Képviselőházi napló, 1881. XV. kötet • 1884. február 6–márczius 13.
Ülésnapok - 1881-311
SG 311. országos ülos február 16. 1884. állapodásnál fogva, Jászberénynek , Karczagnak igényeit tekintetbe nem vehettem. Méítánylom a jász népnek niultját, nagyon is átérzem, hogy sok tekintetben az önállóságnak és a kerületi szervezetnek elvesztése által talán fájdalmas érzetek ébredhetnek fel benne. De más kerületek, más osztályok is kénytelenek voltak kiváltságos állásukról lemondani, ezt a közös törvényes elveknek mintegy áldozatul kellett hozni. Itt is elvi megállapodásról van szó, itt is arról van szó, hogy oly elv léptessék életbe, a mely az igazságügyi politika szempontjából szükséges, t. i. a hol csak lehetséges, a törvényszék székhelye ott legyen, a hol a politikai közigazgatás székhelye van. S azért én Dárday képviselő ur határozati javaslatát bizonyos értelemben, elfogadom, t. i. abban az értelemben, hogy „lehetőleg," — hogy abból ne lehessen azt következtetni, hogy minden megyének szükségképen meg kell lenni a maga törvényszékének, vagy egy megyének ne lehessen több törvényszéke. Sőt habár ezen elv állíttatik fel, mindig lesznek bizonyos körülmények, a melyek között az elvet keresztülvinni talán nem lehet. Én csak egy esetet említek fel, mely ha ugy van, a mint most van a viszony, ezen elvnek alkalmazását majdnem lehetetlenné teszi, t. i. ha Csongrád megyének a székhelye Szentes marad, akkor senki sem fogja követelni, hogy a szegeditörvényszék Szentesre tétessék át, hanem talán megfordítva ; de addig, mig ez pxeg nem|történik, addig Szegedről a törvényszék át tétethetni nem fog. Ezért én a határozati javaslatot oly értelemben fogadom el. hogy „elvileg mindenütt, hol viszonyoknál fogva lehetséges". Én kérem a törvényjavaslatnak általánosságban elfogadását. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Hermán képviselő ur személyes kérdésben kivan szólani. Herman Ottó: T. ház! Egy egészen rövid megjegyzésre személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Polónyi t. képviselőtársam végszavait olyan halkan, mondotta hogy én azok értelmét ki nem vehettem, de a naplóból meggyőződtem azok értelméről. A t. képviselő ur kifejezte, hogy ő a kerület nevében mondott köszönetet az igazságügyministernek és reménylem, hogy azzal meg is volt bizva...... Polonyi Géza (közbeszól): Természetesen! Herman Ottó: Hát én vele szemközt esak aát jelentem ki, hogy engem Szeged nem bizott meg semmiféle köszönet kifejezésével. A tárgy egészen más is volt és én egyáltalán nem tartom magamat hivatottnak, mint fogadatlan prókátor akár köszönetet, vagy akármit kifejezni. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Matuska Péter előadó: T. ház! (Eláll! Halljuk!) Csak egy megjegyzésre akarok szorítkozni és ezen megjegyzés k a következő. Sárközy t. barátom határozati javaslatot adott he, mely szerint ezen törvényjavaslat vettessék el és az igazságügyminister utasítassék a végleges szervezés minél előbbi előterjesztésére ; mire én azt vagyok bátor megjegyezni, hogy az igazságügyi bizottság ennél tovább ment, mert mi nem mielőbbi előterjesztést kívánunk, hanem kívánjuk, hogy 5 év alatt történjék meg az előterjesztés. (Helyeslések jobb- és balfelől.) Másodszor pedig az én t. barátom meg fogja nekem engedni, hogy ezen intézkedés, mely a harmadik szakaszban szintén általános helyesléssel találkozott, t. i. a járásbíróságok szaporítása általános szükség. Én tehát azt gondolom, hogy határozati javaslatát vissza vehetné és inkább a második szakasznál, ha ezen intézkedés ellen kifogása van, adhatna be módosítást; hanem az általánosságban való elfogadás ellen talán neki sincs kifogása. Elnök í A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom s következik a szavazás, miután Dárday képviselő ur nem kivan szólani. A kérdés az lesz: Elfogadja-e a ház az 1875: XXXVI. t.-cz. módosításáról és a kir. járásbíróságok számának szaporításáról szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem? Meg kell jegyeznem t. ház, hogy magának a bizottságnak nem lévén külön szövegezése, az egész törvényjavaslat ugy tekintetik azon változásokkal, melyeket a bizottság rajta tett, mintha a bizottság szövegezése volna és minden egyes szakasznál először a bizottság szövegezése fog feltétetni szavazásra. Ezen kívül, ha a törvényjavaslat felett meg|fog történni a szavazás, szavazni kellend még azon esetben, h a az általánosságban nem fogadtatik el, a Sárközy képviselő ur j avaslatára, mely a törvényjavaslat elfogadásával természetesen elesik. Ezenkívül mindenesetre szavazni kell Dárday képviselő ur határozati javaslata felett, mint a mely nincs ellentétben magával a törvényjavaslattal. Éles Henrik: Bocsánatot kérek, a kérdéshez kívánok szólani. Nem tudom, jól értettem-e a t. elnök urat, de mintha, azt méltóztatott volna mondani, hogy legelőször a felett történik a szavazás, hogy elfogadja-e a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, vagy sem. Én azt hiszem, hogy Sárközy képviselő ur határozati javaslata oda irányul, hogy ezen törvényjavaslat a napirendről levétessék: ez esetben nézetem szerint Sárközy képviselő ur határozati javaslata felett kell legelőször szavazni és csak ha az el nem fogadtatnék, akkor lenne a törvényjavaslat szavazás alá bocsátandó. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Napirendről levenni a Sárközy képviselő ur határozati javaslata szerint nem annyit jelent, hogy elhalasztassék a törvényjavaslat, hanem egyenesen azt, hogy szüntettessék meg a törJ vényjavaslat feletti tanácskozás. Ez a dolog ter-