harmonicus fejlődése és a társadalmi összérdek szempontjából ebben a középosztályban a maga megfelelő positióját el kell foglalnia: vájjon az iparososztály képes-e egész contingensét kiállítani s vájjon ezen contingens egy művelt, jó módú középosztály jellegének és mértékének megfelel-e ? Ezen nagy és fontos társadalmi érdek szempontjából, vagyis azért, hogy az iparososztálynak mentől több tagja emelkedhessek a középosztály sorába, helyeslem e javaslat mindazon intézkedéseit, melyek az iparososztály socialis helyzetének emelését czélozzák. (Helyeslés jóbhfelől.) Ilyen pedig nem egy van. Már maga azon tény, hogy e javaslatot tárgyaljuk, hogy azt ily alakban tárgyaljuk, maga az eredeti kormányjavaslat, továbbá a javaslat sorsa annak előkészítő stádiumában, azon kívánalmak, melyeknek az előkészítő bizottság — habár fontos elvek szólottak ellenök — mégis megfelelt, és azon körülmény, ' hogy mindenütt, hol az iparos-érdek a fogyasztók