Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-294
2H. országos ül<8 január 23. 1884. 179 pl. Szepesben, Sárosban, egy főre — kerekszámokat mondok, hogy ne untassam a t. házat — 3 frt esik, épngy Liptóban. A mívelt Grömörben 4 frt, Esztergom és Barsmegyékben 6 frt esik egy főre; Pestmegyében —- az összeállítás oly esztendőről szól, a mikor még Pestmegye volt — esik egy főre valamivel több 6 frtnál. Az adóképességet tekintve az első helyet foglalja el az országban Bács-Bodrogmegye, hol egy főre — természetesen csak a direct állami adókat értve — majdnem 10 frt esik, míg Mosonmegyében valamivel kevesebb 9 forintnál. Már ha meggondoljuk, hogy Bács-Bodrog talán a legtermékenyebb megye az országban, ha továbbá szemügyre vesszük, hogy Mosonmegyének egyrésze termékeny, de a másik fele regényes ugyan, t. i. a Hanság és a Fertő vidéke, hanem a regényességre az adóexekutor semmit sem ád, akkor látjuk, hogy Mosonmegye is első helyet foglal el az adófizetők sorában. Megjegyzem, hogy itt azon eset forog fenn, a melyről már előttem Somssich t. képviselő ur említést tett, hogy t. i. ezen gymnasium azelőtt 6 osztályú volt s azután leszállott 4 osztályúra, így tehát visszaesés constatáíható. Már pedig méltóztatik tudni, hogy Magyar-Óvár és Mosony igen csinos, népes, intelligens kereskedő és iparos városok, ott laknak Albrecht főherczeg uradalmi tisztjei, a kikről tegnap is említés tétetett és talán nem lenne rósz, ha ezeknek gyermekei ott helyben nyerhetnék magyar nyelven kiképratetésüket és magyarosodhatnának. Jelenleg piaristák látják el ezt a gymnasiumot; én hozzájuk fordultam azon kérdéssel, hogy nem lennének-e képesek ezen iskolát a maguk erejéből két osztálylyal megtoldani. E derék rend, melynek itt e házban sok tanítványa ül, arra hivatkozót", hogy az ő materiális eszközei teljesen lehetetlenné teszik azt, hogy ők e czélra tanárokról, helyiségekről és eszközökről gondoskodjanak. Bátor vagyok még megjegyezni, hogy Bács-Bodrog és Pest gazdag megyék; Mosont nem lehet annak nevezni, hisz tudjuk, hogy épen ebből számosan vándoroltak ki Amerikába. Ennek daczára és ez kétszeresen latba veendő, Mosón szorgalmas, intelligens, törvénytisztelő, igazán arra van hivatva, hogy intelligentiája által keresse kenyerét, azonkívül Mosonmegye az ország határszélén van. Hogy pedig, miután tegnap nagyon élesen meg lettem támadva azért, mert azt mondtam volt, hogy a német paralell cursusban oly nagy veszélyt nem látok : engedjék meg arra utalnom, hogy Magyar-Óvár németajkú lakosai, jelesen Antoni és Steiner Prépost magyar-gyermekkertet alapítottak és meghittak magyar, úgynevezett angol-kisasszonyokat és higyje el a t. ház, hogy az a magyar gyermekkert többet használ a magyarságnak, mint azon paralell-cursus beszüntetése. A mi pedig a minister urnak tegnap tett észrevételét illeti, hogy a íódulás a gyranasluinokhoz amúgy is túlságos és ha nem lehetne nyolcz osztályt felállítani, azt kérnénk, hogy legalább hatot tessék adni, miután az odavaló kereskedő, iparos és mezei gazdaközönség gyermekeire nézve ez is fontos. Bátor vagyok tehát azon kérést intézni a t. házhoz és jelesen a rendelkező t. minister úrhoz és nem kevésbé a mögötte ülő államtitkár úrhoz, szíveskedjenek ezen mindenesetre sürgős és okadatolt kérésnek helyt adni és vagy 8, vagy legalább G osztályúvá tenni ezt az algymnasiumot. Trefort Ágost vallás és közoktatásügyi minister: T. ház! A kaposvári és magyaróvári gymnasium között lényeges különbség van, a mennyiben az egyik álbtmgymnásium és még azon felül megyei alapítvány is van. Itt tehát könnyíí segíteni, végre is egy tanári állomás által ki lehet egészíteni a gymnasiumot és ily módon Somssich j Pál t. képviselő ur óhajtásának megfelelni. Magyaróvártt azonban sokkal nehezebb a helyzet, minthogy ezt a gymnasiumot a piaristák látják el, tehát nincs módomban direct pressiot gyakorolni, hogy felállítsák a még hiányzó osztályokat. De tekintetbe véve Mosonmegye míveltségét és azon viszonyokat, melyeket érinteni méltóztatott, értekezni fogok majd a piaristák provinciálisával és szívesen hozzá fogok járulni, hogy ezen gymnasium, nem 8 osztályúvá, mert ez felesleges volna, minthogy ott jobbrabaíra vannak gymnasiumok, de talán 6 osztályúvá fejlesztessék: ennyit Ígérek. Simonyi Iván: Nagy kö zönettel fogadom. Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve s azt hiszem a tétel 168,727 írtban megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): Reáliskolák : 449363 frt. Elnök: Megszavaztatik. Tibád Álltai jegyző (olvassa): Pozsonyi főreáliskola segélyezése: 4000 frt. Elnök'. Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (ol ássa): Sümegi főreáliskola segélyezése: 4000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Tibád Antal jegyző (olvassa) : Esztergomi főreáliskola segélyezése 2000 frt. Elnök: Megszavaztatik. TibáŰ Antal jegyző (olvassa): Hitfelekezeti középiskolák segélyezésére: IB.OOOfrí;. Vidliczkay József: T. képviselőház! indíttatva érzem magam a jelen tételnél felszólalásra, mert a fent forgó kérdést Magyarország culturalis érdekében igen fontosnak tartom. Hitfelekezeti középiskolák segélyezésére előirányoztatik a költségvetésben 15,000 frt. Hogy mi a jogi alapja ezen előirányzatnak, tudjuk mindnyájan, t. i. az 1883. XXX. t.-cz. 47. §-a, mely kötelezi az államot, hogy a hitfelekezeti középiskolákat bizonyos feltételek alatt segélyezze. j Hanem ha tekintjük magát a szükségletet, a tör28*