Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-215

286 215. orszíigos ülés április 3. 1SS3. jegyzetében elnevezi őt Wilhelm Thukidydes Roschernek. És StuartMill-ről azt mondja egyik életirója, hogy nem lehet constatálni, hogy gyermekkorának melyik évében nem tanult görögül. Mert őt atyja, egy utilitarius nézetű skót nemzetgazda már három éves korától fogva oktatta a görögben. T.ház! Mi, akik Magyarországon épen a jogikar keretében foglalkozunk a humanisticus stúdiumokkal, érezzük azon depraváló hatást, melyet Magyarországon a tényleges állapot előidéz? Ellenkezője annak, a mit itt Éles Henrik képviselő ur kifej ezett, mikor azt mo iidta, hogy neki van morális ereje szembeállni azon váddal, hogy azt mondják, hogy csak az a művelt ember, a ki tud görögül. Ennek az ellenkezője a valóság. Magyarországnak minden zege-zugátol és e házon kivül akármilyen literarius himpellér tele lármázza a családokat, a közönséget azzal, hogy itt van egy pár csodabogarakkal foglalkozó ember, a ki a görög nyelvvel akarja megnyomorítani a magyar ifjúságot. Átalljuk be t. ház, ez a tényleges állapot. De vájjon, melyek ezen állapotnak hatásai és kifolyásai? Hát kérem, kivéve a hungaricumokat, azon ismeretágakat, melyeken Magyarország ethnographiai és történeti viszonyai ismertettetnek s a melyekre nézve a történelmi forrásoknál fogva szintén közvetlen szükség van a görög nyelvre, ezektől, mondom, eltekintve, milyen a mi modern társadalmi tudományok terén működő és mozgó irodalmunk? Valljuk be t. ház, hogy az a német irodalomnak gyarló és elmosódott, halvány másolata. Mert hiszen a múlt század végétől és e század elejétől fogva egyes költők és tisztán aestheticusok kivitelével, Magyarországon nem tudtak, nem tamütak görögül és ennélfogva azon magyar emberek, kik társadalmi tudományokkal foglalkoztak, el voltak zárva attól, hogy mint az ő német példányaik, azon practicus tudományokkal foglalkozó német irók is, a kikre rámutattam — és hozhatnék erre főleg az angol irodalom köréből még sokkal jellemzőbb példákat,a magyarok, mondom, el voltak vágva maguknak a forrásoknak közvetlen használatától, mindig másod kézből merítettek. Valóságos second-hand irodalom ez a mi tudományos irodalmunk és ez a maga összességében, sommájában keservesen megbosszulja magát. Kern rég, ha jól emlékszem, talán a költségvetési vita alkalmával, a háznak azon oldaláról Hegedűs László képviselő ur panaszkodott azon élettelen, hogy ugy szóljak: Faustból a Wagner famulus szellemére emlékeztető közszellemre, a mely a mi inai műveltségi és irodalmi törekvéseinket áthatja. Én magam is már 1878-ban, még akkor e házon kivül, egy csakugyan íjai radicalismus által sugallt röpiratban rámutattam, hogy minket tönkre tesz az, hogy mi mindig * legújabban megjelent német könyvön kérődzünk és el vagyunk zárva a társadalmi tudományok terén attól, hogy visszatérjünk azon forrásokhoz, a melyekből merittettek azok, a kik az újkori irodalomban önállólag léptek fel. De én ugy látom t. ház, hogy rögtönzésemben mégis beleesem azon hibába, melyről azt mondtam beszédem elején, hogy el fogom kerülni s távozom azon feltevéstől, hogy tisztán a kérdés practicumánál maradjak. T. ház! A kérdésnek practicuma első sorban az — itt vannak előttem feljegyezve Móricz Pál képviselő ur beszédének főbb pontjai s én azokat követem — hogy a magyar ember a nyelvtanulás tekintetében és főleg ezen tanterv szerint túl van terhelve. Bizonyos határok közt ezt el kell ismernünk. Európa összes keleti népei, a kik a nyugati culturnyelveken kivül állanak, küzdenek ezen nehézséggel. De én a közoktatási minister ur példájánál e tekintetben sokkal közelebb fekvő tényre vagyok kénytelen a t. ház figyelmét felhívni és az azon viszony, a mely Móricz Pál képviselő ur indítványának elfogadása esetén Magyarország és a monarchia másik fele, ő Felsége örökös tartományainak lakossága közt fenforog. Mert t. ház, az a nehézség, a mely minket nyomaszt a nyelvek tekintetében, fenforog az örökös tartományok legtöbbjében. A lengyel, a cseh, a szlovén, isztriánus körülbelül ugyanazon tantervet kénytelen alkalmazni. (Egy hang a jobboldalon: A lengyel nem!) A lengyel is, a cseh is anyanyelvén kivül, egyúttal németül kénytelen tanulni, továbbá latinul és görögül. A lengyelre nézve Oalicziában ugyanazon viszony forog fen, mint pl. a felvidéki magyar emberre nézve, a ki magyarul, németül megtanul otthon, tótul pedig a cselédségtől. G-alieziábanis a lengyel ruthénul megtanul a cselédségtől és kénytelen ruthénul tudni, ha a föld népét kezében akarja tartani. Mi lesz itt az arány a monarchia két fele közt, ha elimináljuk agörög nyelvet s — azonnal be fogom bizonyítani, hogy a képviselő ur látszólag közvetítő indítványa egyértelmű az eliminálással. Mi elimináljuk a görög nyelvet, de a lengyel, szlovén, cseh, isztriánus, ki a változatlanul megtartott Thun-féle tanterv szerint a gymnasium 3-ik osztályában és nem az 5-ikben, mint nálunk, kezdi tanulni a görög nyelvet, a magyar ifjúnál tartalmasabb egyéniségül lép ki a gymuasiumból, mert ő a társadalmi tudományok míveléséhez kulcsul szolgáló alapvető tudománynyal, a görög nyelvismerettel bir, a magyar ifjú pedig nem bir. Ez egyszerű számfejtési tény, hogy két egyén közt ki egy nehéz munkaeszközzel többet bir, értékesebb annál, a ki azzal nem bir. Ezen indítvány elfogadása tehát egyértelmű azzal, hogy az osztrák-magyar monarchia határain belül a magyar nép degradáltassék tudományos színvonalában. (Mozgás.)