Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-295

204 295. országos ülés január 24. 18S3. tűzte ki a magyar ügyvédségnek magasabb erkölcsi színvonalra leendő emelkedését is. Meg is tette erre azonnal a szükséges első lépést és saját házi ügyeinek ellátására megalkotta az ügyvédi kamarát. Átadta ez intézményben az ügyvédségnek azon alapot, a melyen saját függetlenségének és tekintélyének emelésére már most az ügyvédség lett volna hivatva tovább építeni. A kamarák dolgoztak, a kamarák tanácskoztak és határoztak, határozataik érvényesítését kérelmezték igazságügyi kormányunknál, de ekkor kitűnt, hogy annak a megalapított intézménynek van egy sarkalatos nagy hibája, t. i. az, hogy nem provideált arról az eshetőségről, a mikor az igazságügyi kormányzat intézői gondolkozásában változás álland be. Mert az ügyvédi rendtartás alkotói, azon tág keretben, melyben annak szabványai mozognak, igen is igyekeztek volna — áthatva a vezéreszmétől — mindent megtenni és javítani, a mi az ügyvédség és a jól felfogott igazságszolgáltatás erdekeit emelhette, de nem gondoskodtak alkotott törvényhozási munkáj okban arról, hogy utódaikat is ugyanazon vezéreszmék kössék meg, hogy utódaik is e még fejletlen intézményt az ügyvédség érdekében és nem azzal ellentétesen karolják fel és fejlesszék. így történt aztán, hogy tempóra mutantur et nos mutamur in illis és ma igen sokan a legveszedelmesebb alkotást látják épen ez intézményben, a mely pedig hivatva lett volna az ügyvédség érdekeinek védbástyája lenni. Nem kutatom t. ház, hogy kit illet ezért a felelősség, elismerem, hogy maga az ügyvédség is nem rakott állandó becsű építkezéseket a neki az 1874 :XXXIV. t.-cz. -elnyújtott alapra, mert én, t. ház, soha sem fogom azon ügynek, a melynek munkásságomat szentelem — árnyoldalait eltakarni akarni. Őszinte nyíltság a pajzs, melynek védelme alatt azt hiszem sokkal inkább lehet a harczba vitt ügynek használatára lenni, mint az egyoldalú palástolásokkal. Azért hát elismerem t. ház azt is egész őszinteséggel, hogy voltak és vannak talán mostan is az ügyvédség körében oly egyének is, a kik nem méltók ezen magasztos hivatás betöltésére. Elismerem, hogy nemcsak a törvényes intézkedések hiányossága, avagy a még több mulasztások eredményezték az ügyvédség azon deroutált állapotát, a melyet mindenütt észlelünk. Nagy része van az eredmény előidézésében az ügyvédség azon vétkes mulasztásának is, hogy a nyújtott fejlődési alapot, a kamarát nem tették azon erkölcsi összműködés színhelyévé, a mely nélkül az egyesnek akárminő megfeszített munkája a nagy czélt meg nem közelítheti. De nagy része van az eredmények előidézésélen az ügyvédi kar belsejében lábrakapott azon könnyű felfogásnak is, a mely e kar tagjait a kor ferde nézeteinek hódolva, csak a külső társadalmi állás és előnyeinek megóvására utalja — és többet abstrahál a belső erkölcsi értékből, mint a mennyire szabad lenne. Es azért elismerem tehát azt is, hogy az ügyvédi kar jövőjét nem lehet csak törvényhozási actusokkal decretálni. „Saját erkölcsi erejénekintensiv fejlesztése" ez az ige, a melynek aegise alatt üdvözölni fog és azért a legmelegebben ajánlom is ezt az egybehívandó országos ügyvédi gyűlésnek figyelmébe. De ha az ügyvéd — a mint azt kétségbe vonni nem lehet — már hivatás szerint a nép jogérzületének letéteményese — szabad-e igazságügyi kormányunknak azt közönynyel nézni, hogy ezen mindenki által gáncsolt igazságügyi közeg nem tud többé hivatásának megfelelni, szabad-e igazságügyi kormányunknak nem törődni azzal, hogy mily jogérzettel adja át a nemzedéket az utókornak. Avagy nem kellene-e inkább borzadnia azon gondolattól, hogy az ügyvédség, ezen hatalmas társadalmi és állami factor erkölcsi állapot] a hanyatlásnak legyen kitéve. A mennyire a magam kutatásai terjednek t. ház, nagyobb fokú míveltséggel biró népek történetében mindenütt azon törekvést találtam, a nép jogi képviseletével megbízott jogi képviselőt a függetlenség és erkölcs azon magaslatára felemelni, a melyről magasztosabb érveket, mint a védelmére bízott jogérdeket, meg nem tanult ismerni soha. Hát mi, hát igazságügyi kormányunk mit tette jogi képviselőért? Eleget tettünk-e, ha fegyelmi és büntető fenyítések statuálása által az erkölcsileg sülyedt ügyvéd megfenyítésére megadtuk a kellő sanctiót? Avagy az államnak és a társadalomnak nem volna más közérdeke a nép jogi képviseletének intézményében ? Tudom én t. képviselőház, hogy az állam nem biztosíthatja az ügyvédnek az anyagi sikert és igy nem távolíthatja útjából a szükség vétkének csábingereit; de hogy kötelessége az államnak mindent elkövetni arra, hogy egy független és magasabb erkölcsi színvonalon álló ügyvédség, ha kell, megteremtessék is — az nekem szent meggyőződésem. Ez igen is közérdekű czél elérésére pedig nem alkalmas oly intézkedés, mint a minőt igazságügyi kormányzatunk az ügyvédi rendtartás módosításáról szóló javaslatban e háznak ajánlott. Igazságszolgáltatásunknak nagy reformja kell ahhoz, hogy az ügyvédség a mai peres-ügyes prókátorból azon jogi tanácsadó nagy és eszményi alakjává legyen, a kit ez a mai tévútra vezetett közvélemény is, mely mindig csak a külső sikert veszi bírálatának alapjául és a mely nem tagadja meg elismerését bármely bukott erkölcsi nagyságtól soha, ha csak a külső' siker szemfényvesztő képét látja nála — azt hiszem egészen más tiszteletben fog részesíteni a mint teszi ezt ma. Ezen