Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.
Ülésnapok - 1881-309
oB 309. országos ülés február 12 1884. tett. A kérvényt a t. ház a pénzügyi bizottsághoz utasítván, a bizottság azt tárgyalta és azon javaslatát terjeszti a ház elé, hogy a folyamodásnak ne méltóztassék helyet adni egyszerűen azért, mert e 4 év alatt minden komolyan építeni akaró polgár azon helyzetben volt, hogy a mennyit igénybe venni akart, azt eddig csakugyan megtehette. Ennek következtében nem látja a bizottság indokát annak, hogy e kölcsön tovább is lekötve legyen, a nélkül, hogy komoly kilátás lenne arra, hogy a szegedi építkezéseknek javára válik. Kérem tehát a pénzügyi bizottság részéről, a t. házat, méltóztassék e kérvényt egyszerűen mellőzni. (Helyeslés.) Elnöki Méltóztatik a t. ház a bizottság javaslatát elfogadni? (Elfogadjuk!) Tehát a kérvény mellőztetik. A mai napirend ki van merítve, azonban a ministerelnök ur és a közlekedésügyi bizottság részéről jelentések lesznek beadandók. Tisza Kálmán ministerelnök: A t. ház engedelmével most a napirend befejezése után, van szerencsém, megfelelőleg az 1876. évi XIII, törvényczikk 33. szakasza rendelkezésének, beadni az egészségügyi jelentést az 1881. évről. Kérem a t. házat, méltóztassék e tekintetben a szokásos intézkedéseket elrendelni. (Helyeslés.) Elnök: Ki fog nyomatni s a t. ház tagjai közt ki fog osztatni. Darányi Ignácz, a közlekedésügyi bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém a közlekedésügyi bizottság nevében a budapestzimonyi vasút szabadka-bajai szárnyvonalának kiépítéséről szóló 440. sz. törvényjavaslatra vonatkozó jelentést, továbbá ugyancsak a közlekedésügyi bizottság részéről a munkáes-beszkidi vasút kiépítéséről szóló 473. sz. törvényjavaslatra vonatkozó jelentést a pénzügyi bizottság megfelelő jegyzőkönyveivel együtt oly kéréssel bemutatni, hogy ezen jelentések kinyomatása, szétosztása és az osztályok mellőzésével való napirendre tűzése iránt intézkedni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: E két jelentés ki fog nyomatni, szétosztatni és ha a t. ház beleegyezik, az osztályok mellőzésével fog annak idején napirendre tűzetni. A további tanácskozásra vonatkozólag már tegnap voltam bátor javaslatba hozni, hogy holnap és holnapután ülés ne tartassék. Az irói és művészi jogról szóló törvényjavaslat már ki lévén nyomatva, az a t. képviselő urak lakására fog elvitetni, hogy azzal foglalkozhassanak. Pénteken a főrendiház gr. Cziráky János emlékének requiemet rendezvén, talán czélszerű lesz az ülést V 2 12-kor tartani, a mikor is a napirend tárgyai lesznek: Az 1875: XXXVI. t.-cz. módosításáról ; a kir. járásbíróságok számának szaporítására vonatkozó 463. számú közigazgatási bizottság jelentése; s a mennyiben az idő megengedi, ugyancsak a közigazgatási bizottság jelentése némely megyék határának egyes községek és puszták átcsatolásával kiigazításáról és ezzel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Egyéb tárgy nem lévén, az ülést eloszlatom. {Az ülés végződik 12 óra 35 pereskor.)