Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-267

267. ©magos ülés november 21. 1883, J75 szabad. (Helyeslés szélső haloldalon.)Megt&ríotikk azt őseink az 1791: XXVI. t.-cz.-ben és miután belátták azt, hogy abban a pátensben liberális intézkedések is foglaltatnak, hogy az haladást jelent, hogy ennek tartalmát a többivel eltörölni nem kell, a mikor mindent készek voltak romba dönteni, hanem abból bizonyos tartalmat át kell venni s azt törvényerőre emelni; oly óvatosak voltak, hogy ezen pátenst nem említették meg, hanem azt mondták, hogy addig, a míg a protestáns házassági törvényszékek rendezve nem lesznek, azon szabályok szerint kell Ítélni, a melyek eddig érvényben voltak. Szükségesnek tartom tehát azt kijelenteni, hogy a mennyiben ezen szabályok ezen törvény által fentartattak, mi mindig a törvény és nem a pátens alapján állunk. Az izraelitákra nézve ilyesvalami létezik, mert az 1867: XVII. t.-czikkel, a mely azt mondja, hogy minden polgárnak e hazában egyenlő polgári és politikai jogai legyenek, mert a kötelességek is egyenlők és hogy minden törvény, szokás és rendelet, mely ezzel ellenkezik, eltöröltetik, ellentétben, mégis törvényen kivül vannak az izraeliták a tisztán izraelita házasságokra nézve, a mennyiben ezekre vonatkozólag az 18G3-ban megjelent cancelláriai rendelet ministeri kiadásban képezi a törvényt, ellenkezőleg i.zon elvvel, melyet hangsúlyoztam. (Ufftj van ! a szélső baloldalon.) Ezek megjegyzése után az igazságügyminister ur beszédjére reflectálva, magam is beismerem, hogy az egyház, de különösen a római katholika egyház annak idejében igen sok hasznot tett a haladásnak és eulturának, inert sok kérdést, sok ügyet, a melyet az álladalom akkor alapjában elhanyagolt, felkarolt, saját szabályozása alá vett és rendezett. Ezek közé tartozott a házasság is. De az egyház hazánkban sem állapodott meg ennél. Jól tudjuk, hogy sok minden más is tartozott az egyházi bíróságok elé, és hogy az 1878: LIV. t.-czikkel jutottunk oda, hogy végre megszüntettük az egyházi törvényszékek bíráskodását a végrendelkezés külkellékeire, a hamis esküre, házassági elválás esetén a vagyoni kérdésre vonatkozólag és a gyermekek törvényességének kérdése tárgyában. De ha mi ezt megszüntettük, ha azt találtuk, hogy ezek nem tartozhatnak többé az egyházi törvényszékek elé nem következik-e ebből a legszorosabb vaskövetkezetességével a logikának, hogy ennél nekünk megállapodni nem lehet, mert ha volt baj és rendetlenség és ha középkori maradvány volt, hogy azok oda tartozzanak, az még inkább az, hogy a házasság ügyében ezen bíróság íentartatott és a nagyon is kiméit lelkiismerete az egyes feleknek megterheltetett azzal, hogy a kik vegyes házasságban élnek, két bíróságon kell keresztül hurezolniok ügyüket, ha el akarnak válni. Annak, hogy azt kijelentette az 1868-iki törvényhozás, logikai következménye az, hogy egységes törvényt kell hozni a házasságügyre nézve. Az egységes törvény pedig nem lehet más, mint a kötelező polgári házasság. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Ez következik még abból, a mit 1848-ban végre kivívott a nemzet. Említtetett már a jogegyenlőség elve. Hogyan képzelhető a jogegyenlőség megvalósulása, a mikor egészen különböző joga van egyik polgárnak, másiknak is ugyanazon intézmény terén. Minden oda mutat t. ház, hogy csakugyan a logika vaskövetkezetessége hozta magával, hogy már ezelőtt egy évtizedig, sőt 1869-től 1880-ig több mint egy évtizedig folytonosan hirdette, hogy nekünk okvetlenül szükségünk van a kötelező polgári házasságra, hogy ezen állapotok tarthatatlanok, hogy egy oly intézmény, mely összes szabadelvű haladásunk, összes culturális vívmányaink nevében szükséges, hogy meghozassák, létesittessék. De, t. ház, minek folytassam? Minek folytassam annak ecsetelését, hogy ezen magasztos elv volt az, a melyből a törvényhozás, mihelyt szabadabban mozoghatott, kiindult, midőn e ház egyhangúlag, közlelkesedéssel nyilvánította, hogy a polgári házasságot be kell hozni. Most azt mondja a t. igazságügyminister ur, hogy ugy volt értve, hogy a „polgári házasság", de nem volt hozzátéve: „kötelező polgári házasság". Ezt a kifogást felhozták már a t. igazságügyminister ur előtt, de arra találóan megfelelt Horváth Boldizsár képviselő ur, mikor felolvasta az erre vonatkozó határozatot, a melyből mást következtetni egyáltalán nem lehet. De különben is t. ház, fényes, igazán fényes, nagyszerű beszédjében Horváth Boldizsár t. képviselő ur nagyon szépen kimutatta azt, hogy azok helyett, melyekkel most áll elő a t. kormán}-, azon töredékjogok revindicatiója helyett minő érvek magaslatán állott egykor s egész fényes beszédjének eredménye úgyszólván egy sóhajtás — én legalább ugy értem, mert az halafezik ki belőle, hogy: hová jutottunk ? Azt mondja a t. képviselő ur, hogy íme mi követeltük ezt a polgári házasságot, bebizonyítja annak, a kitagadja, hogy követeltük, hogy igenis azt követeltük, bebizonyítja, hogy az összes liberális fejlődés, a liberalismusnak összes követelményei valóban a polgári házasságra voltak irányozva, a kötelező polgári házasságra és hogy azt követelte a ház mindig 1869-től 1880-ig, és ime mit látunk most? Előterjesztetik egy töredék törvényjavaslat, előterjesztetik a ház asztalára egy speciális zsidó-törvény a kötelező polgári házasság helyett; és most a kötelező polgári házasság követelése helyett egyszerűen megelégszik a kormány azzal, hogy töredék-jogot akar revindicálni. Ezt mondta és hozzátette mindazt, a mit előbb felhoztam az igazságügyminister ur beszédjére, hogy igenis idáig jutottunk el a lejtőn. Hová jutottunk az