Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-287

287. országos ülés január 15. 1884. 2; együtt ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni és ha a t. ház beleegyezik abba, hogy a múlt ülésszakban is megválasztva volt 2l-es köz­igazgatási bizottság most> is megválasztassék, ezen tárgy, mint annak körébe tartozó, ahhoz fog átté­tetni. (Helyeslés.) Ha tehát a t. ház méltóztatik ebbe bele­egyezni, a megválasztásra vonatkozólag majd le­szek bátor a t. háznak javaslatot tenni. Ugyan akkor talán több hiányzó bizottsági tagnak meg­választása is meg fog történhetni. (Helyeslés.) Trefort Ágoston, vallás- és közoktatás­ügyi minister: T. ház! Van szerencsém azon indítványt, melyet minden évben megszoktam tenni, t. i. az alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására vonatkozó indítványomat ez úttal is Írásban beterjeszteni. Felkérem a t. házat, hogy az e tárgyban eljárandó bizottságot megválasz­tani s a választást napirendre kitűzni méltóztassék. Elnök : Ha t. ház méltóztatik ezen bizottság megválasztására vonatkozó indítványt elfogadni, (Elfogadjuk!) akkor ez is ugyanakkor lenne meg­választható, mikor aministerelnökur általjavasolt bizottság. (Helyeslés.) Következik a napirend; az 1884. évi állami költségvetés részletes tárgyalása és pedig az 1. füzetben foglalt tárgyak. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa) Ki­rályi udvartartás. Rendes kiadás: I. fej'ezet. Ki­adás. A királyi udvartartás költségei 4.650,000. Csanády Sándor: T. képviselőház! Ha Tisza Kálmán nrinisterelnöki kötelességéből kifo­lyólag híven ecsetelte volna király ő Felsége előtt azon szánandó nyomorúságos helyhezetet, melybe e hazát, e nemzetet az 1867-ki, és 1878-ki közös­ügyes kiegyezkedések és az egymást felváltó, nemzetgyilkos politikát követő kormányok taszí­tották; ha Tisza Kálmán ministerelnök ur a való­sággal ellentétes, hogy ne mondjam hamis hivata­los jelentései által azon téves hitre nem juttatta volna király ő Felségét, mintha e nemzet boldog, elégedett lenne: hiszem, miszerint király ő Felsége, bárha az 1869. évi XLIIL t.-cz. az 1880. évi januá­rius 1. napjától az 1889. évi deczember utolsó nap­jáig az udvartartási költséget évenként 4.650,000 forintban állapította meg, hiszem, mondom, misze­rint király ö Felsége, daczára a megállapított ud­vartartási költségnek, hajlandó lett volna éven­ként legalább 1 millió forintokat visszaengedni a nemzet rendelkezésére. Minthogy azonban t. képviselőház, Tisza Kálmán ministerelnök ur — sajnálom, hogy nincs jelen —- (Tisza Kálmán ministerelnök a terembe lép. Felkiáltások a jobboldalon: Itt van már! Nagy de­rültség) e téren sem teljesítette ministereinöki kö­telességét: nekünk népképviselőknek feladatunk, sőt múlhatatlan kötelességünk mindent elkövetni arra nézve, hogy király ő Felsége, biztos tudomás­sal, ismerettel birjon a haza, a nemzet ügyeinek állásáról. Feladatunk, sőt kötelességünk oda mű­ködni, hogy a már is elviselhetlenné vált magas adók lejebb szállíttassanak. S mert a képviselői kötelességet csak ugy teljesíthetjük e téren, ha a tárgyalás alatt levő költségvetés egyes tételeiből egy összegecskét, a feleslegest a lehetőségig le­vonjuk, azért óhajtom, hogy az ő Felsége részére már az 1869. érben megállapított 4.650,000 írtból 1 millió frt levonassék. Óhajtom, hogy e czél el­érése tekintetéből a képviselőház által király ő Felsége megkéressék 1 millió frtnak a nemzet ren­delkezése alá bocsátására. E czél elérése tekinte­téből a következő indítványt van szerencsém a t. ház elé terjesztem, kérvén a t. képviselőházat annak elfogadására. Az indítvány igy hangzik: „Tekintve az ország nyomasztó helyzetét, a nép napról napra növekedő szegénységét, utasit­tatik a kormány, hogy hiyja fel király ő Felségét, miszerint az udvartartás költségeiből 1 millió frtofc a nemzet rendelkezése alá visszabocsátani méltó z­tassék." Elnök; A képviselő ur az indítványt elolvas ván, azt hiszem, nem szükség azt újra felolvasni. Maga a tétel nem támadtatván meg, aztmegszava­zottnak jelentem ki. A képviselő ur indítványa, mint a mely a tételtői független, külön szavazás tárgyát fogja képezni. Kérdem a t. házat, méltóz­tatik-e Csanády képviselő ur indítványát elfogadni ? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) A többség nem fogadja el. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa) .• 0 cs. és apostoli kir. Felsége kabineti irodája és e kabi­neti iroda nyugdíjai. Rendes kiadás 2. fejezet 72,271 frt. Elnök: Megszavaztatik. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa) : Or­szággyűlés Rendes kiadás 3. fejezeti—5 czím és 6. fejedet 1. czím. Főrendiház kiadásai 52,394 frt. Elnök: Megszavaztatik. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa) .• A képviselőház kiadásai i. 114,014 frt. Elnök: Megszavaztatik. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa): Az országgyűlési gyorsiroda személyzetének illet­ményei 32,938 frt. Elnöki Megszavaztatik. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa): A magyar delegatio kiadásai 6,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa): Az állami közös függő adósságot ellenőrző bizottság kiadásai 7,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Zsilinszky Mihály jegyző (olvassa): Összes kiadás 1.212,346 frt. Elnök: Megszavaztatik, 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom