Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-206

206. ©magos ülés márczins 13 1883. |jj képviselő ur — ha tehát a magyar államnak és nemzetnek lealázásáröl, egy támadásról volna szó, az az én szivemet is fájdalommal, bánattal töltené el. De a mit a t. képviselő ur felolvasott abból a ezikkből, az két irányban igen jellemző. Az egész czikkre nézve, melyet idézett, semmi megjegyzése, semmi czáfolata nincs. Ugy látszik tehát, mintha a czikknek belső tárgyilagos tartalmával egyetértene a t. képviselő ur. De aztán felolvassa a végét s azzal az igaz, itt igen kellemetlen hangulatot keltett, ő maga kész akarattal. Hát én is mondom, hogy azon czikknek a vége egy, talán a kellőnél túlságosabban aggódó barátnak a szava, a ki sötétebbnek látja a helyzetet, mint a minő. Mert az a szilárd reményem, hogy nem fog valósulni azon keserű kifakadása Heinze tanárnak, hogy a szászoknak jelenlegi panasza hattyúdala a szász nemzetnek. Erős, szilárd kis népfaj az, mely roszabb időket ért már és mely a jelenlegi, nem épen kedvező időkön át is fenn fogja tartani magát és a maga német eulturáját. De ha aztán t. képviselőtársam tovább megy és tőlünk azt követeli, hogy utasítsuk vissza azokat, a kik a mi védelmünkre kelnek, utasítsuk vissza a rokonszenv, a részvét azon hangjait, melyekre hivatkozik, akkor talán mégis sokat követel. Mit követel ő ? Azt követeli, hogy mondanók a mi külföldi faj rokonainknak, igaz, rósz dolgunk van itt Magyarországban, de azért kérünk benneteket, ne gyámolítsátok, ne érezzetek rokonszenvet velünk szemben és az Istenért ne nyilvánítsátok azt a rokonszenvet; mert különben Magyarországon még jobban üldöznek bennünket. Azt nem fogja csakugyan tőlünk követelni már saját nemzetének reputatiója érdekében sem, mert valóban furcsa világot vetne önök türelmére és igazságára, ha nekünk ezen hangon kérnünk kellene, hogy ne rokonszenvezzenek, mert különben még jobban üldöznek bennünket itthon. Es itt majd legyen szabad bezárásul (Helyeslés) Hoffman Pál képviselő urnak beszédére néhány észrevételt tenni, a melyet velünk szemben túlságos jóakaratú hanggal és én azt hiszem talán jóakaratú szándékkal is mondott. Hoffman Pál t. képviselőtársam azt mondta : „Hiszen önök részt vesznek a magyar állam és a magyar nemzet minden kincsében; csak egyet utasítanak vissza maguktól mereven: a magyar culturát." T, ház! En már kimutattam, mennyire nem borzadunk vissza a magyar nyelvtől, a magyar . irodalomtól, sőt a magyar culturától; kimutattam, hogy tettünk a magunk hatáskörében a mi szükséges, hogy azzal a nyelvvel, azzal az irodalommal és culturával ismerkedjünk meg és óhajtandónak és szükségesnek jeleztem, hogy mi ne idegenkedjünk, de nem is teszszük, a magyar culturától sem ; és nálam otthon az én könyves szekrényemben ott áll Petőfy és Vörösmarty, ott áll az önök Aranya, ott áll Szalay, Eötvös és áll az önök irodalmának színe, java. Békében áll benne a német világirodalomnak minden remekművével együtt. De t. ház, arról aztán mi nem tehetünk, ha azon magyar remekműveknek száma nagyon esekély és még mindig nem elégítheti ki a mai idők culturigényét. Mi tehát csakis a magyar irodalommal, csakis a magyar culturával — fájdalom, nem érhetjük be, a magyar culturán kivül még szükségünk van saját fajunk, a német faj irodalmára, culturájára. Ennek hü ápolhatását biztosítják részünkre az állam törvényei, mi attól elidegenülni nem akarunk és nem is fogunk, de a mellett rokonszenvvel és érdeklődéssel fogjuk követni a magyar irodalomnak, a magyar culturának fejlődését és büszkeségünk és örömünk lesz, ha önök is szert tehetnek világirodalomra és világculturára. Mindaddig méltóztassanak megengedni, hogy mi a magyar irodalmat és magyar culturát csak abban az arányban, abban a mértékben növeljük és ápoljuk, a mely arányban áll a világirodalomhoz, a világculturához ; de mindenesetre közelebb fog állni szivünkhöz az önök culturája, mint egy idegen nép culturája. Én azt hiszem, hogy ez a szempont különbséget nem fog tehetni önök közt és köztünk, ha higgadtan és tárgyilagosan veszszük a dolgot. Hiszen a nyelv nem teszi a hazafiságot és itt szabad legyen utalnom Kossuth Lajosra, a ki önök előtt a hazafiság tekintetében nagyon irányadó egyéniség és a ki 1880-ban a következő emlékezetre méltó szavakat irta német nyelven, szólván a magyarországi németekről. Kossuth Lajos ezeket irta: (olvassa): „Sie habén es thatsächlich bewiesen, dass obschon die Kenntniss der Sprache, die das typische Merkmaí der staatlichen Individualität und des historischen Characters einer Nationbilde: sehr wünschenswerth und sehr wichtig ist, demnoch die Einheit der Sprache weder das einzige noch auch das stärkste Bánd der politischen Einheit ist . . . Die Yerschiedenheit der Sprache ist kein Hinderniss der politischen Einheit, denn. . . Nationen sind eine Schöpfung der Geschiehte, die durch Gemeinschaft der Gesinnungen in der Werkstätte der historischen Entwicklung von gemeiuschaftlichen Interessen ausgebildet, die Bürge

1, eines Landes ohne Untersehied der Sprache mit heiligen Banden an den heiligenBegriff des Vaterlandes knüpft." Azt Ígérhetjük önöknek és arról jót merünk állni, hogy a haza, a szent haza iránti kötelességünket szem előtt fogjuk tartani mindig, a hazafiság szempontjából nem akarunk hátra maradni önök megett, de ahhoz is fogunk ragaszkodni tántoríthatlanul, hogy nyelvünket és saját nemzeti culturánkat a hazafiság mellett fejleszthessük és fentarthassuk.