Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-311

Hí 311. országos ülés február 16. 1881. anyagi törvények codificált gyűjteménye garantiroz. A bagatelltörvény meghozatalánál továbbá igen nagy súlyt fektettek mindig az igazságszolgáltatás gyorsítására és olcsóbbá tételére ; ebből kifolyólag vették fel azon igen czélszerü rendelkezést is, hogy az érdeltek kérelmére az igazságügyi kormány elrendelheti, hogy abagatellbiró a bíróság székhelyétől távolfekvő községekben törvénynapokat tartson, vagyis a helyszínén sommásan tartsa meg a tárgyalásokat. Azonban a gyakorlatban e rendelkezést foganatba véve nem látjuk. Most is csak ugy czitálják be meszsze vidékről a feleket, mint azelőtt és a nép számára készült bagatelltörvénynek hirdetett előnyeit ma ezen nép is csak annyiban ismeri, hogy kénytelen annak a minden helyes ellenőrzés nélkül működő bagatellbirónak sententiáját ókori oráculumnak venni. Pedig nem elegendő e mulasztás igazolására a kifogás, miszerint az érdeklettek nem kérelmezték, mert hiszen egy törvényhozási alkotásban a nagy összességnek nyújtotta kedvezményre, ha azt komolyan vesszük, azon nagy összesség figyelme fel is hívandó és talán meg is kérdezendő, hogy nem kívánj a-e igénybe venni annak jótéteményét, így t. ház, nem hallgathatom el azon visszásságokat, a melyeket a magam praxisában oly annyira kellemetlenül kellett tapasztalnom a kézbesítések körül. A községekben ugyanis a kézbesítést jelenleg a községi elöljáróságra bizták; igyekszik is ez a reája bízott feladatnak a maga módja szerint megfelelni és pedig majdnem minden esetben oly lelkiismeretes pontossággal, hogy a tárgyalásra idéző végzésnek kézbesítési íve a tárgyalás napján a bírósághoz beküldve soha sincsen, a mely pontosságot azután igen sok esetben megtetéznek a két - háromszori sürgetés után beküldött azon laconicus jelentéssel, hogy az illető végzést nem lehetett idejekorán a megidézett félnek kézbesíteni. No, hogy az ily pontosságok azután mily kitűnő hatással vannak a jogi élet működésére, azt ugyan fejtegetnem talán még sem kell. De már az iránt azután igen kíváncsi volnék a t. minister urnak fejtegetését ismerni, hogy ugyan milyen intézkedés alapján is lehetne hát e kézbesítő községi elöljárókat kötelességeik teljesítésére szorítani. Mert a magam gyakorlatában két módjához fordultunk az e részbeni elégtételért, de bizonymin dkétmódbanmeddő eredménynyel. Ugyanis a mikor a kézbesítést több alkalommal feltűnő módon elmulasztó községi elöljárót az eljárt biró pénzbirságban marasztalta, a felsőbb bíróság e végzést megsemmisítette s midőn a megyei alispáni hivatalhoz panaszszal fordult, hát ez nagy szigorú hangon utasítá az elöljárót, hogy máskor valahogy ne tegyen ismét ilyes valamit! Tény továbbá t. ház az is, hogy vidéken majdnem mindenütt csak hónapok múlva tűznek sommás keresetekre tárgyalást; tény, hogy a sommás eljárásban a törvény azon rendeletének, miszerint a tárgyalás s bizonyítási eljárás után nyomban hirdetendő ki az ítélet járásbíróságainak talán igen ritkán felelnek csak meg; — tény az, és ezt én igen fontosnak tartom t ház, hogy az eskü kivétele a felektől és a tanuktól már igen pongyola alakban történik meg. Pedig t. ház, oly perrend mellett, melyben az ügyek majdnem 40—507«-a esküvel döntetik el és az általános jogérzet és erkölcs oly sűlyedése mellett, melyet mi nálunk mindenki és maga az igazságügyminister ur is már constatált, azt hiszem, épen nem lehet közönyös reánk nézve, hogy a bizonyítás e gyakori nemének alkalmazásában mind azon külső szertartások, formák tartassanak meg, a melyek még leginkább képeznek garantiát a mellett, hogy általuk felköltve és ébren tartva az embernek belső erkölcsi és vallási érzéke, a letett eskü leginkább fog e belső meggyőződéssel harmóniáim. És erre én súlyt fektetek, bármily nevetségesnek is tűnjék fel némelyeknek az avult szertartások felelevenítése. Tény továbbá az t, ház, hogy nálunk egy oly díjnoki rendszert állapított meg a visszás gyakorlat, a melynek létezését mindenütt csak pirulással constatáljuk, mert t. ház — és ezt nem túlozva, de concrét esetek alapján állíthatom — bíróságaink egy naponként 60 krajczárral is fizetett díjnoki apparátussal dolgoznak és pedig dolgoznak igen fontos munkakörben, néhol a kezelésnek legfontosabb ágát is reájuk bizva. Ezt lehet ugyan az illető bíróságok speciális beléletének tekinteni, de én azt hiszem t. ház, hogy ily ferde helyzet már csak a bírósági kezelés általánosabb érdekénél fogva és azon körülménynél fogva, hogy az illető kezelési díjnak a vele érintkező közönséggel szemben mégis csak az igazságszolgáltatás egy bár igen szerény, de közegét képezi — de különösen épen az alka mázott bizalmi állásánál fogva — ily helyzetmagára az igazságszolgáltatás ügyére is olykárté kony befolyással lehet, hogy egy ilyen állapotot talán csak még sem kellene tűrni Magyarország igazságügyministerének. Tény továbbá és pedig* általánosan panaszolt tény még az is, hogy bíróságaink mind rendkívüli drága bérházakban vannak elhelyezve és igazságügyi tárczánk házbérek czímén évenként oly nagy összeget emészt fel és pedig egészen improductive visszahozhatlanul, a melyet évi törlesztésképen felhasználva, oly amortisationális tőkét juttatna kezünkhez, a mely tőkével egyrészt beruházásokat teljesítenénk és a jövőre való tekintettel még az évi kiadások apasztását is eredményezhetnők — másrészt pedig bíróságainkat is sokkal czélszerűbben helyezhetnök el — és nem úgy, hogy mint pl. most Verseczen van, 3000 frt bér fizetése mellett a telekkönyvi osztály külön épületben van elhelyezve és mind a polgári