Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-209

20S ^09. országos ülés márczins 16, 1883. egyebet, csak saját állását veszi komolyan. A minister úrtól önérzetes nyilatkozat az lett volna, ha kijelenti, hogy e javaslathoz állását köti. A minister nr azonban azt az elvet követi, hogy a rósz törvényjavaslat elbukhatik, de a rósz ministernek maradnia kell. (Élénk derültség.) Nemcsak jelenleg akadályozza meg a helyes megoldást, hanem útját akarja vágni a jövőben is. Azt hiszem a törvényjavaslatot el kell vetni, de kár volna ezért e kérdéssel öt évig nem foglalkozni. Ezen vita megtanított minket arra, hogy helyesebb kezdeményezés és helyesebb irány mellett igen rövid idő alatt fényes sikerrel lehetne a közoktatási törvényt megalkotni. Ezen vita megmutatta azt, hogy ha számos ellentét merül is fel köztünk, ez az ellentét — kivéve a szász urakat — inkább nemes verseny. Mindnyájunk előtt lebeg a hazaeszméje, mindnyájan a legnagyobb odaadással akarjuk szolgálni a nemzeti cultura ügyét, A nemzeti cultura az a kikötő, a melybe egyesült erővel evezünk, nem egy egyenes geometriai vonalon, mint azt Grünvald képviselő ur ajánlja, mert vannak szirtek, örvények, a melyektől óvakodni kell, hanem igenis előttünk kell lebegnie tisztán és világosan a czélnak, lássuk, mintegy távoli világító tornyot a láthatáron és ha akad férfi, a ki megmutatja, meg vagyok győződve, az egész ház s az egész nemzet egy értelemmel fogja követni, mert ez a kikötő, ez az igéret országa, a hol a jövendő nemzedéknek boldogulnia kell. Én nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elnök í Szólásra többé senki sincs feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illeti még a bizottság előadóját, valamint a kisebbségi előadót, Gull képviselő urat és a minister urakat. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Halljuk!) Ezen törvényjavaslathoz annyi más szempontból történt felszólalás a szakszerű közoktatási szemponton kivül, annyi oly panasz emeltetett, mely legnagyobb részben tisztán azon tárcza köréhez is tartozik, melyet ma én viselek, hogy miután a vita bezárása előtt ugy is nyilatkoztam, azt hiszem, bátran vehetem igénybe a t. ház türelmét azért, hogy most még egyszer nyilatkoznom lehessen. (Halljuk! HalljvJ-!) Mindenekelőtt az előttem szólott képviselő urnak csak annyit jegyzek meg, hogy igen különös dolog az, hogy, ha egy minister tárczáját köti egy törvényjavaslathoz, mindjárt azt mondják: ily nagyfontosságú kérdéssel szemben, melynek nem volna szabad pártkérdéssé tétetni, felveti a pártkérdést, kizárja a független megfontolást. Ha pedig nem ezt teszi a minister, akkor a képviselő urak, még olyanok is, kik magáról a tárgyról, mint az előttem szólott, elég higgadtan nyilatkoznak, alkalmat vesznek maguknak arra, hogy az illető ministert — nem mondom, mindig sikerült, de részükről mindig élesnek szánt gúnynyal illessék. Hogy ez méltányos, helyes eljárás-e, azt Ítélje meg a t. ház. (Helyeslés a jobboldalon.) Most, mielőtt beszédem lényegére térnék, egy pár rövid megjegyzésem van az igazság érdekében. Először is reflectálnom kell csak egy pontot illetőleg Csanády képviselő ur beszédére. Csanády Sándor: Állok elébe. (Derültség.) Tisza Kálmán ministerelnök: Régen tettem, most is csak azért teszem, hogy kettőnkre nézve legalább a történelmi igazságot, mert hiszen a történelem egyikünkkel sem fog sokat foglalkozni, (Felkiáltások jobbfelől: Az egyikkel igen!) helyreállítani. És ez az, hogy az 1860. január 11-iki debreczeni gyűlésen én nem tartoztam azokhoz, kik az ő indítványát — hogy ne fogadjuk el a pátenst — pártolták, azon igen egyszerű okból, mert az egyházkerület megbízásaiból az indítványt én magam tettem. (Derültség.) Ez az egy, a mit a históriai igazság érdekében megjegyezni kívántam. {Élénk helyeslés a jobboldalon.) A mi már a többieket illeti, elmondottam t. ház, két ízben azokról nézeteimet és most ismét az igazság érdekében azokra kell, hogy egy pár szót szóljak, a miket mások is és ma Román Sándor és Steinacker képviselő urak is felhoztak. (Halljuk!) A t. képviselő urak felhozták az 1861-iki országgyűlés által kiküldött nemzetiségi bizottság munkálatát; felhoztak egyes nyilatkozatokat, melyek akkor tétettek és ezekből vontak következtetést a tett ígéretek be nem váltására s az egész irányzatnak megváltozására. Miután t. ház, velem is foglalkoztak ezen igen t. urak, kénytelen vagyok mindenekelőtt constatálni azt, a mit e háznak régibb tagjai tudni fognak, hogy még 1861-ben is azon igen nemes intentióktól vezetett, de szerintem túrságokba menő nézeteknek, melyek azon 1861-iki albizottság legtöbb tagját vezérelték, én pártolója, támogatója nem voltam; nem voltam soha, sem akkor, sem ezután a túlságos nemzetiségi aspirátiók iránt tett ígéretek pártolója. És miért nem voltam? Azért nem voltam, a mint megmondottam már akkor, mert mi nem versenyezhetünk az absolutismus embereivel ígéretekben, mert azok nem szükséges, hogy megtartsák az ígéretet, hanem a magyar törvényhozás, a mit igér, azt kénytelen lesz beváltani. (Helyeslés jobbfelől.) De hiszen az 1861-iki javaslat törvényerőre nem is emelkedett; maradt egyes igen jeles embereknek nézete, melyet a momentum behatása alatt alkottak; kötelező erővel tehát semmiesetre nem bír. De t. ház, jött az 1868-iki törvény. Emlékeztetni akarom azon képviselő urakat, kik most