Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.
Ülésnapok - 1881-322
322. országos üli? márczins 5. 1884. q>79 az ipari nagy szeszgyárak túlterhelésének és a kivitel koczkáztatásának minden veszélye nélkül is lehetett volna a tiszta terményadót azoknál be • hozni. Az indokolás e részben még azt mondja, hogy az adórendszer egyszerűsítése és biztosabbá tétele is ezéloztatott ez által. Hát én valóban nem tudom belátni, minek ezt a rendszert még biztosabbá tenni, midőn az ellen ebből a szempontból nem emeltetett újabban semmi kifogás, pedig szeszgyártásunk 9%-a a szeszmérőgép alkalmazása mellett fizette az adót. Sőt maga az indokolás is elismeri, hogy a szeszórák működése teljesen kielégítő, Es ha már valami javítást akarnak e részben behozni, akkor ne a terményadót hamisítsák meg, hanem a gépen javítsanak, vagy fogadják el azt a szeszmérő gépet, mely ugy a mennyiséget, mint a foktartalmat tudományos biztossággal jelzi. És ez a Siemens-Halske-féle szeszmérő gép, mely Oroszországban is kiállotta a próbát, már pedig, ha ott jónak bizonyult, akkor nálunk is meg lehet működésében nyugodni. A foktartalom á talányozásának nem csak az lesz a hatása, hogy igazságtalanul fogja sújtani a szesztermelőket, és hogy a szeszgyárak fejlődését a minél finomabb szesztermelés irányára terelvén, egymásután több, talán nem sokára elavuló beruházásokat fog ismét szükségesekké tenni, hanem hatása lesz az is, hogy a szeszfinomítók iparát megtámadja és a gazdasági szeszgyárakra nézve a terményadóra való áttérést is szerfelett megnehezíti. Én különösen az utóbbira fektetek nagy súlyt, mert kívánom, és kívánnom kell, hogy a 17—45 hektoliter czefreürmérettel biró gyárak is minél előbb áttérjenek a termény adó fizetésére. Már pedig a foktartalom átalányozása a gazdasági szeszgyárakat sokkal tökéletesebb berendezésű ipari szeszgyárakkal szemben, ha arra áttérnek igen kedvezőtlen helyzetbe juttatja. Véleményem szerint a törvényjavaslat második sarkalatos hibája épen az, hogy a nem gazdasági szeszgyárak tetszésére bizza, nemcsak átmenetileg, de állandóan a szeszadónak a szeszmérő gép alkalmazása mellett, vagy a czefreürméret átalányozása alapján leendő fizetését. — Nagy hibának tartom ezt épen a mezőgazdaság érdekei szempontjából, mert ha a czefreürméret alanyozását el kell átalában ítélni, akkor kétszeresen elitélendő az, ha a mezőgazdasági szeszgyártásra alkalmazva vesszük szemügyre. Minden nevezetesebb közgazdasági iró, a ki ezen tárgygyal tüzetesebben foglalkozott és minden elfogulatlan gyakorlati szaktekintély egyetért abban, hogy a czefreürméret átalányozása közgazdaságilag káros és abban is,hogy ha valahol alkalmaz tátik a nagyobb gyáraknak átalában és különösen a kisekbek rovására kedvez, mert a nagyobb vállalatok az ezen rendszer által nekik adott szabad mozgást nagyobb tőkeerejök, nagyobb műszaki ügyességök, kereskedelmi összeköttetéseik és gyakorlottságuk mellett jobban kiaknázhatják, mint a kisebbek. (Igás! ügy van balfelöl.) A közgazdasági kár meg van ezeknél is, de a nagyobb vállalatok legalább prosperálhatnák mellette. Most igaz, az eddigi helyzet e részben megváltozott, mert hiszen ezentúl minden 45 hektoliternél nagyobb erjűrmérettel biró gyár a terményadót lesz kénytelen fizetni. De hát a nagy és kis gyártás ezen viszonya mostmaj'da45hectoliternél kevesebb erjürmérettel biró szeszgyárak kathegoriáján belül fog érvényesülni. Hogy ezen viszonynak is van e részben fontossága, azt el kell ismernie mindenkinek,ki a felföldi és az alvidéki szeszgyártás természetét ismeri. De sokkal károsabbnak tűnik fel ezen rendelkezés, ha a mezőgazdasági szeszgyártás jól felfogott érdekeit külön vesszük tekintetbe. A kárt első sorban a gyorsított erjesztés folytán beálló anyagpazarlás képezi. A nagy vállalatoknál ez rendszerint nagy pénzügyi haszonnal járhat, ha a legtökéletesebb gépekkel a beszerezhető legjobb nyers anyagot a legnagyobb technikai értelmiség által dolgoztatják fel. Mindez ami mezőgazdasági szeszgyárainknak nem áll rendelkezésére. Gépeik és edényeik nagyobbrészt elavultak, nyers anyaguk olyan, a milyent véletlenül termeltek vagy szomszédságukban kaphattak, s nagyon is empiricus vezetés mellett szoktak dolgozni. A rendszer előnyei tehát elmaradnak, de hátrányai érvényesülnek, mert az anyagpazarlás mégis 1 ekövetkezik és pedig a nélkül, hogy abból a gazdának valamely irányban haszna lenne. És itt arra az illusióra, kell egy pár szóval kitérnem, mely szerint a mezőgazdasági szeszgyártásnál az anyagpazarlás kevésbé lenne káros, mint másutt, mert állítólag a kevésbé kihasznált czefre sokkal táplálóbb moslékot ad. Ezen felfogás, t. ház, a tények teljes félreismerésén alapszik, mert a szesz nem húsképző anyagokból, hanem szénhydratokból állván, a moslék tulaj donkép annál táplálóbb, minél inkább kivétetnek a nyers anyagból ezen testek. Az anyagpazarlás tehát itt is anyagpaz,arlás maradván, káros hatása ép oly nagy, mint másutt. (Ugy van! balfélől.) Ezt a szakértők közül sokan, olyanok is, a kik a törvényjavaslat készítésébe véleményök nyilvánítása által befolytak, hajlandók is elismerni, de azt remélik, sőt bizton hiszik, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak a részökre fentartott szabadsággal élve, ha valódi érdekökről meggyőződnek, önként át fognak a terményadó fizetésére térni. Az én véleményem szerint ez ismét nem egyéb illusiónál. Hiszen ha a létező mezőgazdasági szeszgyárak tulajdonosai felismerték volna e részben érdekeiket, akkor ma a bel- és külföld összes szaklapjai nem szólanának tisztelettel ugyan a kevés számú kivételekről, de annál kicsinylőbben az egész magyar mezőgazdasági szeszgyártásról és nem említenék fel, hogy 30 éves erjesztő edényekkel 1 •
