Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.

Ülésnapok - 1881-184

ÍM. M-Háf«& fttós február S. ISSl 57 délyének; a községek pedig, vagy azon kisebb birtokosok , kik magok nem vadászhatnak, vagy egyenkint, vagy mint a község tagjai veszik hasz­nát a vadászatnak. Bocsásson meg nekem t. kép­viselőtársam, nem kétlem, gondosan kereste, a mit 1882-ben mondtam és hihetően csak történe­tesen nem találta meg; de ha százszor nyilatkoz­tam volna is, ily törvény tekintetében, a mely a gyakorlati élet törvénye, a szerzett tapasztalatok előtt nemcsak lehet, de kell is meghajolni minden­kinek, (Élénk helyeslés jóbbfélől) a ki nagyobb súlyt fektet arra, hogy a törvénynek jó legyen hatása az országra, mint arra, hogy ellenmondásba ne essék korábbi nyilatkozataival. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Még csak egyet. Azt is felhozta egyik kép­viselő ur, hogy vadban mindig bővelkedett Ma­gyarország. Nem tudom, hogy melyik időből vette •A képviselő ur, de azt hiszem, vette, a mennyiben legalább némi alappal vehette, az 1848 előtti idő­ből. Akkor nem volt ugyan vadászati törvény, a mely 200 holdat kötött volna ki, de privilégium, a mely kizárta az úrbéreseket a vadászatból, mig most ezt tenni nem jehet. És megmondhatja min­denki, a ki ágyelemmel kisérte, hogy az 1848 után bekövetkezett időtől egész a vadász törvény behozataláig, leszámítva egyes nagyobb birtokokat, inert azok teremthettek maguknak vadászállományt törvény nélkül is,a vadállomány nem szaporodott,de fogyott. A legutóbbi tíz évben azonban még ott is, a hol gyengén hajtották végre a törvényt, határozot­tan szaporodott a vadállomány. (Helyeslés.) Még csak egy módosítványhoz kivánok szó­lani, mert azt hiszem, hogy az eddigiekből vilá­gos, hogy a magam részéről sem Madarász, sem pedig .Szederkényi képviselő ur módosítványát el nem fogadom. Ezen módosítvány Polónyi Géza képviselő ur módosítványa. Hát, t. képviselőház, nem tudom, hogy a szigeti birtokot illetőleg az ezen birtoknak adott kivételes helyzetet szüksé­ges-e ugy megszorítani, mint a képviselő ur kí­vánja. Ha azt veszszük fel, a mit a képviselő ur érintett, az általa felhozott eset elő nem fordulhat. Mert ha a birtok egészen sziget, akkor az vagy egy birtokot képez, vagy pedig van a szigeten száz birtok. Ekkor a mellett, a melyiknek egyik oldalán viz van, másik két \ agy bárom más birtok fekszik és ez többé nem^sziget, mert a szigetet az egész complexum képezi, nem pedig egyes birtok. Ha méltóztatnak ezen, az egyéni jogosítványra nézve, nézetem szerint, nem kitágító, de megszo­rító módosítványt elfogadni, ez ellen nem teszek kifogást. (Helyeslés jóbbfélől.) Elnök: Szólásra többé senki sem lévén fel­jegyezve, hogy ha senki sem kivan szólani, kö­vetkezik a szavazás. Összesen hat módosítvány adatott be. E módosítványok közül Madarász kép­viselő ur módosítványa ellentétben áll a 2. §-sal, KÉPVH. NAPLÓ 1881—84. X. KÖTET. a többi pedig a szakasznak egyes pontjaira vonat­kozik. Nézetem szerint legczélszertíbb lenne leg­először azon kérdést feltenni: elfogadja-e a t. ház a 2. §-t változatlanul, szemben Madarász képviselő módosítványaval, igen vagy nem ? Ha elfogadtat­nék a szakasz, Madarász képviselő ur módosítvá­nya elesik. Ezután legczéiszerűbb lenne a szakasz egyes puntjaira feltenni a kérdést és az egyes módosítások az egyes pontoknál fognának szava­zás alá kerülni. Szavazás előtt fel fog olvastatni Madarász képviselő ur módosítása. Duka Ferencz jegyző (olvassa Madarász József módosítását). Elnök: Elfogadja-e a t. ház a 2. §. szövegét, szemben Madarász képviselő ur módosításával, igen vagy nem? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadta a szö­veget és igy Madarász képviselő ur módosítása el­esett. Következnek most a 2. §. egyes pontjai. Az első bekezdés ellen nem levén észrevétel, az elfogadtatik. A második bekezdéshez, mely 1. számmal van jelölve. Szederkényi képviselő ur adott be módo­sítványt, mely fel fog olvastatni. Duka Ferencz jegyző (olvassa a Szeder­kényi által beadott módosítványt). Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a szöveget változatlanul megtartani, igen vagy nem ? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) A többség megtartotta a szöveget s igy Szederkényi képviselő ur módosítása elesett. Következik a 2. számmal jelzett bekezdés, melyhez Polónyi képviselő ur adott be módo­sítást. Polónyi Géza: Félremagyarázott szavaim helyreigazítása végett kérek szót. A t. minister­elnök ur oda nyilatkozott, hogy én meg akarnám szorítani a talajdonosok ,jogát. En nekem nem volt intentióm a tulajdonjogot korlátolni, csupán az, hogy a pereknek eleje vétessék; a mennyiben a 200 holdnál kisebb szigeten a tulajdonosok nem egyesülhetnek, ha perre kerül a dolog, hogy ki gyakorolja azután azon a szigeten a vadászati jo­got? Tehát csak azon esetre képezzen kivételt az olyan sziget. Tisza Kálmán ministerelnök: (Felkiál­tások: Már ívm lehet szólni!) Ha a képviselő urnak szabad beszélnie, nekem is legyen szabad csak annyit válaszolni, hogy én nem arról beszél­tem, mi a képviselő ur intentiója, (Ugy van! a jobb­oldalon) hanem arról, mit jelent az általa beadott módosítás és az iránt fentartom azt. a mit mondtam. (Helyeslés.) Elnök *, Méltóztatik a szöveget elfő gadni szem ben Polónyi képviselő ur módosításával? (Igen!) 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom