Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-225

00 225. országos ülés április 14. 1883. vetemedett léteznék is a nap alatt, ki erre képes lenne, annak hűlt tetemeit kidobná a föld, melyet elárult, mint a dögvészes hullát a tenger kidobni szokta. Ilyesmire tehát számítani s ez által e hazának a Kárpátoktól az Adriáig lakó polgárait megsérteni senki sem lehet jogosítva. És szerencsére, mindezen fellépésekről is áll, hogy: „Die Speisen werden nicht so heiss gegessen, wie sie gekocht sind" és hogy gondoskodva van a természet törvényei által, hogy a fák oly gyorsan égbe ne nőhessenek; és azért hazánkat és dicső királyunkat fenyegető veszély esetén ennek népei nem fognak két táborban egymással Philippinél találkozni, hanem elfelejtve házi perpatvaraikat, egyesülve, közös létük, őseik vérével áztatott földet, szent foldj ük integritásáért küzdve, egy táborban találkozni fognak és együtt harezolva látandja őket Európa. Amerika nagy prairireinek égéséről hallottuk, olvastuk, hogy azon állatok, melyek természeti ösztönüknél fogva egymással folytonos harczban élnek, egymás ellen agyarkodnak a közös vész perczében, a közös szerencsétlenség tudatában egymás mellett haladnak, mert annak láttára kihal a régi gyűlölet, elnémul a vak szenvedély és düh, melylyel egymásra rohantak és a közös veszély egyesíti, kibékíti azokat, kik mint ellenségek üldözték addig egymást; mennyivel bizonyosabb tehát, hogy a hazaszeretet egy táborrá fogná hazánkat és a monarchiát fenyegető bármely veszély esetében, azok polgárait egyesíteni, mert, mint a költő mondja: „Oh mächtig istder Trieb des Yaterlandes", a mely magához vonz, feloldhatlan kötelékekkel csatol és nagy tettekre ragad, hősöket teremt, csodákat mivel; melynek földjéből a kivándorlók legalább egy maroknyi port visznek magukkal, hogy ha már az isteni gondviselés nem engedi őket ott, hol elődei, rokonai nyugosznak, hol bölcsőjük ringott, nyugodhatni, legalább vegyüljön hideg tetemeiket fedő idegen földdel egy maroknyi föld saját hazájának, ősei annyi vérével áztatott földjéből, melyet még a messze távolból is oly annyira szeretnek, istenítenek, el nem felejthetnek, a szerint, mint Ovid fenségesen mondja : „nescio qua natale solum duicidine captos ducit et immernores non sinit esse fui". Midőn I. Napóleon neje Mária Luiza szülési fájdalmai közben életveszélyben forgott s azt kérdezték tőle az orvosok : uram, kit kellene megmenteni, az anyát, vagy gyermeket? azt felelte: „az anyát; igy, midőn a hon veszedelemben forog, mindenekelőtt csakis ennek az anyának, a hon megmentésére lehet és kell gondolni, mint a nagy franezia forradalom idejében azon egykori, a bástyákon őrt állott franezia lelkes honpolgár gondolkozott, kinek mikor azon hírt vitték, hogy háza ég, azt felelte : „mi közöm hozzá, hogy házam ég, ha hazám veszedelemben forog s polgári kötelességem parancsolja, hogy itt helyben maradjak". E nézeten volt Fox is, ki egy alkalommal monda: „a veszély perczében a király összes jobbágyai csak egy népet képeznek és ki ilyenkor szakadást idéz elő: áruló. Mennyivel inkább áll ez oly királyról, mint a mi felséges urunk királyunk, kit népeinek osztatlan szeretete, határtalan bizalma vesz körül és pedig oly mérvben, hogy hazánk jövőjének biztonságát nem egyedül a népek hazaszeretetében, kötelességérzetében, hanem egyszersmind azon ragaszkodásban, őszinte tiszteletben és hódolatban rejieni látom, melylyel hazánkban minden néptörzs bármily nyelvet beszéljen és bármily templomban imádja istenét, legmagasabb személye iránt viseltetik, oly annyira, hogy elmondjuk mi is mit az említett nagy britt szónok egy parlamenti ülésben, annak akkori királyáról III. Györgyről mondott: „Mi soha sem fogunk megfeledkezni azon hódolatról, melylyel mint jó polgárok és hű jobbágyok tartozunk azon fejedelemnek, ki a britt királyi széket jelenleg betölti. Senki sem tiszteli őt inkább nálamnál személyes erényeinél fogva. Én szeretem őt, mint szeretem az alkotmányt, szeretem nagynevű őseinek azon dicső és sok éves fáradozásaikért, hogy az alkotmányt alkották és örökítek. Ezen nagy és jó királyok hazafisága legkésőbbi utódaikat is kedvesekké teszik mindazok előtt, kik szeretik e hazát. Anglia királya nem vesztheti el népeinek tiszteletét mindaddig, mig e nép hálával emlékszik azon számos kötelességekre, nielylyekkel dicső családjának tartozik. Nem is kívánhatok neki nagyobb áldást, minthogy uralkodjék jobbágyainak szivében s hogy ezek annyi bizalommal viseltessenek kormánya iránt, mennyi ragaszkodással vannak személyéhez". A monarchia összes népeinek ezen hangulatát ismerve s minden nyomon tapasztalva, felséges urunk királyunk megboldogult atyja hosszú áldásos életének végperczében azon nyugodt érzéssel szálhatott örök nyugalomra, mindenki által hála érzéssel már azért is körül állott sírjába, hogy ily nemeslelkű, alkotmányos érzületű fejedelmet nevelt s adott a monarchiának : „Uram vedd magadhoz szolgádat, mert annyi évek hosszú során át látták szemeim a monarchia összes népeinek a Habsburg-dynastia iránti változhatlan szerettet, hódolatteljes pietását, tántoríthatlan ragaszkodását, mely minden trónnak legerősebb alapját és a monarchia fenmaradásának, jövőjének zálogát képezi". És, hogy mennyire indokolt volt ezen megnyugtató öntudat, igazolja már azon körülmény is, hogy az esetben, ha valaki, például Oroszországból véletlenül Gödöllőn keresztül utaztában kiszállva és az ottani csendes magányban álló kastélyba betekintve kíváncsian kérdezni találná ki-