Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-260
9 fi 260. országos ülés október 10. 1883. ebben találná a conflictus okát: akkor intézkedéseit ahhoz szabná, pedig nem azt teszi. Ha ő a czímer levételét tekintené csupán oknak, akkor, midőn a czímer levétetnék, végét szakítaná azon állapotnak, a mely Horvátországban van. De nem ezt teszi, a czímer levétetik és mindamellett itt kijelenti, hogy az alkotmányosság felfüggesztését nem fogja megsemmisíteni, hanemRainberg tábornokot ott hagyja akkor is, a midőn az állítólagos okot eltávolít) a.Maga a ministerelnök ur is ugy fogja fel a dolgot, nem foghatja fel máskép, csak ugy, hogy ez azon nagy küzdelemnek egyik ténye, a melylyel meg kell előbb-utóbb küzdenünk és hogy az előőrsök a csatározási vonalon oly egyszerre bukkantak egymásra, hogy a magyar érdekek és a horvát érdekek oly véletlenül akadtak egymásra, annak igen különös okai vannak. Azt hiszem, egyike a legfontosabbaknak ezek közül az, hogy a horvát urak kezdték kiismerni a t. ministerelnök urat: kezdték észrevenni, hogy azok a nagy fenyegetések, a melyekkel ő el szokta árasztani a nemzetiségeket itt a képviselőházban, nem oly komolyaknak tekintendők; kezdték észrevenni, hogy itt a házban igen gyakran mutogatja nekik az öklét, de nem üt vele soha. Észrevették, hogy itt a házban Philippinél ad nekik rendez-vous-t, de csak a szabadelvű klubban találkozik velük, (Igaz! Igaz! a szélső baloldalon) kezdték észrevenni,hogy kivált a választások idején igen csinnyán szokott a nemzetiségekkel beszélni. És hogy a helyzet ennek következtében ennyire jutott, legecclatansabb bizonyítéka az, hogy maga Polit képviselő ur is a ministerelnök urnak itt tegnap elmondott fenyegetését egyszerűen kinevette. Igen ecclatans bizonyítéka az, hogy ugyancsak a ministerelnök ur kormányzata alatt, a ki oly kifogyhatatlan ezen szenvedélyes kifakadásokban és fenyegetésekben, a nemzetiségek ugy felemeltéli fejüket, mint a hogy eddig nem merték soha. Az ő kormányzása alatt történnek meg a nagyszebeni, dévai exessusok, a minők az előtt nem történtek soha; az ő kormányzása alatt történt meg az a hallatlan eset, hogy egy alispán egyenesen ő rá hivatkozva, hivatalos hatalmával visszaélve, korteskedik és nemzetiségi pártot alkot. Ezt nem lehetett észre nem venni a horvát uraknak. Észrevették, számítottak a minister ur gyöngeségére B 1TH6 & következés mutatja, hogy nem rosszul számítottak. Mert fogjuk fel ezt a dolgot akármilyen szempontból, egyet nem lehet tagadni: hogy a mit a zágrábi csőcselék követel, az utoljára is megtörténik. Igaz, hogy a tényeknek egész sorozata van a zavargások és az óhaj teljesülése közt, hogy egész Magyarország felháborodik az események következtében; hogy az alkotmányt fel kell függeszteni az ország egy részében; hogy a hadseregnek egy részét mozgósítani kell: de azért az, a mit ők követeinek, mégis megtörténik. És ha ez valamit conferál a dolgok megítéléséhez, csak rosszabbá teszi a helyzetet, mert azon bizonyos urak látják, hogy itt nem használ semmi, hogy ő ellenük nincs hatalom, hogy sem a magyar kormány, sem a magyar parlament nem mer ellenük állani, hogy hiába rendelték ki az ármádia egy részét, mégis csak az történik, a mit ők akarnak. T. ház! Már Apponyi t. képviselő ur rámutatott arra a tényre, hogy ha valahol kell erős álláspontot foglalni a magyar állameszme mellett, ugy ez a tér kiváltképen Horvátország. Én tovább megyek, azt mondom: nemcsak Horvátországban, de az egész délvidéken a magyar állameszmének erős prestigeét helyre kell állítani, sehol arra oly szükség nincs, mint ott, sehol az e téren elkövetett hibák annyira meg nem bőszülják magukat, mint ott. A tapasztalat szól e mellett. Az a béke, melyet ugy vásároltak meg pénzen a bocca di cattaroi felkelőktől, megboszulja magát mindenkor. Meg vagyok róla győződve, hogy az egész bosnyák occupatio sokkal kevesebb eszközzel, sokkal egyszerűbben lett volna kivihető, ha nem állott volna ott az emberek háta mögött az a tény, hogy ime oly hatalommal állunk szemben, mely még a lázongóktól is ugy vásárolja meg a békét. Meg vagyok győződve arról is, hogy abban az erős álláspontban, melyet a monarchia most Albániával szemben elfoglal, abban a nagy tekintélyben része van annak is, hogy igen hamarosan, mondhatnám, eléggé ügyesen le lehetett verni azon lázadást, mely tavaly Boszniában kiütött. És ha igy áll a dolog t. ház, ha oly igen erősen kell ezen népek közt a magyar állameszme fennhatóságát keresztülvinni; ha oly igen erős eszközök szükségesek ahhoz, hogy ezen, mondhatni félbárbár népek közt a magyar állameszmének a prestigeét fentarthassuk: akkor csak nagy szomorúsággal, sajnálkozással kell tudomásul vennünk azon tényeket, melyeknél fogva az előretolt magyar állameszmét ugyazon a vidéken cserbenhagyják. De van még egy tény, a mely arra kellett hogy ösztönözte, legyen a ministerelnök urat, hogy a kiütött zavargásoknak erélyes kézzel vessen véget. S ez abban a veszedelemben áll, mely mindenkor felüti fejét ott, a hol az utczai zavargások egyszer sikerülnek. Semmiféle lázongás nem oly természetű, mint az utczai, soha sehol, hol utczai lázongásnak befolyást engedtek a politikára, annak jó következménye nem volt. Mint a fiatal, serdülő fenevadnak, mely először ivott vért: ugy nyílnak meg szemei, növekszik étvágya a csőcseléknek az utczai lázongásban. S a t. ministerelnök ur mégis azoknak a lázongóknak kedveért tesz meg oly dolgokat, melyeket — méltóztassék beismerni egész Őszinteséggel — sem a beszédekért, melyek itt a horvát