Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-176

í?6. oniígoi öléi január 27. 1SS3. 287 3%-a ne legyen zsidó kezekben? Ne alkalmazzuk ily ferdén a jelszavakat, meg fogja az nagyon bőszülni magát. Az mondatott, hogy a zsidókérdés nem sürgős. Azt hiszem, hogy itt van a tizenegyed k óra. Ha tovább is halasztjuk, higyjék el, hiába lesz minden fáradozás. (Derültség.) Mi vagyunk a haladó-párt. Mi nem akarunk socziális forradalmat, nem építünk légvárakat, nem akarunk szabadságot a papíron, holott az igazságban uralkodik a kard, a pénzüzérkedés és terjed a eorruptió. Mi a szabadságot, az egyen­lőséget testté, vérré akarjuk változtatni. (Felkiál­tások : Igen, vérré! Derültség.) Azon Vörösíengeren át, melyen Kossuth Lajos keresztülvezetett bennünket és a melyen túl 16 esztendeje, hogy a modern politika puszta­ságában barangolunk tájékozatlanul, az igéret földére akarjuk elvezetni a nemzetet. Mi nem socialis, nihilisticus valamit akarunk, hanem szá­mítunk a fennálló faetorokkal. Tovább építünk. Mi küzdünk a zsidó reactió ellen, mely a leg­esunyább reactió. A feudalismus, melyet mi annyit szidtunk, ez erőn, férfi bátorságon alapult. És mi az eszménye a zsidó reactióuak? Az aranyborjú. Beaggatják a templom ablakait ujságlapokkal, hogy sötét legyen, hogy az aranyborjú aunál jobban fényljék és a világ népei jöjjenek azt imádni. Mi küzdünk a kasztok ellen. Eddig küz­döttünk a zsidó emaneipatióért, ideje már, hogy gondoskodjunk végre valahára a keresztény emancipátióról is. Mi küzdünk a szabadság és egyenlőség nevében a zsidó uralom ellen. Enged­jék meg, hogy mint szokás, én is citátummal végezzem beszédemet. Nem lesz elassieus. Bécs­ben, nem is külföldön, a reform-egylet gyűlésén (Egy hang a szélső baloldalon: Az is külföld.) Igaz, az is külföld. Azt értettem alatta, hogy nem adeutsches Eeich, hanem a szomszédos társországban, Ausztriában a reform-egylet gyű­lésén, a hol házi urak, munkások, iparosok gyűltek össze; ezen gyűlésen egy publicista, kinek tudnia kell, azzal zárta be beszédét: „Uraim, mielőtt elmennek, jegyezzék meg a követ­kezőt: Mindent, a mit a sajtó dicsér, a mivel a sajtó foglalkozik, a mit magasztal, az káros, az kétes, az az önök megrontására fog szolgálni, akár legyen az a mit magasztal, minister, akár flanell lajbli. (Derültség.) Megfordítva csak attól, a mit a zsidósajtó agyon hallgat, a mit szitkok­kal illet, vagy a mit megtámad, csak attól vár­ható orvoslás". Vegyük a holnapi lapokat. Azt fogják önök látni, hogy souverain fölénynyel agyon fognak engem hallgatni, vagy a gúny minden fegyverével nevetségessé fognak tenni, vagy szitkokkal illetni. Minthogy ennél jobb és elvitáz­hatlauabb bizonyíték nincs arra nézve, hogy igazam van, kijelentem, hogy Istóczy képviselő ur határozati javaslatát elfogadom és esetleg hozzá járulok Verhovay t. barátom indítványá­hoz. (Nagy mozgás-) Tisza Kálmán ministerelnök: (Halljuk! Halljuk! Holnap!) T. ház! Eszembe sem jut beszédet tartani, sőt meglehet, hogy nem csak most, de később sem fogok ez ügyben szólni; mert habár a t. képviselő ur azt mondta is, hogy az agyonhallgatás a legnagyobb igazo­lás arra nézve, hogy valakinek igaza vau, mégis azt hiszem, hogy lényegileg az ő beszédére a legjobb válasz minnyájunk részéről, kik nem helyeseljük, az agyonhallgatás. (Élénk helyeslés.) De egy-két dolgot kénytelen vagyok meg­jegyezni. Az egyik az, hogy pénzgyüjtés, mely­nél nyíltan megígértetik, hogy a kik azon czélra adnak, azoknak nevei el fognak hallgattatni, már egymagában jelzi, hogy az a czél nem lehet olyasmi, a mi törvény szerint meg van engedve. (Ügy van!) Mert máskép a titoktartást nem szokta az ember az adakozónak ígérni, sőt még kihirdetik annak nevét és nyugtázzák az össze­geket. (Ügy van!) A másik, a mit meg kívánok jegyezni, nem tehetek róla, hogy a képviselő ur magát oly fontos személyiségnek tartja, hogy bár mind én, mind Herman Ottó, mind, ha jól tudom, Mocsáry Lajos mindig általánosságban, tehát nem csak nem róla, hanem még csak nem is Pozsonyról beszéltüuk: ő talán azt érezte, hogy ez másra, mint az ő nagyfontosságú személyére nem vonat­kozhatik; (Élénk derültség) de én határozottan tagadom, hogy bármely személyre vonatkozást tettem volna, (ügy van! Helyeslés.) A harmadik és utolsó észrevételem ez. A képviselő ur azt mondta és indokolta is, hogy miért mondja, hogy én antisemita vagyok. (Halljuk!) Biztosítom a képviselő urat, ha ez neki örömére szolgál, hogy ha azért vagyok antisemita, mert mibden kezemben levő eszközzel igyekeztem a faj és hitfelekezetek elleni gyűlöl­ség szítását, ép ugy mint annak kihágássá és rablássá fajult kinövését megakadályozni: ez értelemben ezen túl is antisemita leszek ; (Derült­ség. Elénk helyeslés) és biztosítom, hogy ha ezzel hiszi propagálni nézeteit, akkor igenis segíteni fogom. Mert ha ama fennálló eszközök nem ele­gendők, fogok a törvényhozástól erősebbeket kérni; de a faj és felekezet elleni gyűlölség elhintését — inig itt leszek — tűrni nem fogom. (Hosszan tartó zajos helyeslés.) Herman Ottó: T. ház! (Halljuk!) Sze­mélyes kérdésben kérek szót. (Halljuk!) Én is constatálom azt és tanúul hivom fel a t. ház összességét, hogy én beszédemben sem helyet, sem személyt nem neveztem meg. (ügy van!

Next

/
Oldalképek
Tartalom