Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.
Ülésnapok - 1881-200
200. országa? Siás hogy még a tótoknak is, annak daczára, hogy a a németek az utolsó népszámlálás szerint a tótok lélekszámát még mindig túlhaladják, sokkal több népiskolája van, mint a németeknek. De a legszomorítóbb jelenség az, hogy a közoktatási politikában egyetlen egy nyoma sem található fel annak a törekvésnek, hogy gátot kell vetni a, nem magyar iskolák elpusztításának. Ellenkezőleg a t. közoktatási minister ur buzdítólag működik ezen pusztítási processus folytatására. Azt mondja tizenegyedik jelentésében, hogy a német nyelvű iskolák apadása és a vegyes nyelvnek szaporodása fölött alig lehet csodálkozni, „ha a római katholikus és helvét hitvallású németség hazafiasgondolkozásmódj'át megismertük". Már bocsánatot kérek. Ilyen felállítás ellen tiltakoznom kell. Tiltakozom az ellen, hogy a saját anyan3 r elv és művelődés fejleszthetéséről való lemondás hazafiságnak, ellenben az anyanyelvhez való ragaszkodás hazafi atlanságnak tüntessék fel. Ilyen felfogás mellett a legnagyobb erkölcstelenség, a saját anyjához való hűtlenség jelentetik ki a magyar állam alapeszméjének. Engedje meg a t. ház, hogy csak néhány szóval érintsem azon zűrzavart, mely önök nézeteiben a nemzetiségeknek egymásközti viszonyait illetőleg uralkodik. Azon magyar ember, ki nemzetiségét tiszteletben tartja, ápolja és fejleszti, méltán jó hazafi hírében áll. Ellenkezőleg olyan magyar ember, ki saját nemzetiségét nemcsak hogy tiszteletben nem tartja, hanem megvetve, hozzá járulna, hogy életfeltételei megsemmisíttessenek a közéletben, az iskolában, sőt ki azt merészelné, magyar nevét más hangzásúval felcserélni, közmegvetés s általános undor tárgyát képezné. Ez helyes is. De hogyan áll ez a más nemzetiségekkel szemben? Itt egészen megfordítva van a viszony. Azon németre vagy románra vagy szerbre, ki saját nemzetiségét tiszteletben tartja, anyanyelvét az iskolában, a közéletben ápolni és fejleszteni igyekszik, önök rá nyomják a hazafi atlanság bélyegét; az, az önök felfogása szerint államellenség-, kit el kell nyomni, megsemmisíteni, de kit támogatni nem szabad. Azonban ilyen német vagy szerb vagy román, ki nemzetiségét cserben hagyja, ki lemond arról, hogy gyermekeinek anyanyelvük taníttassék az iskolában, az jó hazafi, érdemeket szerez magának és igényt tarthat jutalomra. Azon német vagy szerb vagy román, ki nemzetiségének megtagadásában annyira megy, hogy nevét is magyar hangzásúval cseréli fel, már felemelkedik a hazafiság tetőpontjára. A hires conimissio fidei propagandáé nem buzgóbban jár el. mint a magyarosítás hivei. Bármit mondjanak is, mi, a nem magyar ajkú nemzetiségek szószólói, erkölcsi alapon állunk, mint állott hajdan a magyar nemzetiség is, mikor önfentartási jogait védelmezte ellenséges támadások ellen, márczÍB* 6. 1SS3. 33S mert miről van szó ? Nem arról, hogy a magyar nyelv természetes és törvényes jogai védessenek másoknak bitoiiási kísérletei ellen, hanem arról van szó, hogy a magyar nyelv erőszakos terjesztésének czéljából a már évszázadok óta ezen országban honosult nem magyar nyelvek használatát mindiakább szorítsák meg, mint már most is tényleg és a törvény ellenére vissza van szorítva a család körébe és használata ki van tiltva a közigazgatásnak majdnem minden ágaiból, részben a községből és elemi iskolából is, ugyszinte az elsőfokú bíróságoktól, ugy hogy a németajkú vádlottat német városban sem szabad védelmezni saját anyanyelvén. Itt a legprimitívebb emberi jogról van szó, arról, hogy az ember saját istenadta anyanyelvén képezhesse ki magát, fejleszthesse ki műveltségét sönkonnányozhassamagát. Azok, kik ezen erkölcsi alapot támadják meg, a legnagyobb erkölcstelenséget követik el és az emberiség egyik alapjogát sértik meg. Innen származik azon képmutatás, azon nyelvi bijrotteria, mely társadalmunkban mindinkább tért foglal és az állampolgárnak valódi értékét nem erényben, nem önzéstelen odaadásban találja fel, hanem azon külső jelben, hogy vájjon nem követett-e el eretnekséget a nem magyar ajkúak iránti jóindulat által. Innen ered azon baj is, hogy igen gyakran nem igazi az tehetség vétetik tekintetbe a hivatalok betöltésénél, hanem csupán a magyar nyelv terjesztése iránti buzgalom; ez pótolhatja — az uralkodó felfogás szerint — igen sok esetben a tehetség hiányát és mindenesetre elsőséget, ad az e téren buzgóbbnak, habár az a tehetetlenebb is. Már annyira jutott a dolog, hogy hivatalos rendeletek a hivatalnok nem magyar családnevét tüntetik fel az előléptetés akadályának, mint ipéldáuJ a kolozsvári erdőigazgatóságnak egy rendelete a nem magyar ajkú tisztviselőket hívja fel nevüknek eltagadására és ilyen hazafias tettért előnyöket helyez kilátásba. Innen ered nagyobb részt a corruptio is, mert az egynyelvííségbez való ragaszkodás és — hacsak lehet — ennek íegszeuibeszökőbb tanúsítása igen gyakran takarójául szolgál hivatali mulasztásoknak, röstségnek, sőt sikkasztásnak is. Már innen azon verseny, hogy az egyik túlszárnyalni igyekszik a másikat a eliauvinisniusban. Ezen az úton már is oda jutottunk, hogy nem a honpolgárok idegenedtek el az államtól, hanem hogy megfordítva az állam idegenedik el honpolgárainak nagy részétől, mert a nép napról napra kevésbé értheti a, hivatalnokokat, kevésbé érintkezhetik velük és kevésbé vehet részt a k<"»zügyekben, közönynyel vagy megbotránkozással, fordul el azoktól, mert nem látja többé magát mint közreműködő, határozó tényezőt, hanem mint puszta adóköteles objectumát a magyarosító politikának. Nehéz, kétségbeesett helyzet az, melybe ,a nem
