Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.
Ülésnapok - 1881-205
7g 205. országos ülés márczius VI. 188S. módosítandó is akkor, midőn a susceptibilitáshoz való ragaszkodásról, talán annak kiemeléséről van szó. Maga az ügy érdeme az állami hatalom lényege, maga az állami feladat teljesítése eszközének az állam részére való biztosítása, maga ez föltétlenül megkövetelendő az állam által és azt hiszem, az 1791: XXVI. t.-cz. 5. §-ában ennek ellenében egyáltalában nem lehet támpontot találni. Mert én a magam részéről nem érthetek egyet a szavak azon magyarázatával, melyet b. Prónay Dezső itt e házban használt, mikor a coordinatio rei litterariae és a ratio educationis tekintetében különböztetést tevén, az elsőt, mint különlegest magyarázta, a ratio edueationist pedig az általános szabályzatra értendőnek mondotta. Az én meggyőződésem ellenkező kifejezésre vezet. A coordinatio rei litterariae institutionis alatt értetik tulajdonképen magának az egész nevelés ezéljának, mértékének tervezete, nagy mérvben való beosztásának teendője. Ez az, a mi szükségképen, mint általánosan megilleti az államot, megilleti a főfelügyeleti hatalmat; a ratio educationis nem egyéb, mint keresztülviteli szabályzat, nem egyéb, hogy ugy mondjam, iskolai utasítás, melyben a coordinatio litterariae institutionis kifejezését, alkalmazását nyeri az egyes iskolákban. És természetes, hogy ez az egyes felekezetek autonómiájának meghagyatik. Nem akarom most azt vizsgálni, hogy ezen autonómia általában minő értékkel bir, mert én is azt hiszem, hogy nagyon különböző értékkel, különböző időkben. A legnagyobb gonddal óvandó, meg a legnagyobb súlyt kell fektetni általában az autonómiára ott, hol attól kell félnünk, hogy az ellenkező irány részleges dogmák, hogy ellenkező irányú rendszer netalán harezba akar elegyedni az autonómia netalán veszélyeztetésére. (Helyeslés.) Értein, hogy akkor, mikor egész Európa még a harmincz éves háború emlékei alatt, mikor általában el volt terjedve a félelem még a múlt század elején a katholisálás, az erőszakos conver tálás tekintetében, akkor az autonómiára a lehető legnagyobb súlyt kellett fektetni, értem, hogy akkor, mikor az egyik oldalon állott a jezsuitanevelési systema, ugyanakkor a másik oldalon mereven ragaszkodott a protestantismus a saját nevelési systemájához; de mikor az 1791. törvény meg alkottatott, a békének, melyet e törvény biztosít, záloga benne volt, záloga egy közel 60 évig terjedő, azonban eleinte gyakran sérelmek által megszakított, de később mindinkább békéssé váló állapot előzte meg és megelőzte a Josefinismus korszaka,|mely az állam részéről a tolerantia, a felekezetekkel szemben való közönyösséget, vagy legalább egyenlő jóakaratot és épen azért a felekezetek között a béke szellemét terjesztette el. És azért látjuk, hogy a küzdelem az 1791-iki országgyűlésen nem volt olyan és nem azzal a természettel birt, mint azon küzdelmek, melyek a XVII. század országgyűlésein folytak. (Helyeslés jobbfélöl) És nem szabad elfelednünk, midőn az autonómia és az autonómiának az iskola terén való alkalmazásáról van szó, hogy azt hiszem, hogy a türelmesség szelleme, hogy azt hiszem, a béke a felekezetek között 1791 óta is nem egy tekintetben tetemesen előre haladott és hogy más-részről előre haladott más valami is: azon műveltség szelleme, a mely mindnyájunkat áthat és mely bennünk azon meggyőződést kelti, hogy a felekezeti élet mindenikünk lelki életének, habár becses és fontos, de a többihez képest már nem foglárjaiéi azon tért, melyet a múlt századokban foglalt el|s hogy épen azért a közműveltség folytán nemcsak a türelmességnek, nemcsak a kölcsönös jóakaratnak, hanem egyszersmind a közös együttműködésnek sokkal nagyobb tere nyílik ma, mint bármikor az előtt. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Épen azért nem szükséges az iskolák tekintetében ma azon féltékenységet ez érdekek szempontjából fennen lobogtatni, a mely féltékenység igen természetes, a mely féltékenység talán a múltban erény lehetett, másnemű körülmények között, de a mely féltékenység ma egyáltalában practicus gyümölcscsel nem bir; miért, mert a practicus gyümölcs inkább csak azon állapotok visszaidézésében rejlik, a melyektől leginkább azok maguk is szeretnének szabadulni és a melytől való szabadulást mindnyájunknak kell óhajtani és ne feledjük, hogy minden felekezeti vita minden oldalról csakis a felekezeti szellemnek megerősödését és a felekezetek ellenkező irányú praetensióinak előtérbe való helyezését idézi elő. (Élénk helyeslés, tetszés johbfelől.) Midőn tehát e szempontból bírálom meg az előttünk fekvő törvényjavaslatot és midőn annak elfogadására kell szavaznom, mindazonáltal nem feledkezhetem meg arról, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat egy compromissum és épen azért, mivel compromissum a traditiókkal, az eddigi álláspontokkal, az eddigi eszmemenettel élesen nem szakít, nem is akar szakítani. Minden compromissumnak egy természete van, az, hogy midőn közös alapra vezet vissza oly igényeket, melyek különböző térről emeltetnek, hogy akkor az az igényeknek egy részét és pedig mindegyikét sérti; de még egy természete van és ez az, hogy azok, a kik a közönséges jognak talaj ától, hogy ugy mondjam, az általános jog talajától messzebb foglalnak külön állást, a kiknél a privilégiumok határozottabb kifejezést nyertek, hogy azok szükségképen egy ily közös és egyenlő alapra visszavezető compromissum által élesebben találják magukat érintve s talán nagyobb mértékben látják igényeiket és érdekeiket leszállítva, mint azok, kik előbb is inkább az általános jogállás alapján voltak. (Helyeslés bal- és jőbbfelől.)
