Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-303
30S. országos ülés február 5. 1SS4. 367 irányban is még csak ott, hol keresztények és zsidók közti házasságról van szó, ezzel zsidókérdéssé tette a kormány azt, a mi nem zsidókérdés. És e szerint nem a javaslat bukása idézte elő a veszélyeket, hanem épen annak benyújtása. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez az, a miben én a baj okát elismerem. így mi, azok, kik nem fogadtuk el a javaslatot első alkalommal sem, tiltakoztunk az ellen, hogy ily egyoldalú szempontból, ily speciális zsidó szempontból oldassék meg a házassági törvény. Mi tiltakoztunk és meggyőződésem szerint rendületlenül megállottunk azon a téren, melyet az igaz szabadelvú'ség kijelölt. És mégis csodálatos, hogy most, midőn elismeri a kormány, hogy hátrafelé kell magát concentrálnia, midőn elismeri, hogy csalódott azon feltevésében, hogy ezen javaslatot keresztül viheti, midőn ezen javaslattal a takarodó utján van, akkor még ő tesz azoknak, kik azt először el sem fogadták, szemrehányást a miatt, hogy azok nem őszintén szabadelvűek. És pedig teszi miként? Az igen t. ministerelnök ur ezen hátrálás fedezéséül a visszafelé vonulást gúnynyilakkal fedezi, melyek szerencsére nem találnak. Beszél kutyáról nieg nyakravalóról, beszél bolondításról és beata simplicitasról. Jókai t. képviselő ur, ez irányzat támogatásában beszélt a terített asztalról, a bocskor lehúzásáról és más még e féle ékes dolgokról. (Felkiáltások balfélöl: A kerítésről. Derültség.) A t. ház tagjai a túloldalon nagy derültséggel méltóztattak ezen a visszavonulásra rendezett tűzijátékot fogadni. Elhiszem, szükségük volt arra, hogy a visszavonulás keserűségét e derültséggel fedezzék. De mégis akadt egy, ki még ezt is elakarta tagadni, ez pedig t. képviselőtársam, ki azt mondta, hogy ő nem nagyon búsul e javaslat sorsa felett, de mégis ő volt az, ki egész mérgének kifejezést adott a magas clerus ellen. Ezen még a lapok vergődésével is kisért visszavonulási maneuvrevel szemben minthogy a t. ministerelnök ur megemlékezett a függetlenségi pártnak legújabban megjelent nyilatkozatáról, engedje meg, hogy én, ki szintén vallom az abban letett nézeteket, azokra nézve, miket felhozni méltóztatott, némely észrevételeket tegyek. (Halljuk. 1 ) A t. ministerelnök ur azt mondta mindenekelőtt, hogy lehet valamely pártot őszintén szabadelvűnek tartani vagy nem s ő nem reflectált volna ezen ügyre, ha e nyilatkozat meg nem jelent volna. Igaza van a t. ministerelnök urnak abban, hogy lehet ezt igy is, ugy is tartani. De miután már reflectált ezen nyilatkozatra és arra, hol van az Őszinte szabadelvűség, azt hiszem azzal, hogy megtámadta másnak a szabadelvűségét, legkevésbbé sem bizonyította saját szabadelvűségét. (Ugy van! a szélsÖbaloldálon.) Ily eljárással bizonyíthatni azt, hogy más nem szabadelvű, de azt, hogy ő maga szabadelvű, ezzel bizonyítani nem lehet. így levén meggyőződve, én nem akarom e téren a t. ministerelnök urat követni, és nem az ő szabadelvűségét fogom megtámadni hanem bátor leszek kimutatni, hogy azon nyilatkozat ellen intézett támadásai teljesen alaptalanok. (Halljuk!) Mindazt, mit e tekintetben felhozni lehetne, nem szükség már most felhoznom, mert többen t. barátaim közül már ezt megtették s a ki nem zárkózik el a fevilágosítások elől, az kellőleg felvilágosítva lehet. Azok, számára, kik nem akarnak felvilágosittatni, nincs szavam. De épen azért, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy a t. ministerelnök ur nem azok közé tartozik, bátor leszek elmondani azokra, a miket mondott, megjegyzéseimet. Azt mondja, hogy ez őszinte, szabadelvű nyilatkozat milyen nagyon őszinte, mikor az iparra nézve a kötelező társulást és képesítést kívánja. Benne van e kettő ebben a nyilatkozatban. Az is igaz — és ezt nem fogja tagadni senki — hogy a legrosszabb, legelnyomottabb és a legtengőbb állapotban van iparunk. Hiszen az ipartörvény módosításáról még a kormány is akar gondoskodni és ezt több izben meg is ígérte. Az iparnak ezen elnyomott és keserves helyzetében minden oldalról hallottuk hangoztatni azt, hogy legalább a kötelező társulás hozassék be és a képesítésre fektettessék súly az új ipartörvényben. Mi t. ház, a kik azon nyilatkozatnak véleményén vagyunk, figyelmeztettük a közönséget és polgártársainkat, hogy ne hagyják magukat e féle kicsinyes és mellékes dolgok által elterelni attól, hogy meglássák a baj valódi okát. Figyelmeztettük arra, hogy a baj oka épen abban a politikában van, a mely iparunkat egy régen megerősödött ipar korlátlan versenyének dobja oda. (Igás! Ugy van! szélső balfelöl.) Figyelmeztettük arra, hogy közgazdasági önállóságunk az, a mely az ő bajaikat és keserűségüket orvosolni fogja. De megmondottuk azt is, hogy addig, mig ez bekövetkezhetik, meg kell tenni azt, a mi még ezen mostani megkötött szomorú helyzetben is lehetséges és hogy bármi történjék is, ott álljon alapelv gyanánt az 1848-ki vivmány: a szabad munka. Kijelentettük, hogy ezzel nem látjuk ellentétben lévőnek sem azt a kettőt, a mit a ministerelnök ur felemlített, hanem azt is, a mit elhallgatott, mert ott van az is, hogy nem látjuk ellentétben az iparnak kellő szervezését. Már most t. képviselőház az iparnak szervezése csak nincs fogalmi ellentétben a szabadelvuséggel a szabad munkával és a szabad iparral. Hiszen, ha elvi ellentétben volna ez, kérdem, miként járulhatott volna a t. ház annak idején az ipartörvényhez, a mely engedélyezett ipart is ismer. A ministerelnök ur, a ki igen szívesen emlékeztet minket arra, hogy jól különböztessük meg a szabadságot a szabadságtól, bizonyára igazat fog nekem adni, hogy a szabad-
