Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-203

203. országos ülés márczins 9. 188313 lönvélemény másik aláírójának, egy mindnyájunk által tisztelt férfiúnak betegségénél fogva ő maga volt kénytelen a különvélemény álláspontját egészben venni védelme alá. Ez ok előtt én is meghajolva, nem időzöm tovább e pontnál. De már azt, a mit Hermán Ottó t. képviselőtársam egészen saját álláspontjáról hirdetett, még sem mellőzhetem hallgatással. És ez az a tanrendszer, a melynek vázlatát előttünk feltárta. Az egységes iskola terve ez, mely kezdve alulról a legfelsőbb csúcsig egységessé akarná tenni a közoktatást, olyképen, hogy ebből, mint valamely őssejtből a Darwin-féle természetes kiválás theoriája szerint különüljenek aztán el a legkülönbözőbb százféle életpályák szükségletének ismeretágai. Ezzel a tanrendszerrel, melyet t. képviselőtársam vállalkozik négy hét alatt arra hivatott tudósokkal részletesen kidolgozni: ezzel a tanrendszerrel csak azt bizonyította be, hogy ő ugyan eredeti gondolatok hiányában soha sem szenved ; de a közoktatásügy terén csak ideológus, a ki szertelenül meg lenne akadva valami practicus tervet létesítni, mihelyt alkalom adatnék neki arra, hogy eszméit az életbe átültethesse. És, hogy gondolja Hermán Ottó t. képviselőtársam magát a gymnasiumot? Kivetné belőle a classicus nyelveket, nem csak a görögöt, hanem a latint is, mint a mely mindkettő egy ósdi tudós czéh czopja, ő szerinte. Szerintem kivetné belőle mindazt, a mi az ifjúnak nem csak szellemi képzésére szolgál a legkitűnőbb eszközül, hanem egyszersmind az ideális világnézet, a mai anyagias kor szennyétől és párájától még érintetlen tiszta légkör, az igazi bölcsészeti felfogás, a hazaszeretet, a nemes hevületek birodalmát tárja fel az ifjúi lélek szárnyalása előtt. 0 — ugy látszik — a természettudományok által akarna nevelni egy hónát, istenét, vallását szerető, az életét magasabb javakért semmibe vevő ifjúságot. Bizony mondom: nem sikerülne neki. És én ezért, minden tiszteletem mellett, melylyel őszintén viseltetem t. képviselőtársam esze és hazaszeretetének lángolása iránt, ha kilátás volna rá, hogy ő a maga tervét valaha megvalósíthassa: buzgón tudnék esedezni hazám sorsának intézőjéhez, hogy az ő közoktatási ministerségét fordítsa el sok sorscsapás által megpróbált szegény nemzetünk fejéről. Áttérhetek most már e törvényjavaslat ellen a protestáns autonómia nevében intézett támadások méltatására. A magyar protestáns egyházak autonómiája érdemeiről sokat hallottunk-e vita folyamában, legtöbbet talán Mocsáry Lajos t. képviselőtársam beszédében. E magasztalások legnagyobb része kétségtelenül indokolt, én azt hiszem, hogy a ki Magyarország történeti múltjával ismeretes, ez érdemeket meg nem tagadhatja. Helyesen mondta azonban a ministerelnök ur is, hogy azoknak kiemelése és dicsőítése nem nekünk protestánsoknak feladatunk,bizzuk azt a történelem lapjaira. És ha én mindamellett is szólok ez irányban egyet-mást, ezt csupán azért teszem, hogy bevezetésül szolgáljon azon következtetésekre, melyeket azokból levonni akarok. A protestáns autonómia valóban tiszteletre méltó, akár eredetét, akár eredményét vesszük szemügyre. A magyar nemzetnek az idegen elnyomás ellen vivott harczából emelkedett az ki; a magyar nemzet politikai önállása és a protestáns vallásszabadság ugyanazon fegyverek által, ugyanazon zászlók alatt kereste és találta meg a maga biztosítékait. De eredményeire is méltó dicsekvéssel hivatkozhatik az autonómia és épen a közoktatás terén. Csak a történelmi igazságot fejezzük ki és más felekezetek érdemeinek legkisebb csorbítása nélkül merem mondani, hogy voltak idők, még pedig nem is oly régen, hogy a népoktatást kiválókig a protestánsok fejlesztették leghathatósabban intensiv és estensiv irányban egyaránt; midőn közép- és főiskoláik egyrészről legélénkebb tűzhelyei voltak a szabad kutatás szellemének, másrészről pedig majdnem egyedüli közvetítői a külföldi tudományosságnak, mert tanáraik német, svájczi, hollandi és angol egyetemeken képezték ki magukat; s gyakran egész életükben is összekötetésben állottak ifjúkori ismeretségeik folytán a külföldi egyetemek hírneves férfiaival. Nem kevesebb érdemet szereztek ez iskolák a magyar nyelv és nemzeti érzés terjesztése körül. És e ponton szívesen átengedem az érdem elismerésének oroszlánrészét az ágostai evangelicusok javára. Mert a református tanintézetek többnyire magyar lakosság közepette emelkedvén, ha a vidék intellectualis erejének gyarapítására kitűnően működtek is, azt a missiót a viszonyok természetes körülményeinél fogva nem teljesíthették, a mit a lutheránus gymnasiumok a német és tót nyelvű vidékek közepette teljesítettek, oly időkben, mikor az állam még ez irányban semmit sem tett, vagy nem is tehetett. Azok a, lutheránus gymnasiumok ott Eperjesen, Késmárkon, Iglón, Pozsony és Sopronban és másutt, azok egyrészről megmentették az azon megyékben szórványosan élő nemes magyar családok tagjait a magyar nemzetnek és nyelvnek; másrészről nevelték az idegen anyanyelvűek közül azon hazafias ifjúságnak is egész phalanxait, mely a magyar állameszmének ott folyvást fentartója és ébresztője volt. Igenis, a protestáns autonómiának fényes és hasznos múltja van a közoktatás terén. De azonkívül a nemzeti szellem nevelésében is szerepet vitt az által, hogy az önkormányzat folyvást ébren tartotta és tartja a hivek áldozatkészségét; hogy annak intézményei meggyökereztessék a magyar társadalom egy tekintélyes részében az önsegély elvét, felköltötték a saját erejéből boldogulni tudás érzetét. Az amerikai