Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-210

232 210, országos ülés mározius 17. 1883. T. ház! Vannak bizonyos egymással homlok egyenest ellenkező felfogások, a melyek között a kölcsönös capatitatió lehetetlen. De nemcsak a capacitatió lehetetlen: de lehetetlen azon űrnek áthidalása is, a mely ezen egymással homlokegyenest ellenkező elméletek között létezik. Egy ilyen elméletnek fényes képviselőjéül ismerjük Grünwald Béla képviselő urat; és ha csak őt nevezem meg és csak az ő beszédével kivánok foglalkozni, az által egyszersmind válaszoltam mindazoknak, a kik vele körülbelől hasonló irányt képviselnek. Az a felfogás, melynél fogva ő az államot már fogalmánál fogva absolut hatalomnak tekinti, áll ellentétben az én nézetemmel, a mely minden tekintetben a történeti fejlődést veszi kiindulásul és a mely a történeti jognak jelentőségét elismeri, elismeri a történeti jog fejlődésének alapján álló positiv jogot, mert ezen elvben erkölcsi igazságot lát. Ezen két álláspont között a különbség oly nagy, hogy én polémiába sem kivánok bocsátkozni a t. képviselő úrral, csak saját álláspontom bővebb indokolására kivánok felhozni egyetmást. Azt mondja Grünwald képviselő ur a magyar nemzet sorsa vagy uralom, vagy szolgaság. Ezen állítást megczáfolja a tényállás. A mai állapot olyan, hogy magyar uralomról szólni némi gúny nélkül nem lehet, másrészről szolgaságról szólni valótlanság volna. A helyzet, a melyben hazánk van, nem elég arra, hogy benne a magyarság az uralmat gyakorolhassa, de a függés sokkal kisebb, mintsem hogy szolgaságnak lehetne nevezni. A viszonyoknak egy minimuma, a mely elég arra, hogy egy egyén el ne veszszen, de kevés, hogy erejét érvényesíthesse, az a tengődés: körülbelül ilyennek tartom ma a magyar államot. Nem az államforma teszi az absolutismus lényegét, lehet köztársasági államforma mellett is absolutismus, hiszen maga Robespierre fejezte ki magát igy: „c'est le despotisme de la liberté." Azon tan, mely az államon belül minden előállott organismust kezében tart, szükségkép az absolutismus, az élő organismus helyébe gépet akar állítani. Elismerem, hogy a gép munkája gyakran tökéletesebb, mint az emberi kéz munkája, csak egyre nem képes: öntudatos működésre és művészi alkotásra. Már pedig meggyőződésem szerint a nevelés legalább ugyanolyan mértékben művészet, mint a milyen mértékben tudomány (Helyeslés a szélső balon) és azért a nevelés terére átvinni a gépszerűvé vált állami ellenőrzést, szerintem tévesztett eljárás volna, (Ugy van! a szélső balon.) Az élő organismus, még hogy ha sérüléseket is szenved, tovább működhetik. A béna, habár sántikálva,még tud járni; a félkezű még művészi alkotásra is képes, van rá fényes példa. He ha a gépnek egy kereke hiányzik, az haszonvehetetlen. Az oly mű, a melyet egyetlen rugó tart mozgásban, ha e rugó elpattan, hasznavehetetlen. (Tetszés a szélső baloldalon.) A culturállam nevében kívánják •különösen tőlünk e törvényjavaslat elfogadását és nem gondolják meg, mennyit experimentáltak már e szegény országban, a culturállam nevében. Az egyén kivételképen állhat a legmagasabb műveltségi fokon és folytathat Arecthisus vagy Diogenesi életmódot. A népek művelődése a legszorosabban függ össze közgazdasági fejlődésükkel. A közművelődés és közgazdasági virágzás között, bizonyos mértékben fennáll ugyan kölcsönösen az ok és okozat közötti összefüggés, de az alapot a fejlődésre az egészséges közgazdasági helyzetnek kell megadni. Az elszegényedés pedig a cultura legnagyobb ellensége. Ha mindinkább ki akarjuk terjeszteni a középiskolák ügyeibe az állam beavatkozását, ez irány tovább fejlesztve, szükségképen az államnak mindig nagyobb megterheltetését vonná maga után. Ha talán nem is volna szükség azon összegre, amelyet az előadó ur emlegetett, az összeg maga mindenesetre oly jelentékeny volna, hogy azt költségvetésünk és az adózó polgárok is megéreznék. (TJgy van! a szélső balon.) És azért, ha jelenleg vagy a közel jövőben a középiskolák összes költségei az állam terhére esnének, ezzel csak látszólag mozdítanánk elő a culturát: tényleg annak legnagyobb ellenségét, az elszegényedést mozdítanánk elő. Még azok sem nélkülözhetnék ma és bizonyára még hosszabb ideig sem a felekezetek tevékenységét a középiskolák fentartására, a kik erre, mint valami ósdi, elavult álláspontra kicsinylőleg tekintenek. De nem szabad egyedül ezen anyagi oldalát tekinteni ezen ügynek, azt sem szabad felednünk, hogy az állam és egyház közötti viszony felfogása is tekintetbe veendő ezen kérdés megítélésénél. Az egyház az állami hatalom oltalma alatt és az állam körén belül áll ugyan, de ne feledjük, hogy mégis önálló organismus, önczél, mely ép ugy kihat az ember, mint egyén egész valójára. És mert az egyház feladatát egy erkölcsi czél megvalósítása képezi, nevelési kérdésekkel szemben soha és sehol sem lehetett közönyös. Ezért nemcsak esetleges a dolgok ezen fejlődése, hogy az oktatás kérdésénél a hitfelekezetek mindenkor előtérbe lépnek. Csak ezen, már a dolgok természetében is rejlő viszony nyert nálunk a történeti fejlődéshez képest megfelelő kifejezést hazai törvényeinkben, névszerint különösen a protestánsok, mint törvényesen bevett vallásfelekezetre nézve a bécsi és linczi békekötések, illetőleg az ezeket beczikkelyező 1608:1. és 1647:V. t.-czikkek és azokat megerősítő 1791: XXVI. t.-cz. által. Ezekre nézve közbevetőleg nem tartom feleslegesnek megjegyezni némely, e tekintetben történt felszólalásokkal, szemben, hogy midőn mi, a bécsi és linczi békekötésre hivatkozunk, teszszük ezt ugy is, mint