Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-260

110 260. országos ülés október 10 1883. ismertek sürgősebb, az ország érdekében nélkülözhetlenebb feladatot, mint eltörölni, megmásítani összes intézkedéseiket és leszedni a kettős feliratú czímereket, levenni oly módon — egész nyugodtan akarom mondani — hogy a m agyar ministerelnök ezen levételnél egyedül csak a horvát susceptibilitás kímélését tartja mérvadónak, a magyar állam susceptibilitását pedig terjesen mellőzi, (Igaz ! Igaz! a baloldalon) az a kormány mindent tehet, csak azt nem, hogy midőn, ha már helyén ily szégyenteljes visszavonulás után megmarad, megfontolva kezdeményezett politikája elől megszökik, hogy akkor arra kérje a házat, hogy helyeslését utólag adja eljárásának. (Élénk helyeslés és tetszés bah és szélső bálfélol.) De mondom, talán a t. kormány általános horvát politikájában van azon háttér, melylyel e cselekvényét ki lehet menteni. De mi volt ez az általános horvát politika ? Én szemrehányást csináltam a kormánynak belőle, nem abból, hogy az 1868-iki törvény alapján járt el — mint a ministerelnök ur mondta — vagy annak a törvényből következő elkerülhetlen hiányaiért, de szemrehányást tettem és teszek jelenleg is azon az alapon, hogy ama törvényben megadott módokat nem használta fel kellőleg, hogy a gyúanyag felhalmozását Horvátországban meggátolja, hogy nem ismert Horvátországban más politikai érdeket, mint hogy a pénzügyministernek adói ngy, a hogy bejöjjenek és oly képviselők küldessenek a horvát országgyűlésből, a kikre itt minden körülmények között számítani lehet. Ha a külső rend Horvátországban nem volt zavarva és a bán beszolgáltatta az illő számú megbízható képviselőket, akkor azt hitték a minister urak, hogy minden rendben van Horvátországban. És hogy a t. kormány kényes feladatát nem ismerte fel, hogy talán még ma sem- ismeri fel a t. pénzügyminister ur, hogy mit kellett volna tenni akkor — nem szándékosan, hanem figyelmetlenségből megengedem, — azt saját vallomásából akarom bizonyítani. T. ház! Mikor a határőrvidék egyesittetett Horvátországgal, az egyetlenegy fék, a tekintélynek és hatalomnak egyetlen szervezete, a katonai szervezet elvétetett, a határőrvidéken legfontosabb feladat volt, hogy ezzel az új állapottal, politikai állapottal és ezzel az új nagy állammal, melynek tagjaivá váltak, meg tudjanak barátkozni. Most mit mond a t. pénzügyminister ur, nemcsak a határőrvidékre, hanem ha egész Horvátországra tekintünk, mit mulasztott? 1880-ban tudta azt, legalább maga mondja és újólag bizonyítá ma, hogy minden harmadik községben defraudálnak az adóban és a legnagyobb részben a pénzügyi közegek által fedeztettek fel, ez 1880 óta ismeretes lévén előtte, a törvény pedig egyenesen jogot ad a közös kormánynak követelni a közös törvények és rendeletek pontos és tiszta végrehajtását és azt ellenőrizni és ha 1880 óta folytatott politikájára rátekintünk, a pénzügyminister ur gondoskodott arról, hogy a kétnyelvű czímerek terjedjenek, lassan bár, de terjedjenek. Hanem arról a jóval fontosabb dologról, hogy azon kétnyelvű czímerek árnyékában defraudatio ne történjék, hogy azon állam ellen, melynek jelvénye a kétnyelvű czímer, ez alapon ne gerjesztessék ingerültség és gyűlölet, hogy az országos kormány e visszaéléseket kizáró módokról gondoskodjék, arra a pénzügyminister ur gondolni érdemesnek nem tartotta, (ügy van ! a balés szélső baloldalon.) És báró Eamberg lovassági tábornoknak jutott a feladat, hogy mikor a puskaropogás után a puskapor gőze eloszlott, ő kezdeményezzen egy bizottságot ezen, a bűnös vérengezés mélyen fekvő okainak orvoslására. (Derültség a baloldalon.) De avval sem védhetik ezt az álláspontot, a mit a ministerelnök ur felhozott, hogy ez kibontakozás, jó részben egyszerű visszavonulás az 1868-iki álláspontra. Nem ő kezdeményezte úgymond az 1868-iki gyakorlatot, hanem kezdeményezték más kormányok. Hát t. ház, nagy különbség van a között, hogy miként foglal el valaki egy álláspontot. Mig a 68-iki álláspont az volt, hogy a felírás pusztán mindennapi opportunitás szempontjából tekintessék, csak"' mint a közönség értesítése fogandó fel, addig a felírás egy törvény végrehajtásának egy állami szempontból nem jelentős módja volt. De mihelyt a kabinet megfontolt politikája a felírásokat az állami közösség feltüntetése módjául választotta s ebben vereséget szenvedvén, most megy vissza a 68-iki álláspontra: ezen álláspont elfoglalása közt a vereség előtt és után nagy különbség van, mert ezen különbség áll a magyar állam tekintélyének időközben való súlyos megcsorbításából. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én megvallom, hogy egyet csodálok; értem politikai decorum szempontjából, értem a politikai felelősség alapján a solidaritást a kabinet tagjai közt; de csodálom azt, hogy a t. pénzügyminister ur a ministerelnök urnak azt az érvelését, a mely lyel a megoldás szükségességét, sürgősségét, halaszthatatlanságát a ház előtt bizonyítani akarta, oly egykedvűséggel hallgatja végig és egész nyugalommal kijelenti, hogy az általa kiválólag képviselt politikai desavoueját nem akkor látná, ha mindaz eltöröltetik, a mit tett, ha nagy erkölcsi és politikai kár okozása után még messzebbre visszavonulnak, mint a honnan kiindultak, hanem csak akkor, ha a többség azt, a mi ily félreérthetlen módon megtétetik, még azonfelül nyilt szavakkal ki is fejezné. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hát t. ház, mit mondott a ministerelnök ur? Azt mondta nekünk, hogy ez a megoldás szüksé-