Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-271

274 271. országos fllék november 2

í; 188*. másikkal szemben ? Én tagadom, hogy a szülők egyértelmű beleegyezése az országban fennálló törvény felett előhaladást jelezne. Hosszas küzdelem után, sok családi versengés árán jutott el a magyar törvényhozás annak meghatározásához, hogy a fiu az apa, a leány az anya vallását kövesse és sokszor azon elvek, melyek nagyon magasztosak és szépek, egészen más eredményt mutatnak a gyakorlati életben ; a gyakorlati élet eredményeit pedig itt e házban mindig figyelembe kell venni. Mióta van a vallásfelekezetek között békesség hazánkban ? Azóta, hogy e törvény létezik, mert azon módosítványnyal, melyet általam tisztelt, még pedig igen tisztelt Irányi képviselőtársam benyújtott, t. i. hogy az ily kötelező iratok, mint monda, nem szabad, hogy közéj ök becsempésztessenek és jogaikat korlátozzák. Ez nem ád nekünk sanctiót arra nézve, hogy ha elfogadtatik, hogy az ilyenek meg nem történnek. A tapasztalat mutatja, hogy annyi meg annyi küzdelem volt, mennyi és mily különböző alakban jelentkeztek a nyomások, rábeszélések. Vagy azt méltóztatik gondolni az én t. képviselőtársam, hogy tán az izraeliták, a kik e törvény szerint fogják kötni házasságaikat a keresz tényekkel, türelmesebbek vallásukra vonatkozólag, mint mi keresztények vagyunk? Ezt határozottan tagadom és tagadni sohasem szoktam, a mit nem bizonyíthatok, példát hozok fel. (Halljuk!) Csaknem mindenki előtt ismeretes egy adomának beillő történet, mely szájról szájra járt.(Halljuk!)Midőn egy izraelita, ki az irodalmi téren is igen ismert, a keresztény vallásra tért, édes anyja, ki zsidó maradt, igy szólt hozzá: Mit tenne szegény apád, ha megtudná, bizonyosan megfordulna koporsójában; mire fia igy felelt: Majd mikor a testvérem is áttér, akkor visszafordul. Ez adomának beillő történet. Azonban egy másik példát idézek, mely közelebbről történt tény Debreezenben, a magyarság kellő közepén. (Halljuk!) Egy Kaufmann Mária nevű izraelita leány, nem levén ott iskolájuk az izraelitáknak, a keresztény iskolába járt; mert az izraeliták hazafiságukat abban tartják — nem vádképen mondom, csak a tényt hozom fel, mint igazat, ezt ki kell mondanom — abban tartják hazafiságukat, hogy megszállják legio számra iskoláinkat, de mikor hozzájuk fordulunk és azt mondjuk nékiek: ime a törvény értelmében tanári székeket kell felállítanunk s erre aláírást nyitunk, adakozzatok: gazdag izraelita polgártársaink vagy nem járulnak hozzá, vagy igen csekély összeggel; mondom, ezt nem vádképen hozom fel, hanem csak azért, hogy gondolják meg, mikor intézeteinket használják, a dolog másik oldalát is, ha a jogokat élvezni kívánják. Debreczenben történt, mondom, hogy a nevezett leány az ottani reformata intézetben nevekedvén, vallásos buzgóságból elhatározta magát, hogy áttér. Bejelentette ezt az ottani lelkészi hivatalnak. Ott azt mondották neki, hogy igen jó, hanem betöltötte-e 18. életévét, mert ezt igazolni kell. Megtétettek a törvényes lépések, a leány állította, hogy betöltötte, szülői hatóságilag szóllittattak fel a születéshely megnevezésére. Megnevezték előbb Túr-Bemeiét, keresték, ott nem volt, azután megnevezték Nagy-Breznót, ott sem született a leány. Igy sorról sorra járatták a hatóságot, de a születési bizonyítványhoz jutni nem lehetett. A szülők nem hagytak békét a leánynak, hanem folyvást zaklatták. Ekkor elmenekült szülei házától és a városi hatóságnál cselédkönyvet kért. A cselédkönyvbe 18 évesnek íratott be s ekkor ez alapon kérte az áttérés megengedését. A szülők másfél napig ott tartóztatták, másfél nap múlva befogatták a kapitányi hivatal által saját gyermeküket. A kapitányi hivatalnál le volt tartóztatva mindaddig, mig két-három nap múlva előállíttatott s olyan vádakkal illettetett, melyekre sem á kapitányság, sem a szülők jogosítva nem voltak. Akkor egy polgár felháborodott és bejelentette magát a kapitányságnál, kijelentvén, hogy ez a leány nem csavargó, mert az az ő jegyese. Ennek egészen sajátságos hatása lett s nem tehetett a kapitányi hivatal sem egyebet, mint hogy kibocsátotta, egy ottani presbyter pedig apjává szegődött, helyet adott neki s megindult az áttérési processus. Még akkor sem nyugodtak meg a szülők, nagy összegeket ajánlottak fel a leánynak, váltó alakjában, ha vallását el nem hagyja. Kérdem: nem olyan korlátozó irat-e ezen váltó, mint az a reversalis, nem hat-e ez sokakra épen úgy ? Egyik is rósz, másik is rósz s eredménye ezen ferde állapot. — Az áttért leányt aztán elvette az említett polgár, szülei pedig kitagadták. Itt egy másik eset. Ezelőtt két héttel egy Perényi magyarosított nevű kereskedő vasárnap áttért s megesküdött Qgj keresztyén leánynyal. Itteni testvére ezt megtudván, boltját bezáratta s felmondott vele minden rokonságot. Azért mondottam el ezeket, hogy igenis óvatosaknak kell a törvényhozás tagjainak lenni, mikor e téren intézkedni méltóztatnak. A mi az egyiknek jogos, a másiknak is igazságos legyen. (Helyeslés.) Nem akarok én előjogokat s a magam részére sem kérem. Mikor bejöttem a törvényhozás termébe, akarom követni azt, mit Irányi t. képviselőtársam hangoztatott: hogy egyenlő jogokat egyenlő mértékkel mérjünk. (Helyeslés balfelől.) Ha ránk nézve fennáll a törvény, mely szerint a fiúgyermekek apjuk, a leányok anyjuk vallását követik, nem látom be, hogy mért lenne ez másokra nézve jogtalan, (ügy van! balfelől) Én tehát nem mennék el egészen odáig, a meddig Göndöcs képviselőtársam indítványa elme

gy. hanem igenis már addig elmennék, még pej dig határozottan, hogy én az izraelitáknak előjogo-