Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-272
s>S0 272. oräságM (ÜH november 27. 18SS. rósz melléklet, igen rósz mellékadomány volna, erre az amúgy is sok tekintetben az állam egyéb törvényhozási intézkedéseitől eltérő házasságra' még azt a Kain-jelleget rásütni, hogy az egyik vallásfelekezetünek absolut lehetetlen az ő szülöttét a maga vallásában neveltetni. Én a magam részéről nem szívesen látnám, ha a magyar törvényhozás ennyire elmenne. Én azt hiszem, hogy az előttünk levő propositiónál azon igen helyes gondolat van alapul véve: alkalmat kell adni arra, hogy a szülők e tekintetben egyetértöleg rendelkezhessenek; és én ebből merítem a garantiát az iránt, hogy ezen egyetértés a legtöbb esetben csakugyan arra fog vezetni, a mit Göndöcs képviselőtársunk proponált. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy azon zsidó hitű, a ki egy kereszténynyel köt házasságot, korunkban, mikor a társadalmirend lényegileg keresztény és elég erős a hódításra, meg a jövő szempontjából is bizonyosan abban fog megegyezni, hogy szülöttjeit a kereszténységben neveltesse és igy az ily házasságokból származott gyermekek nagyobb mértékben fognak a kereszténység felé tereltetni, mint az ellenkező irányban. És nyíltan kijelentem: ez lehet egyedüli ratiója annak, hogy a jelen szövegezés eltér attól, hogy a gyermekek nem szerint a szülők vallását vegyék fel. De nem ezért szólaltam fel, hanem hogy figyelmeztessem a t. házat, a szövegezésnek egy bizonyos aggodalmasságára. Mi van e szövegben mondva? Az, hogy az ezen vegyes házasságból származó gyermekek vallási nevelése iránt a szülék egyetértése határoz. Legyen szabad kérdeznem, hogy mi értetik ezen egyetértés alatt: azon egyetértés-e, mely a szülők közt a házasságkötés alkalmával kifejeztetik és ha igen, akkor kérdem, hogy ezen egyetértés változhatlan-e ? Másodszor pedig, ha nem ez, hanem az az egyetértés, mely a házasság folyamában támad, pl. egy újon szülött gyermek iránt, kérdem: az az egyetértés, mely ezen gyermeket egyik, vagy másik valláson vezeti be a világba, kötelező-e, megmásítható-e vagy megmásíthatatlan ? Kérdem továbbá, hogy a házasság további folyamában akármely pontban támadó új egyetértésnek az eredménye, a mely egy gyermeket immár bizonyos vallásba vezetett be, megmásítható-e, vagy nem ? Mindezek t. ház, a jelen szövegezésből, mint megannyi új kérdések merülnek fel. Ennélfogva én okvetetlen szükségesnek tartom, hogy e szakasz a bizottsághoz visszautasittassék ezen irányban való megfontolás végett, és ez alkalommal szívesen elfogadom Irányi t. képviselő ur eszméjét is. Gondolom, ugyanazt fogja ő alatta érteni, a minek én veszem javaslatát, de engedjen meg, az nem egészen oly világos, a hogy szakemberekre, különösenjuristákra nézve irányadó lehetne. Megmondom, hogyan értem én és mily értelemben pártolom az eszmét. Ha t. képviselőtársam azt érti, hogy a házasfelek a vallásfelekezettel szemben nem vállalhatnak kötelezettséget, ezt elfogadom. Hihetőleg ezt értette,, mert hazánkban reversalisok alatt mindig kötelező nyilatkozatok értettek, melyek egy hitfelekezet kezéhez tétettek le a házasság kötésekor és a melynek feltétele alatt a felekezeti pap az esketést véghez vitte. Ennek én is határozottan ellene vagyok. De ha t. képviselőtársam a reversalis alatt esetleg azt értené, hogy szülők közt történt egy hizonyos megállapodás, amely kifejezést nyer például egy dotalis szerződésben, vagy más házassági szerződésben, akkor megvallom, ehhez legalább igy hamarosan, hozzájárulni nem tudnék; hanem indítványozom, hogy Irányi t. képviselőtársam módosítványa is ezen szakaszszal együtt utasíttassák vissza a bizottsághoz, praecisebb szövegezés és illetőleg az Irányi t, képviselő ur által felhozott eszmének is a törvényjavaslatba felvétele végett. Itt bevégezném felszólalásomat, ha nem tartanám bizonyos logicai kötelezettségnek magamra nézve, ez alkalommal is, miként ezelőtt 15 esztendővel, mikor a vegyes házasságokban született gyermekek vallásának kérdése felmerült, őszintén kinyilatkoztatni, hogy én a vegyes házasságokból származó gyermekekre nézve jogászikig, társadalmilag véve csak egy correct elvet ismerek, melyei azonban — attól tartok — a t. ház ma is épen ugy nem fogja elfogadni, mint 1868-ban. És ez az volt: hogy az állam egyáltalán ne avatkozzék vallásoknak oetroyálásába, hanem természetszerűleg bízza a vallási nevelést ugyanarra, a ki a gyermekek nevelésére nézve egyáltalán irányadó. S ez, uraim, az apa. Az apa a háztartás feje, a férjet követi neje a domiciliumban, a nő osztja férje rangját, nevét, a nőt a férj tartja, a nő az ő hitvestársa. Göndöcs Benedek: A nő ma már nem rabszolga. Hoffman Pál: Elismerem, hogy Göndöcs t. képviselőtársamnak a nőkről alaposabb ismeretei lehetnek, mint nekem. (Élénk derültség.) Ha tehát t. uraim, az apát illeti a gyermek mindennemíí nevelése; ha az apa meghatározza, hogy a gyermeke mit tanuljon, meghatározza bizonyos határig, hogy milyen élethivatást követhet : a vallási nevelés is egy része a nevelésnek és az apa, legyenek meggyőződve, t. uraim, a gyermek legjobb barátja. Csodálkozva hallottam épen az előttem szólt t. képviselő úrtól az apa ellenében aggályokat kifejezni. Higyje meg a t. képviselő ur, az állam nem jobb barátja a gyermeknek, mint az apa, sem a hitfelekezet, sem a község, sem semmiféle más mesterséges orgánum. Azon vonzalom, mely a I szülőben gyermeke irányában van, erősebb minden
