Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-295

a>Q2 295. országos filé* jaimár 24. 1S84. ges szervezésére az előfeltételek megvannak, an­nak már most mi sem áll útjában, de akkor az igazságügyi kormányzatnak, ha igazán szivén viseli igazságszolgáltatásunk ügyét, nem lett volna szabad soha az 1883. évi május 24-iki javaslatával előállani. Hogy mégis tette, nem bizonyít sem az első, sem az utolsó felfogás helyessége mellett, hanem bizonyít igenis azon felfogás mellett, hogy igazságügyünk rendszeres vezetése nem várható igazságügyi kormányzatunk részéről. De t. képviselőház, tekintsünk most el a jog terén szükséges nagy alkotásoktól, ne vizsgáljuk, hogy az imént jelzett eljárás mennyiben eredmé­nyezheti a programmul hangoztatott rendszeres fejlődést, pedig rendkívül érdekes következtetése­ket vonhatnánk le belőle; hanem hát nézzük igen t. igazságügyi kormányzatunknak azon alkotásait, a melyeket maga kisegítő, alkalmi, ideiglenes expe­dienseknek tekintett. Hogy a legutolsón kezdjem, megemlítem mindjárt a fellebbezések korlátozásá­sáról szóló megalkotott törvényünket. Nem lehet feladatom e törvénynek a mindnyájunk friss em­lékezetében levő tárgyalásában hallottakat itt is­mételni, de igazságügyi politikánk méltatása ezél­jáhól reá kell mutatnom arra, hogy a mely ország­nak igazságszolgáltatása az alaposabb első bíró­sági elbírálásnak minden garantiái hiányában oda jutott, hogy bármily csekély fontosságúnak látszó, de a concrét esetben talán a jogkereső magán­félre a legvitálisabb jelentőségű érdek elbírálásá­ban egy rósz igazságügyi administratió hibáinak palástolására, a magánfélnek felebbviteli jogát megkösse és így a kevésbbé megbízható alsóbb bírónak hatáskörét terjeszsze, azon országban nor­mális igazságszolgáltatási állapotokról nem lehet szó, ott rendszeres fejlődést emlegetni nem szabad, ott az ilyen ideiglenes rendszabály többnyire vég­leg befészkeli magát. Mert az igazságügyi ad­ministratió rendszertelensége az orvosolni ezélzott jelenséget előbb-utóbb, ha más alakban is újabban feleleveníti; és mert a bíróságok teendőinek ke­vesbítésére, a sértett jognak felebbvitelbeni kor­látozása igenis vezethet momentán a terhétől megszabadítani ezélzott bíróság ügyforgalmának kisebbítésére, de nem vezethet a jogkereső közön­ség igazságszolgáltatásunk ellenében feljajduló panaszainak kevesbítésére ; és a sértett jog min­dig ott fog kopogtatni a bíróság kapuján, a mely, legyen az legfőbb ítélőszék tudatában annak, hogy valamely ügyben végérvényesen itél, már az em­beri lelkiismeret szabályai szerint is több időt fog fordítani az ügy elbírálására. E főtörvény tehát a terheket nem kisebbíti, hanem csak áthárítja. Egy igazságügyi politikának nem lehetczélja csak az igazságszolgáltatás menetében a külső si­kernek kimutatása; nem lehetczélja csak jól-roszul szerkesztett kimutatásokkal, a melyek technicai bajaikkal csak arra valók, hogy a szakembereket confundálják, azt igazolni, hogy ennyi meg ennyi ügyszám intéztetett el, hanem igenis czélja rend­szeres codíficatiók által rendszeres jogállapotokat teremteni és ezen állapotoknak fentartását oly szakavatott, megbízható elemekre bízni, a kik az egyes jogesetek alapos elbírálására a legfőbb ga­rantiát nyújtják. Csakhogy ez;en czélt nem érhet­jük el a maga nemében páratlan pótbirói intéz­mény fentartásával. Igaz ugyan, hogy a t. minis­ter ur a pótbirák számának legújabban történt sza­porítása kérdésének tárgyalásánál maga is jelezte azon megérlelt nézetét, hogy ez intézmény tovább fent nem tarthatóugaz ugyan.hogy maguk a pótbirák is, helyzetük kényes természetének tudatában, még csak a lefolyt nyáron petitióban és küldöttségileg sürgették helyzetüknek mielőbbi rendezését, de azért denique ezen speciális intézményünk még ma is fennáll. Hallom ugyan már, hogy majd a kir. tábla decentralizátiójával e bajon is segítve lesz, a mint különben is sok mindenben lesz se­gítve akkor. Mert hiszen itten e 414. számú tör­vényjavaslatban, mely szól az 1875 : XXXVI. t.-cz. módosításáról és a kir. járásbíróságok számának sza­porításáról, ezen törvényjavaslatban meg vagyon irva, hogy a mikor a kir. tábla decentralizáltatni fog, vége lesz minden igazságügyi bajnak; be­következnek majd az aranjuezi szép napok mi reánk jogászokra is és tisztelt barátom Vesztei­Imre képviselő sem fogja többé a t. házat oly 5 méter hosszú kimutatási táblázattal meglephetni, a melyre szegény bíráink drága idejüket és eszü­ket pazarolják. Mert hát ezen javaslatban annak harmadik oldalán meg vagyon irva, „miszerint nem szenved kétséget, hogy a legfőbb felügyelet­nek összpontosítva kell ugyan lenni, de az sem szenvedhet kétséget, hogy jó és pontos ügyvitel, valamint ügykezelés csak oly bírósági szervezet mellett lehet, mely szerint a főfelügyelet meg­osztva van oly módon, hogy az szükség esetén gyorsan és más tekintetekben fennakadás nélkül gyakoroltathassák". Arany szavak t. ház, de a melyekért az ágiot azt hiszem legjobb lesz majd csak akkor meg­fizetni, ha e szavakban rejlő egészséges intentiót tör­vénybe iktatva látjuk. De addig is t. ház, azt hiszem, az igazságszolgáltatás menetére igen üdvös befo­lyással lenne, ha a t. minister ur már most, a köz­pontból is, juttatná érvényre azon a múlt eredmé­nyeiben helyesnek bizonyult és a jövőben ismét contemplált intézkedést, hogy biztosok által sze­mélyesen vizsgáltassa meg első bíróságainkat; mert e vizsgálat, ugy a judicatura egységére, mint az administratió javítására is oly eredménynyel folyhatna be, a milyen eredményre nekünk most első bíróságaink körében különösen szükségünk van. A központból oda designált erőnek itt a köz­pontbani hiánya pedig tetemesen kárpótolva lesz, már csak azon morális hatásban is, a melylyel az

Next

/
Oldalképek
Tartalom