Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-209

194 2(:9. országos ülés inárczini 16. 1883. valamint nincs hazánkban kiváltságos osztály, ne legyen kiváltságos nemzet; a mi törvényeink közül az egyenlőséggel ellenkezik, azt eltörölni kívánjuk. " (Felkiáltások: Hiszen mind megvan!) Ha azt állítják, hogy ez mind megvan, én azt mondom, hogy nem azok a competensek annak megítélésére, a kik bizonyos dolgot adtak, hanem azok, a kik azt kapták. (Derültség.) És hogy t. képviselőtársaim, a kik a nemzetiségeket képviselik nem fogják elismerni, hogy mindaz megadatott volna. Hogy a nemzetiségi kérdés nincs megoldva, elismerte azt az országgyűlés, azzal, báró Eötvös József indítványára egy küldöttséget küldött ki, annak a törvénynek kidolgozására, mely a nemzetiségek egyenjogosításáról szóló törvény czíme alatt ismeretes. Hát t. ház, ezeket a nézeteket vallották és vallják ma is a közoktatásiminister urés a ministerelnök ur is, hanem azt találom, hogy ők a gyakorlatban csak igen homeopaticus adagokban alkalmazzák gyakorlatilag a nemzetiségekkel szemben. T. ház! Az volt az ígéretek aranykora. Jött az 1867-iki kiegyezés. Ennek közjogi czélszerűsége és kielégítő volta iránt voltak és vannak eltérő nézetek, de egyben nem kétkedett senki, abban t. i., hogy ennek következtében Magyarország teljesen meg fog felelni Európa várakozásának, hogy a szabadság országa lesz minden tekintetben, vallás és faj különbség nélkül. (Felkiáltások jolbfeWl : ügy is van!) Jól emlékszem ezen időre t. ház, mert akkor tértem vissza Magyarországba. (Egy hang a szélső balon: Kár volt!) Emlékszem azon idők szelére, mely akkor fújt, a melytől igenis eltérnek a mai okoskodások. Es miután Orbán Balázs képviselő ur a személyemmel is foglalkozott, avval az előszeretettel melyet tanúsít irántam Hermán Ottó képviselő ur, de ép oly kevés alapossággal, miután ő, még családi viszonyaimmal is annyira foglalkozott és igen jól tudja, hogy atyám külföldön is jó magyar embernek vallotta magát: legyen szabad tudomására hozni, hogy ugyanezt tettem én is. 1866/7. esztendőkben igen sok magyar ember volt Parisban, sokakkal találkoztam, kik odajártak a magyar egyletbe és igen júl tudhatják, hogy én is ugyanezen magatartást követtem, hogy mindig Magyarországpolgárának vallottam magamat. Szalay Imre.: Sajnos! Steinacker Ödön : Ez nem sajnos. Én nem szorultam rá, hogy hazajöjjek, volt nekem pályám a külföldön is, a miről meggyőződhetett több, még most is működő egyetemi és műegyetemi tanár, ki meglátogatott azon intézetben, a hol alkalmazva voltam. Visszajöttem csak azért, hogy dolgozzam azon a téren, mely itt még kevéssé volt művelve. Azon az időben tehát, mikor a nemzetiségi törvény alkottatott, még nem volt uralkodó a liberalismus azon iskolája, mely azt vallja: aministernek máskép kell cselekedni, mint a hogy beszél mint képviselő. B. Eötvös minister ur, kinek emléke áldva lesz, mikor a mostani idő emléke reménylem már elenyészett, nem gondolt arra, hogy a magyar nemzetiségi culturának egyenruhájába kényszerítsék országunk többi lakosait. Akkor szabadelvű nézetek uralkodtak. Akkor még érvényben voltak azon nézetek, melyeket vallottak 10—12 évvel ezelőtt és melyeknek Mocsáry Lajos adott kifejezést azon szavakban: „Erkölcstelen elvenni akár egyes embernek, akár egész nemzetnek bárminemű birtokát; annyival inkább oly birtokot, mely szivéhez legközelebb áll; melyet a természet oltott mint szent és gyöngéd érzelmet kebelébe s melynek legkisebb sérelme a legmélyebb fájdalmat okozza. Mindaddig, mig egy nemzetnek ezen érzelmeit más érzelmek háttérbe nem szorítják, mig azokhoz bensőséggel ragaszkodik, addig ezen érzelmek szentek és sérthetlenek s azokhoz nyúlni, azokat megsemmisíteni akarni, a legmélyebb sértő zsarnokság. Az ily küzdelmet felidézni nem csak tilalmas, hanem veszedelmes is és egy habár gyengébb, de kétségbeeséssel küzdő ellenség veszélybe hozhatja az erősebbet is; azonkívül minden ily harcz hátraveti mindkét felet a közös fejlődés és haladásban, mert más tekintetben veszi igénybe azon erőket, melyek ezek kieszközlésére is csak megfeszítés mellett elégségesek. Sőt más szempontból tekintve a dolgot, a külön nemzeti törekvések sok tekintetben olyanok lehetnek a népekre nézve, mint a verseny egyes érdekek között; csak nyerhet, csak előmozdittathatik a vetélkedés a verseny által. Minél nagyobb a kör, mely az ember tevékenységét és törekvését igényli, annál kevésbbé fogja azt kebelébe foglalhatni s annál kevésbbé fogja csekély egyéniségét szükségesnek és igénybevettnek tartam, annál inkább fog igy gondolkozni: hisz vannak elegen, kik nálamnál jobban tudják, hogy kell s többet tehetnek." Korán elragadta körünkből báró Eötvöst a halál és azóta kevéssel később más szempontok lettek uralkodók. E törvényjavaslat 17/§-a nemcsak jogokat adott a nemzetiségeknek, de kötelességeket is rótt az] államra. Ki lett mondva e törvényben, hogy az állam köteles gondoskodni arról, hogy a nem magyar ajkúak számára az ő nyelvünkön állíttassanak középiskolák. Ez természetes kötelessége volt a magyar államnak, a mint igen jól méltóztatnak tudni, ezen kötelességet nem teljesítette, ámbár — sok tekintetben helyesen, sokban pedig helytelenül — szereti követni a testvérállamnak Osztrákországnak példáját, hol az állani állított és állít cseh, lengyel és szlovén gyntnasiumot. Kern ismétlem azon példákat, a melyeket Zay képviselőtársam Elszász és Posen oktatási viszonyairól mondott el. De nem csak mulasz-