Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-178

326 178. országos ülés ,jat;nér 29 1883. nak ilyen vagy olyan módosítására vonatkozó jogi természetű indítványok) elentéstárgyávátétessenek. Amiért én ezen feliiXfehzól&lt&m,(ÉaUjuk!Halljuk!) az a fenforgó ügynek másik részére vonatkozik. (Halljuk! Halljuk.') Mikor a kormány ezen javaslatot előterjesztette, abból indult ki, hogy egyelőre az uzsora, azaz a hitelnyújtással űzött tstinős visszaélés szabályozása az, a mit szabályozni akar. Ezen állásponttal szemben a törvényjavaslat első paragraphusánál az alapelvre nézve egy általános vita indult meg és ezt ki akarjuk terjeszteni az egész hitelügy szabályozására, mert a kamatmaximum felállítása bármily alakban nem jelent egyebet, mint a hitelügy maximális mértékének, tehát magának az egész hitelügynek e részbeni szabályozására. No már t. ház, sajnálom, de meggyőződésemmel egyezőíeg ki kell mondanom, hogy én nem hiszem, hogy a kormány a feladatnak azon másik részére vonatkozó kérdést, hogy mit lehet tenni törvényhozási rendszabályokkal a hitelnyújtás és annak ára közt tapasztalt feltűnő és káros aránytalanságok mérséklésére a büntető intézkedéseken kivül, kellőleg előkészítette volna ? A mint én a minísterelnök ur szavaiból sejtettem, ő azon nézeten van, hogy az uzsorának büntetés alá vonandó visszaélései szabályozásán kivül még vannak más intézkedések, lehetnek más teendők — talán a minísterelnök ur nyilatkozni fog erre — a melyek, a mennyiben törvényhozási rendelet által befolyásolni lehet a dolgot, annyiban azon aránytalanság enyhítésére vagy megszüntetésére vonatkoznak, a mely a hitel nyújtása s annak ára közt pusztítókig tapasztaltatik s a melyet uzsorának szoktak nevezni. De a kérdésnek ezen része és nemcsak ezen része, de tartok tőle^a kérdésnek másik része sincs kellőleg előkészítve, különben nem lett volna a t. kormány abban a helyzetben, hogy a legfontosabb közgazdasági és jogi kérdések egyikét, t. i. a váltóképesség megszorítását kénytelen lenne most tanulmányozás tárgyává tenni, holott mikor évekkel ezelőtt ezt a törvényjavaslatot coneipiálta, ugyanabban az országban, a melynek példája után indult, az a kérdés már akkor felmerült. Ha a kormány tehát a kérdésnek megoldására kellő módon előre készült volna, akkor a váltóképesség megszoríthatása, vagy meg nem szoríthatása kérdését nem kellene ma tanulmányozás végetti határozati javaslat tárgyává tenni. Csak egyetlen egy esetben vonhatta el magát a t. kormány ezen kérdésben ezen törvényjavaslat alkalmával határozott nézettel való előlépés kötelessége alól: ha a t. kormánynak az a nézete lett volna, hogy a váltóképességnek bármely megszorítása több kárral jár, mint a mennyi előnyt tőle várni lehet. De akkor kötelessége lett volna egész őszintén a ház elé lépni és ezen álláspontra vonatkozó indokait nyíltan felderíteni. De egyrészt ugy nyilatkozni, mint a t. igazságügyminister ur — kit a mulasztás vádja első sorban nyom és nem a minísterelnök urat — és ugy nyilatkozni, mint a minísterelnök ur, pláne a minísterelnök egész határozottan, hogy a váltóképesség megszorításának bizonyos módját és mértékét practieabilisnak és helyesnek tartja és még is ezen törvényjavaslat készítésénél a kérdésre nézve csak abban az állapotban lenni, hogy elfogadja a tanulmányozásra utasító határozati javaslatot — ez annyit jelent, hogy az uzsora pusztításánakmeg fékezésére nézve a kormány nem megtette azon kellő előkészületeket, hogy legalább az ügy jelen állásában azon javaslatokkal előléphessen, melyeket maga is practihilisaknak tart. De mellőzve ezt, a t. ház különböző oldalai részéről — nem ugyan a kormánypárt részéről — a hitelügy szabályozására nézve két javaslat terjesztetett be. Mind a kettőnek czélja a hitelügy szabályozását a kamatláb meghatározása által érni el és mind a kettő abból indul ki, hogy a kamatlábnak ezen meghatározása igen komoly büntetőjogi sanetióval ellátandó, mind a ketten tehát azon állásponton állanak, hogy az uzsorának büntetőjogi fogalma pusztán formai, pusztán a meghatározott kamatláb átlépésében áll. Miértéke van ennek a büntetőjogi felfogásnak, az fejtegettetett és arra én czáfolatot nem hallottam, de magam is visszatérek rá. Most nézzük meg t, ház, ez a két javaslat, a mely ebben a kettőben egyez, miben tér el egymástól. Én megvallom, hogy azokban, kivéve a tendentiát, hogy büntetőjogi tilalommal akarjuk a kamatlábnak helyes mérséklését elérni, semmi közösséget nem látok, ugy a kiindulási pontokra, mint az indokokra nézve. Azok egymással teljesen ellentétben vannak, ugy, hogy én egyet nem értek, nem értem annak kivihetőségét, hogy esetleg egyik vagy másik indítvány, egyik vagy másik részről elfogadtassék. Én nem arra helyezem a siílyt, hogy mesterséges ellentétet hozzak ki, én arra helyezem a súlyt, hogy a mi kétségkívül az indítványozók előtt megvan, a ház előtt is tisztában legyen: a két álláspontnak kibékíthetlen ellentéte. Az egyik indítvány a másikkal megegyezik abban, hogy akar egy állandó büntetőjogi sanetióval ellátott kamatlábat megállapítani és minő alapon ? Az első kérdés az, hogy mi azon alap; mert azon alap szerint mi egészen ellentétes eredményekre jutunk. Az első indítvány alapul azt mondja : nem a kínálat és kereslet törvénye, nem a hitelezések különböző nemeinél fenforgó biztosság és koczkáztatás különfélesége, nem a behajthatóság könnyűsége vagy nehézsége, hanem egy kamat megállapítása a hitel minden nemére képezi a természetes alapot. A másik indítvány kiindulási pontja homlokegyenest és kiegyenlíthetlen ellentétben van ezzel. A másik indítvány elismeri, hogy a kamat magassága függ egyenesen a kínálat és kereslet törvényétől, egyenesen különféle nemeitől és fokaitól a biztosságnak és