Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-303

334 301 országot filós február 5. 1884. két kérdés volna: ez a törvényjavaslat vagy a kötelező polgári házasság ; a mi középen van, a miről az alsó házban azt mondta a kormány, hogy készülőben van, arról mélyen méltóztatott odafenn hallgatni és méltóztatott egyszersmind veszélynek is megjelölni a kötelező polgári házasságot. Ma már nem nagy súlyt helyezek erre, de mert kétségbe vonta a t. ministerelnök ur, hogy mint veszélyt említette, mely a jövőben bekövetkezhetik, hát kérem, méltóztassanak meghallgatni a főrendiházban tett nyilatkozatát (olvasna): „de ha ez a törvény meg nem hozatik" — t. i. a törvényjavaslat — „akkor méltóztassanak meggyőződve lenni, a kérdés elemi erővel fog előjönni, eltiporja egyiket vagy másikat, a ki nem akarja, de érvényesíteni fogja magát okvetetlenül előbb, mint viszonyaink erre megérlelődnének." Hát mit állítottam én t. ház ? Sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy a t. ministerelnök ur ezt a törvényjavaslatot olyannak tekintette, a melylyel a polgári házasság behozatala kizáratik. Még pedig ugy beszélt arról, hogy ha elemi erővel kívántatnék, ebben valami nagy veszély volna. Hát mit jelent az, hogy elemi erővel kívántatik ? Jelenti azt, hogy a reform szükségének érzete általános körökben megérik, hogy alulról a legszélesebb körökben fogják felkarolni e reformot. Ezt jelölte meg veszélynek a kormány nyilatkozata. Ez az a Janus-arczú politika, mely itt a törvényjavaslatot ugy árulta, hogy a reformoknak első lánczszeme, a főrendiházban ugy árulta, mint altató szert. Ebben rejlik az ellenmondás, a melyre czélzok. Egyébiránt legyen bár igy vagy ugy, engedjék meg nekem ajövőre nézve egy meggyőződésemet kifejeznem. (Halljuk!) És ez az, hogy egy vagy másokból, különösen ha azt tartják, hogy csak az a feladat, hogj^ minden nehézség kikerültessék, lehet a kérdést függőben és homályban hagyni, lehet kicsinyelni az innen mondott véleményeket, az innen tett indítványt; hanem én egészen biztos vagyok abban, hogy el fog jönni az idő, a midőn a t. kormány, vagy bárki más, a ki ebben a kérdésben a reformot felkarolja, kénytelen lesz azon az úton menni, amely innen javasoltatik, kénytelen lesz pedig menni ezen az úton azért, mert az ország szükségének csak ezen az úton lehet eleget tenni és pedig eleget tenni ugy, hogy senki sem fogja túlkorainak és erőltetettnek tekinteni a megoldást és a mire nagy súlyt helyezek, hogy a nép vallásos érzelme szükségtelen zaklatásnak ki nem tétetnek. És most áttérek az utolsóra, a t. kormányelnök urnak azon nyilatkozatára, melyet az említett két magas államférfiunak Bécsbe hivatására nézve tett. (Halljuk!) Én megvallom, némi zavarban vagyok, hogy a tisztelt ministerelnök urnak melyik nyilatkozatát vegyem fejtegetésem alapjául. Az első nyilatkozatában a tisztelt ministerelnök ur azt mondja, hogy ő azt tartja, hogy nemcsak joga, de kötelessége lehet a ministernek a koronát arra kérni, hogy egy bizonyos kritikus helyzetben annak lehető következménye iránt azok is hallgattassanak meg, kik a kormánnyal ellentétes nézetben vannak. Ebből azt kellene hinni, hogy a prímás és a főtárnokmester azért hivattak oda, hogy az ország kritikus helyzete iránt meghallgattassanak. Ha a másikat olvassuk, abból meg az derül ki, hogy azért hivattak, hogy nem az ország, hanem a kormány kritikus helyzete felett halljanak valamit, (Derültség a hal- ésszélsöbalfelől) mert a második nyilatkozatban az mondatik, hogy miután azt híresztelték minden oldalról, hogy a kormány iránt a korona bizalma megrendült, a kormány pedig nem vihetne helyesen az ország kormányzását, ha ez a hit széles körökben elterjed és nem czáfoltatik meg, azon czélból hivattak fel az illetők, hogy meggyőződést szerezzenek az iránt, hogy a kormány iránt a korona bizalommal viseltetik. No hát t. ház, nem akarok mellékdolgokra súlyt fektetni, nem akarok tehát arról szólani, a mit aministerelnök ur felhozott, hogy a koronának joga meghallgatni a titkos tanácsosokat; van hiszen joga van a koronának meghallgatni mindenkit, titkos tanácsost és nem titkos tanácsost; arra sem helyezek súlyt, hogy egy másik helyen azt mondja a ministerelnök ur, nem tudom ugyan, hogy ott mi történt: de arról jótállok, hogy ennél több nem történt. Ha tehát t. ház, a felhívásnak oka az volt, hogy a korona jelentse ki, hogy a kormány iránt bizalommal viseltetett, akkor t. ház, megvallom, hogy erre a czélra a kormány eljárását helyesnek vagy szükségesnek épen nem tartom. Igaza van a kormányelnöknek, a lehető helytelen, illoyalis volt, ha történt, én nem tudom, ha történt-e, nem a hírlapokról szólok — azt hirdetni, hogy a korona kívánja a törvényjavaslat megbukását, melyhez különben előre beleegyezését adta. Ez igaz, de hát fájdalommal kell mondanom t. ház, hogy mi ilyesmihez a kormánypárt részéről már régen szokva vagyunk nem ugyan a házban, nem is mondom, hogy a kormány részéről, de e termen kivül, némely nehéz kérdésnél egyenesen hirdettetik és mondták, hogy ezt vagy amazt nem szereti a ministerium vagy a ministerelnök, ennek vagy amannak nem szabad megtörténnie, mert a korona nem akarja vagy megfordítva, meg kell történnie, mert a korona akarja, (ügy van! bal/elől. Ellenmondás jobbfelöl.) Én is mondhatnám, hogy nagyon helyén lett volna ilyesmit nyíltan meghazudtolni e házban, annyival is inkább, mert az ellenzék mindig gyengébb s mert nincs módja ezt a fejedelemmel I desavoualtatni.