Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-325

325- országos ülés márczius 8. 1884. 333 és ez a sajtó ma vezeti a közszellemet. De maradjunk egyelőre ezen távirati dolognál. Érzi mindenki, hogy ha azt mondom, hogy nem tartom jónak, szükségesnek és illőnek, hogy a táviratok ebben a törvényben megvédessenek, akkor már meg vagyok fenyegetve, mert itt van az a szú, mely azután neki áll a nyilvánosság terén működő férfiúnak, nem sérti becsületét, de hogy, nem támadja, hanem a névtelenség leple alatt minden alkalmat megragad, hogy ferdítsen, hogy le őröljön arról, hogy jelentéktelenné tegye. Mert ki vagyunk szolgáltatva azon hatalomnak, a melyet sajtóhatalomnak és különösen távirati hatalomnak nevezünk. Hát t. ház, bármiként vegyem ezen dolgot, hogy ez az irói jogról és annak megvédéséről szól, törvénybe akkor vétessék be, mikor a levél védelemben nem részesül, mikor a levelek itt formaliter disqualicfiáltatnak, mikor prédául dobatnak és semmi súlyt nem fektetnek arra, hogy lehet a legegyszerűbb levél is igen fontos chronologicus dátum az irodalomra nézve, mely valóságos forduló pontot képez az irodalomban, ha ez nem vétetik tekintetbe és jönnek ezen tolakodó praessióval, melyet a sajtó és távirati irodák a nyilvánosság embereire gyakorolnak és keresnek menedéket a szerzői jogról szótó törvényben, az ellen én határozottan tiltakozom. És mikor mi a legjelesebb irók, művészek tulajdonát védjük, a belbecs után és méltán, a sajtó ephemeridáinak tiszavirágait, melyek nem érnek semmit, mikor beadatnak és nem érnek semmit, mikor kiadattak, hogy ezek nek 24, vagy 48 órai védelmet adjanak, az merőben lehetetlen. A mi t. ház a sajtót illeti, {Halljuk!) én felkérem a ház azon régibb tagjait és az ifjabbakat is, a kik a magyar sajtó fejlődését figyelemmel kisérték: ugyan gondoljanak vissza akkorra, mikor a magyar sajtó valósággal egészségesen reá hatott a magyar közszellemre, mikor ez a parlament nem volt el őrölve, mikor a fontos törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával a pártok kiosztották a védelmet és a támadást a legjobb és a legerősebb szónokok között és itt összeütközések történtek, melyek az eszméket, vagy a tárgyakat megvilágították több szempontból és lehetségessé tették azt, hogy valóságos igaz közvélemény és igaz közszellem fejlődjék. A mikor a sajtóban kimondott szó után azon ember, ki elvállalja a felelősséget, mert a sajtó régi munkásai nem féltek attól, hogy oda tegyék nevüket és vállalják el azért, a mit irtak, a felelősséget. Akkor lehetett a sajtó véleményét latolni, mérlegelni azok szerint, a kik irtak. Ma t. képviselőház, nem olasz brigantik azok, kik felbérelve, odaállva ledöfik az embert, de készen állnak arra, hogy elvegyék büntetésüket, de bizonyos csoszogó, névtelen, sokszor mindenünnen kicsapott existentiák, nekik állnak a közélet legkomolyabb embereinek és becsmérlik, rágalmazzák és oda kényszerítik sűrű őrölésükkel, hogy már minden, a nyilvánosság terén élénken működő férfi külön esküdtszéket kellene hogy magának tartson és külön ügyvédi kart, ha magát megakarja védeni a sajtótörvény alapján és kellene tartania egy párbaj mészárszéket, ha a lovagiasság útján akarná magát megvédeni. T. ház ! Ez a névtelenség, ez a bujkálás, ez a felelősség alól kitérés azon méreg, mely a sajtó azon oldalát kifejtette, melyet most a társadalomban mindenütt látunk, mely mindenütt, minden téren visszavonást kelt és a közszellem egészséges megalakulását lehetetlenné teszi. T. ház! Én bevégzem azt, a mit mondandó voltam. (Halljult!) A t. előadó urat, a ki bizony általánosan tapasztalt nem nagy kedvvel tette azt a javaslatot, sokkal jobb érzésű jogásznak tartom, sem hogy ő ezt nem érezte volna, hogy nem ide tartozik. A javaslatot én egyszerűen nem fogadhatom el, nem fogadhatom el, mert látom valóságos degradatióját az Írónak és a szerzői jognak és a valóságos irói és művészi produetuim nak akkor, midőn ezen dolgok számára a védelmet ugy is megadja a büntető törvénykönyv, a sajtótörvénykönyv, sőt megadja az ipartörvény, ha ahhoz fordul. Ez nem irodalom, ez egyszerű üzlet, adásvevés ; itt irói jogról szó sem lehet. A mi a többit illeti t. ház, én vádolom most is, és vádolni fogom mindaddig, mig ezen a helyen leszek, azokat, kik a magyar parlamenttől elvonták azon erőt és hatalmat, hogy a közszellemre hasson és átjátszották, átadták egy sajtónak, mely ma tisztán üzleti szempontok alá tartozik — tisztelet a kivételeknek — mely a genrét cultiválja, mely a félrevezetést valóságos rendszerré tette, mely látván, hogy a pletyka tere nincs kellőleg kiaknázva, rátért a pletyka, a nagyképűség, a botrányhajhászat terére, mely nem törekszik többé oda, hogy a nemzetet emelje, hogy a közszellemct javítsa, hogy a közéletre valósággal éltetőén ráhasson, hanem csak arra, hogy kiaknázhassa, az emberek gyengeségeit és tévedéseit saját hasznára fordítsa, midőn azokat kendőzi, — mondom — vádolom, hogy a közszellem valódi alakulását és valóságos fejlődését a parlamentből a sajtóbajátszották át. Méltóztassanak csak visszagondolni, mikor e házban mindkét oldalról felálloltak a férfiak, Eötvösök és azok, a kik ellenzékiek voltak, az egész ország figyelt s azon szellem és viták behatása alatt állott a sajtó maga; méltóztassék visszaemlékezni, midőn a hivatalos „Budapesti közlöny" ferdítve adta az országgyűlési tudósításokat, egy fergeteg támadt és azokat az országgyűlési tudósításokat, mert a történelmet hamisították, a hivatalos lapból kiküszöbölték. (ügy van! balfelől.) Ma minden szabad préda! Ma egyes köi-