Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.
Ülésnapok - 1881-325
325. f.r zágos ülés iisárezins 8. 1SS4. 335 nem idegen harmadik személyek; ezekkel szemben az oltalom igenis indokolt. Kifogásolja a t. képviselő ur, hogy itt ezen intézkedés által tulajdonképen az irodalmi üzletszerűség megvédése ezéloztatik. Hát a szerzői jogról szóló egész törvény nem-e az irodalmi üzletszerűségről szól? Tisztán arról. Mert ha irodalmi szempontból vesszük a kérdést, ugy épen kárhoztatnunk kellene a szerzői jogról szóló törvényt; mert a közérdek azt követeli, hogy a közbeeső müvek minél szélesebb nyilvánosságrahozás által terjesztessenek. Itt tehát csakis az üzletszerűség az, a mi a megvédésnek tárgyát képezi és ha egyik szakban indokolt a védelem, ugy indokolt az a másik szakban is. Én tehát kérem a t. házat, hogy az indítványt, a melyet az igazságügyi bizottság is, bár másképen formulázva elfogadás végett ajánl, annál inkább elfogadni méltóztassék, mert nem tisztán a távirati irodák kiadványainak oltalmazása szándékoltatik, hanem minden egyéb tudósításoknak is, melyek nem távirati úton keletkeznek. A múlt alkalomnu-1, mikor a törvényjavaslat tárgyaltatott, Hermán Ottó képviselő ur azt a szemrehányást tette nekem, hogy én nem vagyok a hírlapirodalom technikájába beavatva, hogy én nem tudok arról, hogy mi módon állíttatnak össze a hirlapok és azon hírek, a melyek nagy apparátussal, költekezéssel gyűjtetnek, nem távirati úton jönnek a vállalatokhoz, ezen híreknek az oltalmazása ép oly jogosult, mint a távirat oltalmazása. Az igazságügyi bizottság által javasolt szövegezéssel ezen esetekről is gondoskodva vau. Hogyan szól az az indítvány? A következőleg hangzik. (Olvassa): „ Kizárólag a napilapokba leendő felvétel végett összegyűjtött és többszörözve megjelent táviratoknak és tudósításoknak bármely hírlapba történt jogtalan átvétele tekintetik bitorlásnak. „Mert itt nem egy vállalat érdekének megoltalmazásáról van szó, hanem bármely magán egyén, a ki ily fontosak b híreknek, akár távirati, akár más írton birtokába jut, hogy ennek közlési joga számára megoltalmaztassák, a mint azt az igazságügyi bizottság is említi, a 9. §. 2. pontjának rendelkezésére hivatkozva. Ennélfogva ajánlom a szerkezet elfogadását. (Helyeslés.) Elnök: Hermán Ottó képviselő ur szavainak elferdítését kívánja helyreigazítani. Herman Ottó: Szavaim megmagyarázása szempontjából kérek egy pár szót. (Halljuk!) Mindkét előttem felszólalt képviselő ur, kivált Jókai t. képviselőtársam ugy állította oda az én intentiómat, mintha én azon álláspontot foglalnám el, hogy azon táviratok, melyek mindenesetre magántulajdont képeznek, általában meg nem védhetők. Én nem ezt mondtam. Nem ez volt az intentióm, nem is lehetett. Mert ha Jókai képviselő ur azt mondja, hogy lopni Magyarországon csak a kis macskát szabad, a táviratokat pedig, melyek pénzen megszereztetnek, elsikkasztják s ez nem szabad — nem vagyak képes megérteni azt, hogy miképen védetik meg ez a szerzői jogról szóló törvényben, miután a sikkasztásról és lopásról elég intézkedés van a büntető törvénykönyvben. Literáty Ödön t. barátom egy előbbeni beszédemre reflectálván, azt mondhatom rá, hogy nem értette meg sem akkori, sem mostani intentiómat. Mert egy lapnak apró hírei között akadnak valóságos, értékes, szellemes dolgok, ötletek, melyek irodalmi kincset képeznek s melyeket a megvásárolt és ismét eladott táviratokkal egy sorba helyezni nem lehet. Még egyszer bátorkodom kijelenteni, hogy miután a büntető törvénykönyv a tulajdonjog megsértését kellőképen megtorolja, miután azon táviratok az önálló szellemi productumok sorába nem iktathatok: keressék meg a védelmet ott, a hol illik, nem pedig Arany „Toldijával egy sorban. Elnök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát bezárom. Szavazás előtt az előadó urat illeti meg a szó. Teleszky István előadó: T. ház! Midőn Hermán Ottó képviselőtársamnak ezen szakasz elleni nagyszabású felszólalását hallottam, igazán eszembe jutott a példabeszéd, hogy szokás néha verebekre ágyúval lőni. Mert azon módosítványban, melyet az igazságügyi bizottság előterjeszt, nincs egyéb, mint megvédése, igen ártatlan megvédése azon irodalmi adalékoknak — és erre fektetem a a súlyt — melyek összegyűjtetnek és többszörözve a hírlapirodalom használatára bocsáttatnak. Nemcsak a táviratok vannak benne, melyeket épen maga Hermán képviselő ur is hangoztatott beszé dében, mert a szöveg nemcsak táviratokról szól, hanem arról, hogy ha a napilapokba leendő fölvétel végett összegyűjtött táviratok és tudósítások többszörösítve kiszolgáltatnak azon lapoknak, melyek ezen hírlapirodalmi adalékokat saját magok számára megvásárolják; ily esetben addig, míg ezen tudósítások a lapban meg nem jelentek, más valaki azokat jogtalanul a szerzői jog megsértése nélkül után nem nyomathatja. Ez nézetem szerint ide tartozik és nagyon téved, ha inconsequentiát lát a levél kérdésére és ezen távirati és más tudósítások közlésére nézve hozott határozatokban, mert a levelek is megvédetnek akkor, ha azok bármi tekintetben irodalmi tényezőt képeznek és ezek is mint hirlapirodalmi tényezők részesülnek a jelzett rövid ideig tartó védelemben. Azokat, miket a képviselő ur a sajtó ellen felhozott, reflexió tárgyává tenni nem kívánom, merj; nem kívánok annak megbízás nélkül ügyvivője lenni különben is, ha a sajtó magát védeni akarja, lesz neki arra módja. Kérem a t. házat, méltóztassék a bizottság javaslatát elfogadni. Elnök: A kérdés az, elfogadja-e a t. ház a
