Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.

Ülésnapok - 1881-313

313. országos ülés mellett a további terheltetéstől megmenteni s | ennek következtében a mindszent-apátfalvai társu­latnak e ezímén mutatkozó 202,171 frt 53 kr. majd ezenkívül Makó város közönségének még saját védtöltése után fennálló 13,749 frt 62 kr. leszámí­tás! követelése és a hányad meghatározása nélkül kivetett ártérmentesítési költség behajtását annál inkább megszüntetni, mivel a t. minister urnak, 1882. évi deczember 6-án kelt s az orsz. napló 293. sz. a. bemutatott jelentése szerint az Apát­falváról a Marostorkolatáig terjedő töltés szakasz legszükségesebb védelmi munkálataira előirányzott 862,326 frt 9krból felhasznált 335,021 frt88krból Makó város határában elvonuló védtöltésekre egy fillért nem fordított, sőt a Maros torkolatától fölfelé a csanádi püspöki uradalomhoz tartozó lelei és Szeged város mint erkölcsi testületnek magán­tulajdonát képező pusztarészek mentén levő tölté­sek foltozgatására leginkább 1882. évi január és február havában — kemény fagyban — tehát a legalkalmatlanabb időben fordított czélszeríítlen és rósz munkálatot is újonnan kellett állítólag ki­javítatni, az 1881 : LI1. t.-cz. 1. §-a intézkedésénél fogva kijelölt védtöltés vonalok kijavítására utal­ványozott összegből Makó város ártéri birtokossá- , gára mégis 15,325 frt vettetett ki s ennek kifize- I tésére khnéletlenül kényszeríttetik. Kérdezem tehát a tisztelt minister úrtól, mi alapon nyugszik ez érdembeni intézkedése — és szándékozik-e Makó város ártéri birtokosságát — haladék nélkül a további zaklatástól megkímélni ? S a mennyiben továbbá Makó város közön­sége, a közte és a mindszent-apátfalvai ártér men­tesítő társulat között 32 éven át történt tartozat­lan fizetés megtérittetése és egyéb ily természetű követelése iránt a tisztelt minister úrhoz intézett emlékiratában panaszolt sérelmei több éveken át mai napig orvostást nem nyertek: Titztelettel kérdezem, hajlandó-e valahára e sérelmek késedelem nélküli elintézésére ? Minthogy végül a Deutseh J. József és Schwarz Ármin, mint az időben volt rendes minis­teriumi vállalkozóknak a szentesi kir. töltés épitő­hivatal főnöke Szász Géza kir. mérnök ur 1881. deczember 17-ről kelt jelentése szerint a békés­febrnár 20. 1881. 147 tarosai vonalon 47 2 /K> kr. a Kúo-Szt.-Márton-Maros torkolatáig terjedő vonalon 62 4 /io kr. köbméteren­kénti átlagos ár, ezenfelül a töltéstestbe nem al­kalmazható földek eltávolításáért szintén köbméte­renként majd 25, majd 30 kr, továbbá az ingoványok kiásása és bealapozá­sáért a tiszai vonalon szintén köbméterenként 91 4 Ao kr, a körösi vonalakon 7S kr., még ezen­felül töltés tisztításért folyó méterenként 63 s Ao kr, és végül gyökerek irtásáért • méterenként 9 kr., e szerint a Kőrös mentén egy köbméter föld be­építéseért 2 frt 22 8 /io kr., a Tisza és Maros men­tén pedig szintén egy köbméter föld beépítéseért 2 frt 56 2 A° kr. fizettetett akkor, midőn ez időben az arad-csanádi vasúttársaság a marosi ártérben emelt 7 méter magasságú töltésbe 247* kr.-ért építtetett be egy köbméter földet, ily módon tehát a t. minister urnak 1882. évi deczember 6-án be­terjesztett s 293 számmal ellátott jelentése szerint kerek számban 6 millió forint fordíttatott; és minthogy az érdekeltség tekintélyes nagy többsége és kiválólag az ennek kebeléből kiren­delt 14 tagú bizottság részéről a t. ministerelnök s pénzügyminister urak és a t. minister úrhoz 1882. évi február 26. kelt s benyújtott kérvény­ben is elviselhetlennek kijelentett ily mérvű költ­séges munkálatokról, a fentebb is idézett 293. sz. alatt jelentés adatai szerint részleges számadás nem tétetett s az 1881: LII. t.-cz. végrehajtásáról szóló, ezen általánosságban tartott jelentés sem a törvényhozás, sem az érdekeltség kellő megnyug­tatására nem szolgálhat: ugyanazért kérdezem a t. minister úrtól, hogy a fentebb említett okokból szándékozik-e az imént idézett törvény végrehajtása körül előfordult be­vétel és kiadásokról okadatolt részleges számadást lehető rövid idő alatt előterjeszteni? Elnök: Közeltetni fog a közmunka- és köz­lekedési minister úrhoz. T. ház! A holnap d. e. 10 órakor tartandó ülés napirendje meg levén állapítva, az ülést be­zárom. {Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) !••

Next

/
Oldalképek
Tartalom