Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-296

2 \ 4, 'iW- országos ti] indokolni lehet, a magyar ügyvédi kar talán még meg is köszöni a t. igazságügyminister ur ezen legújabb gondoskodását, ha ugyan az volna ezélja ;i t. kormánynak, hogy az ügyvéd-intézményt mielőbb véglegesen kipusztítsa. Mert hiába, még mindig jobb a kegyelemdöfés, mely gyors kimúlást okoz, mint a hosszú és reménytelen szenvedés. De hát a t. kormány segíteni akar a többi közt az ügyvédi kar tagadhatatlan miseriáin is, megmutatta ezt a jó szándékot azzal, hogy három évvel ezelőtt egy javaslatot terjesztett a képviselőház elé. Nem szólok én most arról, hogy jó-e a javaslat yngy nem jó, nem ez a dolog lényege, nem ez a tárgy veleje, hanem az, hogy kell-e, szükséges-e egyáltalában e téren reform, igen vagy nem ? És ezt a kérdést igenlőleg döntötte el maga a t. igazságügyminister ur az által, hogy annak idején, mondom, három évvel ezelőtt egy javaslatot terjesztett be. De hát hol késik ennek a javaslatnak tárgyalása? mi történik e javaslattal? Az, hogy rósz, nem indok arra, hogy függőben maradjon. Mert ha rósz, akkor el kell vetni és helyette jobbat beterjeszteni. Nem szégyen bevallani azt, hogy előszörre nem sikerült. íme a földmivelési minister ur épen a napokban egészen őszintén bevallotta, hogy a gyártott borok tárgyában már a hatodik javaslat fekszik előtte. Ha pedig jó az a javaslat, hát tárgyalásra kell kitűzni. No de persze, a dolog nem nagyon sürgős ; mert mindössze is csak arról van szó, hogy az ügyvédek existentiájának némi megjobbítása megkiséreltessék. Az adóemelés persze sürgősebb és mert bis repetita piacent, azt nem ugyan közkívánatra, de ismételni szokták. Nem hiszem, hogy a t. igazságügyminister ur e kérdésben az igazságügyi bizottság mögé akarna rejtőzni. Ha ezt tenné, abban ugyan menteéget nem találnék, mert a mely minister javasla tait sem tárgyalásra ki nem tűzeti, sem azokat vissza nem vonja, sem pedig e kettő közti ellentétes lavírozó eljárásnak okát nem adj kíméletesen legyen szólva, mindenesetre annyit elárul, hogy javaslatait vagy maga sem akarja komolyan venni, vagy ha igen, akkor nem bir elég erővel, azaz nem tudja azokat támogatni. Az első esetben komoly eltökélés, a második esetben erkölcsi erő, hatolom hiánya mutatkozik. Egyik is, másik is, egyiránt cardinalis hiba egy ministerben és mindkettő veszélyes akadálya az igazságügyi reformkérdések helyes eldöntésének. (Ugy van! a szélső haloldalon.) Az igazságügyministerium költségvetését egyébiránt nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Az előadó ur kíván még szólni. Busbach Péter előadó: T, ház! MéitózjaiiHár 25. 1884. tassék megengedni, hogy némi észrevételeket tegyek azokra, a mik a vita folyama alatt az igazság ügyi budgetre, illetőleg az igazságügyre magára, annak egymásutánjára, szóval az igazságügyi politikára nézve felhozattak. (Halljuk!) Mindenekelőtt egy körülményre vagyok bátor figyelmeztetni azon t. képviselőtársaimat, a kik az igazságügy haladásának tempójával, ütemével megelégedve nincsenek; jelesül azt, hogy azok a nagy culturállamok, melyek a műveltség fokán valamivel előbb állanak mint mi, teszem Francziaország vagy Németország, igazságügyeiket szintén nem rendezték rövid idő alatt egy varázs ütéssel, hanem idő kellett nekik, hosszú idő; és erős küz delmeik voltak, míg azon polezra jutottak, a hol ma állanak. Sőt, hogy pl. Németországban gyökeres javítások csak a legújabb időkben történtek s történnek javítások folyton és e javítások is épen ily küzdelemnek és támadásnak vannak kitéve, a mint itt történik az igazságügyi minister eljárásával szemben. Az igazságügyek egészben és nagybani javításának nem egyetlen factora, tényezője és eszközlője a perek szabályozása, hanem az összes úgy polgári, mint büntető és közigazgatási ügyek összeségének rendezettsége képezi alapját egy egységes jogállamnak; és hogy nálunk a hivatalos közegek egymagukban nem képesek az igazságügyet annyira előre vinni, hogy az éressék el — a mi kitlömben sohasem fog eléretni — hogy általános elégültség álljon elő; de legalább elérethetik az, hogy egy bizonyos biztonsági érzet, egy neme a kényelemérzetnek áramolják el az ország lakoságának minden rétegében. Ahhoz, hogy egészséges állapot létesíttessék az igazságügyi hivatalos közegeken kívül, még egy igen nagy tényező hozzájárulása szükséges, szükséges t. i. magának a nagy közönségnek is összehatása. (ügy van! a jobboldalon.) S valóban más országokban sem egymagok a hivatalos közegek azok, kik ezen állapotot létrehozni segítették, hanem a közönség azon része, mely nálunk ma is egy bizonyos részben viseli ugyan a közügyek terhét, az igazságszolgáltatás egy nemének fáradalmait, azonban nálunk nem viseli azon mértékben, mint azt tőle az állam megkövetelheti, hogy ha azon igényeket ki akarjuk elégíteni, melyeket itt pengetni hallunk. Méltóztassanak Németországot, Francziaországot, Angliát megtekinteni, ott a népességnek egy bizonyos osztálya, osztály, a mely anyagi tekintetben magát egy nemére a függetlenségnek emelte s kellő értelmességgel bir — minő terheket visel ? Az esküdszéki intézmény, a békebiróság intézménye ezen osztály vállán fekszik; ha pedig a mi törvényhozásunk egyszer-mászor megkisérlette belevonni ezen osztályt ebbe a közreműködési körbe, ugyan mit tapasztaltunk ? Azt, hogy megtámadni tudjuk ugyan létező intézményeinket, de midőn közremtí-