Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-335

142 335 »rsíág«s ülés márczias 28. 1884. megingatott létének megmentése, jövőjének és fejlődési képességének biztosítása. Hogy az 1872-ki ipartörvény által megvalósított teljes, vagy ha ágy tetszik, korlátlan iparszabadság nemcsak nálunk, de mi nálunk sokkal fejlettebb iparállaraokban is az ahhoz fűzött várakozásoknak meg nem felelt, hogy ezen ipartörvény következményeiben ugy nálunk, mint másutt is az illető közvetlenül érdekelt köröket egyáltalában ki nem elégítette, ezt azt hiszem, kétség tárgyává tenni nem lehet. E törvénynek nézetem szerint legsarkalatosabb hibája az volt, hogy megsemmisítette ugyan a régit., de nem teremtett helyébe egy iij életerős szervezetet, szabiiddá tette teljes mértékben az egyént, megengedte teljes mértékben az egyénnek önérdekében minden lehetőt elkövethetni, nem kötelezte viszont az egyént semminek tevésére a közügy érdekében. Sarkalatos hibája még az volt, hogy az iparszabadság minden átmenet nélkül lett behozva, hogy a tőkének minden korláttól felszabadított versenye kézműiparunkat készületlenül találta, azt mintegy meglepte és hogy viszont nem nyújtott semmi módot és eszközt arra, hogy kézműiparunk az egyenlőtlen harczban magát sikeresen védelmezhesse. Mi volt, t. ház, következménye ezen szervezetlenségnek ? Iparunk és különösen kézműiparunk általános hanyatlása. Bár merre tekintünk, mindenütt rendetlenséget találunk, a fegyelem napról-napra lazul, a szakképzettség hanyatlik, és napról napra kevesebb azon iparosok száma, kik önálló ipart sikeresen űzhetnek. Ebbeli állításomat, t. ház, egyáltalában nem látom megczáfolva azon statistikai adatok által, melyeket György Endre képviselőtársam felhozott. Ha ezen statistikai adatok valódi értékét meg akarnók állapítani, akkor mindenek előtt meg kellene állapítanunk azt, hogy ezen statistikai adatok által feltüntetett szaporulatban mennyi a tanult iparos és mennyi a tőkepénzesnek azaz a vállalkozók száma. Erős meggyőződésem az, hogy a vizsgálat eredménye azt constatálná, hogy ezek között a tanult iparosok száma csekély, mig ellenben túlnyomó a vállalkozók száma. Ez tehát ismét nem jelent egyebet, mint a tőke győzelmét a munkával szemben. Kézmííiparosainknak igen tetemes száma arra van mai nap kárhoztatva, hogy egész életén át segédmunkásként működjék, nem képes sem magának, sem családjának jólétet szerezni. Ha t. ház, az iparos arra a tudatra jő, hogy egész életének keserű, fáradságos munkája sem elégséges ahhoz, hogy magának önállóságot, családjának, habár szerény, de emberhez méltó jólétet teremthessen természetes, hogy nagyon is hajlandóvá válik ama tévtanok befogadására, melyek a társadalmi rend felforgatása által akarják I a munkást boldogítani. A reménytelen jövő tehát mindenekelőtt az, mely ugy nálunk, mint másutt is az iparost, a munkást a soeialdemocratia, az anarchia karjaiba vezeti. Nem tartom szükségesnek itt azon kérdés kimerítő fejtegetésébe bocsátkozni, hogy vájjon és mennyiben bir a kézműipar általában jövővel? mert nálunk, hazai viszonyaink közt, a hol egyes, kevés iparágak kivételével nagyiparról alig lehet szó,e kérdés actualis jelentőséggel egyáltalán nem bir. Nálunk t. ház, még igen hosszú időn át a kézműipar lesz első sorban az, a melynek létjoga és jövője, sőt főfontossága van. Kernelem, hogy ezen állításom valóságát még azok sem vonják kétségbe, kik a kézműipartól minden jövőt megtagadnak. Elismerem azt, hogy a nagyipar mai domináló állását teljesen elveszteni sohasem fogja, mit nem óhajtok, de józan észszel nem is óhajtható, miután a nagybani termeléssel összekötött előnyök oly nagyok, hogy azokat a fogyasztó közönségre nézve semmi sem pótolná. De a mily készséggel elismerem ezt, ép oly határozottan tagadom azt, hogy a kézműiparnak menthetlenül el kell vesznie, hogy jövője nem lenne. Én erre t. ház, semmi belső indokot nem látok. Van mai nap is ipar, a mely ha természeténél fogva nem is teszi lehetetlenné, de mégis megnehezíti nagy mértékben a nagybani termelést, van még mai nap is ipar, melyen a kézműipar versenyképes és versenyképes lesz a jövőben is. És ha a kézműipar a versenyben elbukott, azt sokszor nem okozta egyéb, mint a helytelen üzem, mint az associatio által nyújtott előnyök kellő fel nem használása, mint az üzleti conjuncturák nem ismerése, szóval oly indokok, melyek igen könnyen pótolhatók. Épen azért t. ház, mert a mai hazai speciális viszonyaink között még hoszszú időn át a kézműipar főfontosságú, épen ezért kell mindent elkövetnünk, hogy egy erős, vagyonos, haladásra kész kézműiparos osztály teremtessék és annak fejlődése biztosittassék. Egy vagyonos és művelt kézműiparos osztály nézetem szerint első feltétele és kelléke az egészséges tár sadalomnak. Ott t. ház, ahol ez egészséges középosztály hiányzik, a hol a magasat az alacsonynyal semmi sem kapcsolja össze, a hol a nemzet csupán gazdagok és proletárokból áll: az a társadalom nemcsak nem egészéges, hanem ellenkezőleg abban kézzelfogható a veszély. A vagyonos és munkás kézműiparos osztály tehát főfontosságú az állami és társadalmi egészséges fejlődésre. Ez osztály első rangú államfentartó elem. Egy egészséges és vagyonos kézműiparos osztály soha sem fogadja magába a társadalom felforgatását czélozó tévtanokat, a hol pedig ezt teszi, ott