Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-259

90 25!). országos ülés október 9. 18S3 annak, mennyire megértek a viszonyok, körülmények arra, hogy a revisióhoz elvégre komolyan hozzá lássanak a törvények által arra hivatott factorok. A revisio szükségességét azon értelemben, a mint a ministerelnök ur iménti beszédében hangsúlyozta, maguk a horvát képviselők is kívánják, ők a maguk értelmében, mi is a magunk értelmében, de denique kívánják ők is, kívánja a magyar parlamentnek legalább egy része is. A revisiónak szükségességét nem tagadta a pénzügyminister ur sem, sőt egyenesen rámutatott arra beszédében, hogy a törvényhozás közreműködését a czímer-kérdésnél még sokkal fontosabb kérdésben fogja hihetőleg jövőben igénybe venni. Ez szerintem ismét igen erős érv épen a mi ellenindítványunk 3. pontjának indokolására: de ezeken a tényezőkön kivül szükségesnek jelzi a revisio elővételét maga a báni méltóság visszás helyzete is. Reá utalt arra Szilágyi t. képviselő ur is felszólalásában, kimutatván, hogy a bán magyar felfogás szerint a magyar országgyűlésnek felelős — viszont Zágrábból hangokat hallunk s a ministerelnök ur is ráutalt azon kútfőkre, ti. a hírlapokra, mert máshonnan nincs alkalmunk hallanunk, melyek kívánják — tehát a horvát nemzetnek legalább egy része igy gondolkodik — hogy a bán csakis a zágrábi tartománygyülésnek legven felelős. Ezt az utóbbi felfogást én természetesen jogosultnak nem ismerem, de ily felfogás van a Dráván túl, mely ezt mondja. Szerintem itt közjogi visszássággal állunk szemközt és ez szüli a bonyodalmat. Mi az a horvát-báni méltóság? Ép oly eredetű, mint a magyar nádori méltóság, az ős időkbe nyúl vissza és a régi alkotmány egyik öröksége gyanánt szállott át időnkre. A nádori méltóság közkedveltségfí intézmény volt régóta Magyarországon és az alkotmánynak alapját képező 1848-íki törvények is meghagyták. Később azonban a nemzet ezen méltóság visszaállításáról, mint olyanról, mely rendi alkotmány eredetű és a parlamenti keretbe nem illik be, daczára ezen méltóság egykori nagy népszerűségének, lemondott. És mi történik Horvátországban? Talán horvát drága és folyton dráguló testvéreink is lemondtak a báni méltóságról ? Korántsem ; ők a rendi alkotmány ezen hasontermészettí és fejiődésű intézményéi továbbra is fentartják, talán azon szándékkal, hogy a parlamenti viszonyok közt örökös zavarnak kútforrása legyen. Én tehát t. ház a revisiót azért is szükségesnek tartom, hogy a báni méltóság fenn, vagy fenn nem tartása, hatásköre, jogköre, líjonnan szabályoztassék. Mert mutatja a jelen [eset, most a bánság üresen létele is mutatja, hogy jövőre mennyi visszásságra adhat alkalmat, ha a horvát hán, a ki a horvátok szerint ott felelős, szerintünk pedig itt felelős és tulajdonképen csak Bécsben felelős, tovább is fenmarad azon értelemben, mint most fennáll.

#

(Igaz! TJgy van! a szélső baloldalon.) Azonban ma ezen okokon kivül a horvát nemzet hangulata is szükségessé teszi, hogy a revisió a maga utján — mindig a törvényes utat értem — foganatosittassék. Ezen hangulatot bővebben jellemezni nem akarom, nehogy a ministerelnök ur csak azért is, mert a hangulatra refleetálunk, netalán még minket is izgatással vádoljon, a mi távol van tőlünk. Mocsáry t. képviselőtársam érintette azon zágrábi fényes szobornak, a famosus Jellasich bánnak kardját. Ott jártam, megnéztem azon kardot, az bizony Magyarország felé vág. Horvát testvéreink ezen szobrot évenként kétszer, háromszor a bán születésej halála napján nagy ünnepélyességgel megszokták koszorúzni és különösen a horvát ifjúság a liánnak Magyarország felé vágó kardját mindig tele aggatja koszorúkkal, az által jelképezvén azt, hogy Magyarország iránt azon intentióval viseltetnek, meiyíyel azon kard próbát tett, bár Sukornál kicsorbult. Ott van továbbá a legújabb tény — nem tudom Eamberg kormánybiztos vagy a ministerelnök ur tett-e intézkedést az iránt — ama, majdnem nemzetárulással határos tény, hogy Zágrábból Turgenjeff orosz költő halála alkalmából az ifjúság oly sürgönyt küldött Szent-Pétervárra — hitelesen volt-e közölve nem tudom — a ministerelnök ur a hírlapokra utal bennünket — tehát onnét merítettem értesülésemet — hogy ha azon sürgöny tartalma hiteles, az olyan, hogy én megvallom, hogy Sz.-István koronájának területéről Oroszországhoz folyamodni protectióért, megengedhető dolognak soha sem tartom, történjék az bál-mely részről, legkivált azon czélzattal, milyet azon famosus távirat nem csak sejtetett, de nyilván valóvá tett. (Igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon.) De hát azt mondják, Jellasich szobrának kardját az ifjúság koszorúzza megs aztán a Turgenjevféle adresst is az ifjúság küldötte. Elfogadom, azonban én a legkomolyabb körök, jelesen a horvát képviselők nyikttkozataiból merítem a bizonyítékot a horvátországi hangulatra. Ugyanis Miskatovics képviselőtársam elismerésre méltó őszinteséggel irta azt egy nagy horvát lapban saját neve aláírásával, hogy igaz, a Nagy-Horvátország csak álom, de olyan álom, melyet minden horvát ember álmodik. Azt hiszem, a t. képviselő urnak ezen mondása eléggé jellemzi a horvát hangulatot. Almodnak Nagy-Horvátországról Laibach vidékén, a hol slovének laknak, álmodnak Isztriában, Boszniában, Dalmátiában, de remélem, hogy ezen nagy Horvátországot legalább osztrák korona alatt — ha mindjárt secundo geniturában is — mondom, osztrák korona alatt képzelik. Loyalitá-