Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-335
140 335, országos ttlós atárezias 28. 1884. ennyire nem teljesedett be jóslata, reménylem, az a jóslata sem fog beteljesedni, a melyet ma hangoztatott* (Helyeslés a szélső baloldalon.) De visszatérve a tárgyra, én éveken át kardoskodtam az iparszabadság mellett, mert ugy voltam meggyőződve és részben ugy vagyok meggyőződve mai nap is, hogy a mi iparosaink nem kellő helyen keresték bajaiknak okát. Meggyőződésem szerint ezen bajoknak főoka a következőkben rejlik: mindenekfelett és mindenekelőtt a vámterületi közösségben, melyben élünk Ausztriával. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) Ezt semmiféle phrázissal, semmiféle statistikai adattal eltagadni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) És én el is várom, ha mástól nem, a kereskedelmi ministerium államtitkárától, hogy legyen azives válaszolni :;zon statistikai adatokra, melyeket erre vonatkozólag tegnap Hoitsy t. képviselőtársam felhozott, mert hiszen ezen statistikai adatok tőle származnak, az ő ministeriumából jönnek ki és nem tagadhatja, hogy ezek kétségbeejtők. Hát méltóztassék azoknak alaposságát inegczáfolni, vagy méltóztassék valami vigaszt nyújtani azon kétségbeejtő eredményekre nézve, a melyeket azok feltüntetnek. Én ezt annál inkább óhaj tandónak tartom, mert hiszen mindannyian tudjuk, hogy az utolsó alkalommal a t. államtitkár ur vezette ezekre nézve az alkudozásokat és habár a választások küszöbén állunk, én mégis nagyon valószínűnek tartom, hogy a jövő alkalommal is ő fogja azokat vezetni, szükséges tehát tudnunk, hogy miképen vélekedik róla, különösen az általam említett statistikai adatokról. A másik oka abajnak, a mely ezzel kapcsolatban van, rejlik abban, a mit György Endre képviselő ur is hangoztatott, hogy a nagyipar abban a mérvben, a melyben fejlődik, természetszerűleg reányomul a kisiparra. Igen, ez a nagy baj megvan, ez nem speciális magyar baj, ez világszerte így van és miként magyarázható mégis, hogy Angliában, a hol leginkább fejlődött a nagy ipar, a kézműipar mégis virágzik? Valamint Belgiumban, Sváczban, Németországban, csak nálunk nem. Mert ott a kisipar ép oly mértékben, a mint önállólag elnyomatik, egyszersmind táplálékot talál a nagygyárosnál. Ezt mutatja a tapasztalat, mert minden nagytermelésnek kikerülhetetlen kiegészítő részét képezi a gyártásnak oly neme, a melyre csak a kézművesipar képes. De mi nálunk az a szerencsétlenség, hogy a nagyipar elnyomja kisiparunkat, de nem adja neki azon kárpótlást, melyet az más országokban nyer, nem adja, mert a nagyipar nem nálunk, hanem Ausztriában van. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Készítményeivel elnyomja kisiparunkat, a magáét fentartja, de a mienk nem állja ki vele a -versenyt. A harmadik ok, mely eddig még nem érintetett, a hitelszervezet hiányában rejlik. Minden nyugat-európai országban külön hitelszervezet van épen ezen osztály számára; hol a kormány, hol a társadalom, hol — a mit legjobban szeretek — önmaguk tudnak annyi erőt kifejteni, hogy oly hitelszervezetet létesítsenek, a mely képessé teszi őket versenyezni a nagyiparossal, nem mennyiség, hanem olcsóság tekintetében. Nálunk a kisiparos küzd nemcsak azon bajokkal, melyek világszerte léteznek, hanem a tőke hiányával is, vagy olyan drágaságával, mely már előre is elnyeli összes munkásságának gyümölcseit. Es van még egy utolsó ok, nem oly általános, de a melyet kötelességemnek tartok ez alkalommal mégis kiemelni és ez a regale jog fennállása minálunk. Kevesen képzelik mily hátrál tatólag hat ez a mi iparunkra, főként a felvidéken, mely a magyar iparnak egykor bölcsője volt. Akárhány helyet idézhetnék, mely alkalmas volna bizonyos ipartelepek felállítására, a hol megvannak rá az erők, a tőke, a szakképzettség és fennakad az egész vállalat, mert a legszükségesebb és ott meglévő erőt ki nem zsákmányolhatják, t. i. a vizet, mert a felett a régalejognál fogva, akár a kincstár, akár valamely egyén önkényüleg rendelkezik. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem Magyarország az első, ellenkezőleg egyik utolsó ma, e tekintetben. Ha nézzük Németországot, Svájczot, de különösen mikor látom, hogy a szomszéd Ausztria, mely fájdalom egységes nemzetgazdasági területet képez velünk, a múlt évi márczius 15-én kelt törvényével körülbelül oly korlátokat szab, mint ez a törvényjavaslat és mikor megfontolom a következményeket, a mik abból származnának, hogy a vámterület egyik felében a kézműiparos védelmeztetnék, a másikban pedig nem: ennek közvetlen eredménye az lenne, hogy az onnan kiszorított iparos, tehát a kontár mind ide vándorol Magyarországba. Ha már más ok nem lett volna, ez az egy elég arra, hogy az iparszabadság legtántoríthatlanabb hivét is meggyőzze a felől, hogy ezen áram • lattal szemben, ha csak többre nem becsüli a maga jelszavát, elvét az ország javánál, az iparos osztály jóléténél, akkor lehetetlen, hogy rá ne lépjen arra a térre, melyre e törvényjavaslat rálépett. Egész őszintén megvallom végre t. ház, hogy nagy befolyással volt reám az a tény, midőn láttam, hogy a sok capacitálás daczára az egész, az összes iparososztály úgyszólván görcsösen ragaszkodott kívánalmaihoz. Utóvégre nem arról víin szó, hogy a magunk számára csináljunk törvényt, hanem az iparosokról van szó. Midőn látom egy nagy, tekintetbe veendő, ugy számánál, mint hazafias erényénél fogva nagy osztályt, mely akár helyesen, akár helytelenül annak a hitnek ad kifejezést, hogy boldogulásának egyedüli akadályát ez képezi, a törvényhozásnak kötelessége ezen akadályt elhárítani. (Helyeslés a szélső balon.)
