Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-257
30 257. orsiágos ülés október 6. 1883. Minő nyilatkozatok azok, melyeket a kormány ezen intézkedésekre nézve tett? Ily nyilatkozatot én kettőt ismerek. Az egyik a nagyváradi toast, (Derültség balfelöl) a másik, jelenlegi beszéde a ministerelnök urnak. Én nem tagadom a nagyváradi beszédnek jelentőségét és ezt nem is gúnyolódásból mondom, de az már egy kissé sajátságos szokás, hogy a nyilvános ebédeken való ministeri beszédek, a melyek Angliában is szokásosak, de a melyek azon körülmények miatt, a melyek közt elmondatnak, mindig azon privilégiummal birnak, hogy politikai felelősség tárgyát nem képezik, itt helyeseitessenek. {Derültség balfdöl.) Ezt tehát semmi esetre sem érthette, hanem értette ez alatt azon beszédet, a melyet a múlt alkalommal mondott. De tisztelt ház, ha ezen nyilatkozatot érti, akkor ez épen abban hiányos, a miben erősnek kellene lennie, t. i. nem indokolja a kormánynak azon cselekményét, a mely kiindulási pontja volt azon eseményeknek és nem indokolja azon cselekménynek szükségét, a melynek folytán a jelenlegi állapotok fennállanak. Hogy ha önök azt hiszik, hogy a minek helyessége, vagy helytelensége felett ítélni kell, annak indokait nem kellene keresni; ha önök azt hiszik, hogy azt, a mit helyeselni kell, azt nem kell önök elé hitelesen eléterj észtem", akkor igenis egy ily határozati javaslathoz hozzájárulhatnak; de én azt gondolom, hogy a túloldalra tekintettel, már csak illedelem szempontjából is két dologra nésve, a melynek politikai helyeslését kéri,meg kellett volna mondani világosan, hogy mi az és annak indokait is előadni; a mire pedig jogi felmentést kell kérni, itt már követeljük a szükségszerű indokolást és a felmentésnek egyenes kérését. De még furcsább t. ház, a határozati javaslatnak azon része és bocsánatot kérek, de meg kell világosítanom, (Halljuk! Halljuk!) a mely azon eseményekre vonatkozik, a melyek a zavargás kitörését megelőzték. A zavargások kezdődnek a czímerek leszakításánál. Azok a czímerek a kor mány rendeletéből függesztettek fel, tehát az események, a tények, melyek megelőzték a zavargásokat, a kormány cselekményei, t. i. a czímer kifüggesztésének elrendelése és végrehajtása. Mikor ez volt legalább alkalmi oka'és azt hiszem, egyik tényezője is a kitört eseményeknek, természetes, hogy ezen események és a kormánynak ezen cselekményei jóváhagyás alá térj esztendők. Ha a kormány az ő magaviselete felett kéri a háznak politikai ítéletét, ugyan kérem, szabad-e arról hallgatni, a mi az összes többi magaviseletnek okát képezi. És mi mondatik ott, t. ház ? Az mondatik, hogy azon nyilatkozat helyeslését birja a háztól, a melyet a czímer- és felirati kérdésre nézvea zavargásokat megelőzőleg tett a kormány. Én ily nyilatkozatot nem ismerek, de megengedem, hogy ez a ministeri rendelet, a melylyel a czímerek kifüggesztése elrendeltetett, ily nyilatkozatnak tekintessék. Megengedem, hogy ezen cselekményét nem akarja kizárni a politikai helyesléstől és pedig nem azért, mert tökéletesen helytelen volna, ha a kormány eljárását egészen a ház megítélésére bizná, de épen a legfőbb dolgokat kivonná a ház megítélése alól. Én azt hiszem, hogy ez morális lehetetlenség a kabinetre nézve is ; mert nem képzelhető az, hogy ezen cselekményt és az ezen cselekményért felelős pénzügyminister eljárását a politikai helyeslés alól kiakarták zárni és ezen kizárással és ezen hallgatással minden Demosíhenesnél szebben elitélni az ő eljárását. Én nem hiszem, hogy az erkölcsileg lehető mindaddig, mig a. t. pénzügy mini ster ur a kabinet tagja; mert azt már nem teszem fel a kabinetről sem, hogy ezen elitélést, ezen hallgatólagos, de mondom, Demosthenesnél is szebben beszélő elitélést ő kezdeményezze, valamint nem sérthetem őt azzal sem, hogy ily módon félig megkegyelmezett pénzügyminister ez esetben állását itt megtartaná. Ez tehát egyik erkölcsi okom arra, hogy azt higyjem, hogy a határozati javaslatban ezen cselekmény helyeslése szintén benfoglaltatik. De t. ház, ha benne foglaltatik, akkor nyíltan ki kell mondanom, hogy én részemről ezen határozati javaslat első részéhez semminemű feltétel közt nem tudok járulni. Nem járulhatok pedig azért, mert én lehetetlennek, logikai ellenmondásnak tartom az egész határozati javaslatot. A kormány t. i. — és itt kérem, méltóztassék érveimet meghallgatni. A kormánya felirat kérdéséthatározati javaslatának második részében az opportunitás kérdésének declarálta. Azt mondja, opportunitási okok birták arra, hogy a czímereket felfüggesztéssé, opportunitási okok azok, a mikből azok sürgős levétele szükséges és a mire kér felhatalmazást. És ezen opportunitási okokat gondolom — ha nem csalódom — a ministerelnök ur olyan súlyosaknak tartotta, hogy legalább n.-váradi beszédében ezen javaslat elfogadásához egyenesen tárczáját is kötötte. Ha már most a kormány felfogása, az t. i, hogy a törvény nem kívánta a czímerek kifüggesztését, de a czélszerüség kívánta azok kifüggesztését: kötelessége megmondani, hogy az 1868-iki gyakorlattal szemben s ennek megváltoztatására minő okok birták a kormányt, minő okokból tette azt, a mit saját vallomása szerint is a törvény nem kíván, de a minek most megváltoztatását annyira súlyos czélszerűségnek tartja, hogy nagyváradi beszédje szerint, inkább lemond, hogysem a czímereket változatlanul fenhagyja? És ha igaz a t. kormány azon állítása, hogy a lehető legnagyobb opportunitási indokok kívánják azt, hogy ezen czímerek ma levétessenek és azok oly fontosak, hogy kabinetkérdést is csinál belő.e n.-váradi be-