Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-259

gg 259. srszágos ölé területet képező vármegyék közül három, nevezetesen Szerem, Verőcze és Pozsega, Szlavónia elnevezést nyert, a mely végzetes tévedésnek később meglön azon következménye, hogy Magyarország saját területét a horvát testvériség révén tényleg elvesztette. 1848-nak eseményei, t. képviselőház, még mindnyájunknak sokkal hívebben vannak emlékezetünkben, semhogy azok részletes felsorolása szükségessé válnék. Csak annyit említek fel, hogy akkor is az történt, hogy a magyar nemzet ellen elkövetett árulással, vérrel áztatták meg a horvátok azon hantokat, melyek alatt azon hősök nyugodtak, kik akkor, mikor a magyar szabadságért küzdöttek, egyúttal a horvát szabadságot is védelmezték. Elkövetkezett t. képviselőház 1868. Elfelejtettük az 1848-iki eseményeket, hozzászoktunk 1867-ben ahhoz, hogy fátyolt borítunk a multak eseményeire; adtunk Horvátországnak oly tágköríí autonómiát, a melyre, mint már ki lett emelve sohasem emelkedett volna; visszaadtuk bánjait, adtunk neki egy ministert, kinek a ministertanáes-, ban szavazatjogot biztosítottunk, elismertük nyelvük jogát saját belügyeikben, elismertük azt még a közös ügyekben is, kötöttünk velők egy pénzügyi alkut, mely mai napig közel 100 millió frt áldozatot követelt a magyar nemzettől, a nélkül, hogy a visszatérítésnek még csak reményét is táplálhatná, beleköltöttünk számtalan milliót Fiúméba. Kétségtelen t. képviselőház, hogy magyar érdek parancsolta, de az is kétségtelen, hogy midőn a magyar képviselőház Fiume számára bármilyen befektetést megszavaz, abból Horvátország anyagi gazdagodását is előmozdító előnyök származnak. Megtettünk mindent t. képviselőház, talán többet is annál, mint a mennyit állami tekintélyünk és a magyar nemzetiségi eszmének fentartása megengedhetett. És mi volt a feladat t. képviselőház'? Keressük csak sorrend szerint az eseményeket. Történt pl. 1849-ben az, hogy Jellasich bán fedezete alatt Kukuljevics Iván beférkőzött az akkor még kincstárinak nevezett, most már országos levéltárba és onnan az úgynevezett Jezuitikából és a Neoregisí érből nem kevesebb mint 60 csomót elsajátott. A magyar kormány vindicálta ezen fasciculusokhoz való jogunkat, de t, képviselőház, azon loyalis nép kormánya, melyért annyi engedményt tettünk, előállott azzal, hogy Kukuljevicstől megvette a horvát múzeum ezen fasciculusokat és igy tessék beszélni Kukuljevicscsel és a magyar nemzet tulajdonát képező és ép ezen említettem három vármegyére vonatkozó okmányokat vissza nem adta. De menjünk tovább t. képviselőház. A kiegyezési törvény értelmében Fiúméra vonatkozó jogunk kétségtelenné tétetett; de a Fiúméra vonatkozó kormányzati és törvényhozási intézkedéseki október f. !8S3. nek végleges szervezésére nézve, egy regnicolaris deputatio tartatott fenn. Mi megígértük a horvátoknak, hogy visszakebelezztik a határőrvidéket és ezen igéretünket fényesen és ünnepélyesen be is váltottuk, sőt ezen ünnepélyes igéretünk alkalmával elkövetett sietségünkben még Módos és Biliéinek bekebelezéséről is megfeledkeztünk. — Mégis a horvátok azok, kik daczára a törvény világos szavainak, még most is gáncsokat vetnek Fiume végleges visszakeheiezése iránt. Emlékezzék csak a t. ház, azon barátságos fogadtatásra, a melyben a pénzügyi bizottságnak tagjai akkor részesültek Zágrábban, mikor Fiúméban való látogatásuk alkalmával visszatértek, mikor még a czímerek kifüggesztve nem voltak. Már akkor, t. ház, elég indok volt arra, hogy néhány magyar embert ott megpillantván, azok ellen ott demonstráljanak. De t. ház, én magam is jártam Horvátországban, nekem is vannak tapasztalataim. így pl. megtörtént velem t. ház az, hogy Yarasdon egy törvényszéki bíróhoz fordultam, a kiről tudtam, hogy magyarul beszél s én vele magyarul óhajtván beszélni, ő megtagadta velem az érintkezést. Nem tagadható tény t. ház, az, hogy nem a czímerkérdés az indok, a mely miatt az úgynevezett csőcselék, a melylyel most már magukat teljes solidaritásba helyezték a hivatalnokok és képviselők, fellázadt, nem ez az indok, hanem egy mélyen gyökeret vert ellenszenv és gyűlölet a magyar állameszme és minden iránt, a mi magyar. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Elkövetkeztek tehát az 1883. évi augusztus hó első felében történt események. Nem szándékom t. ház, azok pragmaticus felsorolásával foglalkozni, mert hisz Szilágyi Dezső képviselő ur elég részletesen elősorolta azokat; reassummálnom azonban kötelességem ennyit: A magyar czímert leszaggatták. Jelszóvá vált Horvátországban „Krepala magvarszki"'! a mit magyarul lefordítani nem akarok ; jelszóvá vált az ellen, a kire azt mondhatják: „i ti sí magyar* a legádázabb, a legfeneketlenebb gyűlölséggel mindent fellázítani, hogy bosszújoknak kifejezést adhassanak. Szóval t. ház, oly hangon beszéltek velünk Horvátországban, a melyen csak ellenséges érzületű nemzetek szoktak egymással pertractálni. A nemzet felháborodott; agyunkba szökött a vér, mikor olvastuk, hogy saját állami területünkön ily botrányos dolgok követtettek el a magyar nemzetiség és a magyar nemzet ellen. Vártuk t. ház, hogy a magyar kormány, a melynek különösen ministerelnöke annyi Ígéretet tőn a magyar nemzetiségi eszme fentartására, mily erélyes lépéseket fog végrehajtani, hogy ezek megtoroltassanak. Kaptunk ist. ház, egj communiqueta hivatalos lapban, a mely ünnepélyesen annyit mond, hogy ezen czímerek, a melyek erőszakosan eltávolíttattak,