Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-294
294. orseágos ülés január 28. 1884 lg| is viselhessenek, a mit pedig az állami képezdében nem tanulnak. Trefort Ágoston, vallás és közoktatási minister: De tanulnak! Vidovich György: Akkor az igen t. minister ur ezen indítványommal méltóztatott egyetérteni, sőt ugy veszem észre, hogy ezt most is teszi és ez igen szükséges nem csak azért, hogy a felekezetek alkalmazhassák ezen ifjakat, hanem nemzeti szempontból is, mert meg vagyok győződve arról, hogy az államképezdéből kikerült ifjak a magyar állameszmének mindnyájan hivei. Én épen a minister ur által most kiosztott, a kultuszmiuisteri tárcza állapotát kimutató könyvből tudom, hogy Magyarország 5 felekezetiképezdéjéből évenként mintegy 150 olyan ifjú jön ki, a ki a magyar nyelvet vagy hézagosan vagy épen nem birja. Az államképezdéből kikerült ifjak ezen felekezetek által, épen mert a kántori hivatalt be nem tölthetik, alkalmazhatók nem lévén, természetes, hogy alkalmaztatni fognak iszok, kik még csak a magyar nyelvet sem birják. A mi a költségeket illeti, az, hogy egynehány tanitóképezdében alkalmaztatnak az oly tanítók, kik az egyházi szertartást és az egyházi éneket tanítják, ez a költségvetésben igen csekély különbséget tesz. Nem tudom első felszólalásom óta, vájjon a minister ur tett-e valami intézkedést, vájjon történt-e valami ezen lithurgiának és éneknek tanítására. A minister ur felvilágosító válaszától teszem függővé azt; hogy határozati javaslatot adok-e be ez értelemben. Trefort Ágoston, vallás- ós közoktatási minister: T. ház! Én a t. képviselő úrral tökéletesen egyetértek, hogy kívánatos, hogy az állami képezdékből kilépett tanítójelöltek a felekezeti iskolában is alkalmaztassanak; de azért ott nem fekszik a hiba, hogy azok nem tudnak énekelni és orgonálni, mert erre mi súlyt fektetünk az állami képezdében is s azért talán más okai vannak annak, hogy a felekezeti hatóságok nem szeretik az ott végzett ifjakat alkalmazni. A mi azt illeti, hogy kikerülnek a felekezeti praeparandiákból oly tanítójelöltek, kik nem tudnak magyarul, ennek valóban nem én vagyok az oka, mért szigorúan ügyelek arra, hogy a felekezeti intézetekben a magyar nyelv jól és a kellő mértékben tanittassék. (Élénk helyeslés jőbbfélől) Vidovich György: T. ház! A mennyiben a minister ur válaszától tettem függővé, hogy határozati javaslatomat beadom-e, ha nincs jogom azt újra indokolni, azt egyszerűen beadom. (Halljuk!) Duka Ferencz jegyző (olvassa): „Utasítja a ház a cultusministert, hogy még ez évben egy görög-katholikus, román, egy görög-katholikus orosz, egy görög-keleti román, egy görög-keleti szerb nyelvű és szertartású tanszéket állítson fel az általa kijelölendő állami képezdénél, mely czélra vétessék fel a költségvetésbe 800 frt." Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! E határozati javaslatot nem fogadhatom el, mert annyira nem mehetek, hogy minden felekezet számára lithurgiai tanszéket állítsak fel. Kérem tehát a t. házat, ne méltóztassék e határozati javaslatot elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Maga a tétel nem támadta tván meg és azért azt megszavazottnak jelentem ki; azonban Vidovich György képviselő ur adott be egy határozati javaslatot, mely szavazás előtt fel fog olvastatni. Duka Ferencz jegyző (olvassa Vidovich György határozati javaslatát). Elnök: Kérdem a t házat, méltóztatik-e a határozati javaslatot elfogadni? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Rakovszky István jegyző (olvassa) „Tanítónőképezdékre összesen 209,993 frt. Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző {olvassa) .• „Tanítóképezdék közös költségeire 8000 frt. Elnök:Ha nincs észrevétel, a tanítóképezde közös költségeire 8000 frt megszavaztatik. Rakovszky István jegyző: Tornapóttanfolyamokra 6000 írt. Elnök: Megszavaztatik. T.ház! Most következnének a népnevelési szükségletek egyes tételei s ezzel kapcsolatban a már napi rendre kitíízött törvényj avaslat tárgyalása; azonban ennél a tételnél számosabban kivannak felszólalni, azt hiszem, czélszerübb lesz ennei tárgyalását a holnapi ülésre halasztani és most meghallgatni Kállay János képviselő ur interpellatióját. Mielőtt ez megtörténnék, méltóztassanak meghallgatni a holnapi ülés napirendjét. A holnap d. e. 10 órakor tartandó ülés napirendjének tárgyai lennének a vallás- és közoktatási minister költségvetése részletes tárgyalásának folytatása és a mai ülésre kitűzött törvényjavaslat tárgyalása és ha az idő engedi, az igazságügyi ministerium költségvetésének tárgyalása. Most méltóztassanak meghallgatni az interpellatiót. Kállay Jánosi T. ház! Én azon képviselők közé tartozom, a kik a kormány egyik vagy másik t. tagját ritkán szokták interpellatióval zaklatni ; de ha ezt teszem, ugy teszem azt mindig akkor, midőn interpellátiómnak jogosultságát igazságát, törvényességét belátom és én hangoztatnám, ha jelen volna a t. ministei elnök ur, hogy egy izbenő is elismerte jogosultságát interpellátiómnak ugyanarra az esetre, a melyre most azt ismételem. Az általam igen t. közmunka- és közlekedési minister ur 29,602. sz. alatt egy leiratot ^intézett