Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-176

176. eruáffei tűét január 27, 1SS3, 5535 a gyermekeit más szellemben fogja nevelni, mint a jelenlegi elzsidósodott generatió nevelve van s ezt azoknak lesz legnagyobb okuk megsiratni, a kik gyávaságból, hamis, szemtelen tactiea folytán, izgatásaik, unszolásaik, tolakodásaik által a kormányt ily eljárásra bírták. (Nagy zaj jóbbfélől,) Elnök: Figyelmeztetem a t. képviselő urat, hogy oly kifejezéseket használ, melyek a parlamenti illemmel meg nem férnek. (Zajos felkiáltások a szélső balról: Halljuk! Halljuk!) Simonyi Iván: Tisztelettel veszem az elnök ur figyelmeztetését, de bátor vagyok constatálni, hogy én eddig a parlamenti illemet nem sértettem. En a legbékésebb, legmérsékeltebb szónokok közé tartozom és csakis a zsidó uraknak köszönhetem, hogy azon megtiszteltetés ért, melyet Csanády urambátyámnak több izben volt alkalma tapasztalni. (Nagy derültség.) Nem tudom, megengedi-e a t. ház, hogy egy kis személyes ügyet, Herman Ottó képviselőtársammal röviden elvégezzek, miután ő is olyan publico hozta elő s ez által legyen nekem szabad más térre vinni az izgatott kedélyhangulatot. (Közbeszólás jobbfelől; Nem kell!) Herman Ottó képviselő ur szemrehányásképen azt mondotta: hogy hiba volt tőlem, hogy a tömeg élére nem állottam vagy nem segítettem a zsidók ablakait bedobni. Egyenesen ugyan nem nevezett meg, de miután egy hozzám intézett levelében ugyanezt mondta s én köszönöm, mert a gorombaságot is jobban tisztelem, ha őszinte, mint az alattomosságot, magamra kell vennem a szemrehányást. Ministerelnök ur is fegyvert kovácsolt belőle s több izben intett, hogy könnytí a népet félrevezetni, de azután nehéz a következményekért a felelősséget elvállalni. Engedje kérdenem, hogy micsoda bátorság kell ahhoz^ egy ezerekből álló tömeg közé menni, a mely az embert magasztalja, éljenzi. (Igaz! Ugy van! Derültség!) Indokolt Hermán képviselő urnak faggatása, hát hol volt ott veszély, görbtilt-e meg egy zsidónak a hajaszála? Már azt csak nem kivánja Herman Ottó képviselő ur, hogy miután a katonák a tömeget elnyomták és miután a söpredék a várog külső részein nem rablási vágyból, hanem bősz szúból kezdte a zsidók házait ostromolni, hogy én is azok élén, fokossal feszegessem az ablakokat ? (Nagy derültség.) Avagy annyira fáj nekik az a pár bedobott zsidó ablak? És ugy tudom, hogy a t. képviselő ur sokkal kevésbé volt érzékeny más alkalommal, t. i. a Henezi-téren és a casinó előtt, a hol szintén ablakok verettek be. (Igaz! Ugy van! Nagy derültség.) Én katona-ember voltam, nem hagyhatom magamon a gyávaság vádját és tiltakoznom kell Hermán t. képviselő ur azon szavai ellen, hogy én elbújtam volna. Én nem bújtam el. Nem titok, hiszen a lapok hozták, hogy én voltam az, a ki kínálkoztam, hogy odaállunk a tömeg elébe és őrködni fogunk, hogy a törvényes korlátok át ne hágassanak. Az én indítványom, a polgár-őrség nem fogadtatott el épen a zsidók és a velők szövetkezett szabadkőművesek által, épen azért, mert ők akartak egy kis botrányt, hogy a jövőben példa legyen, hogy rosszul járnak azok, a kik a zsidót megtámadni merik. Miután kínálatom meglehetős rideg módon lett visszautasítva, hisz provintialis városban ilyesvalami nem szokott titok maradni: nem kívántam a helyszínén magamat éljeneztetni, de azért nem bújtam el, az utczán voltam, de a zavargások színhelyére nem mentem, nehogy megjelenésem olajat öntsön a tűzre, vagy egy pár zsidó invectiva miatt dulakodás támadjon. Hát a zsidó sajtó mit tett volna? vagy a főispán mit tett volna, ha én ott állok? Hiszen méltóztatnak ismerni a lapokból, hogy midőn szabad levegő szívása végett a bécsi „Tribün" szerkesztőjével, báró D'Almerttal kimentem a Dunapartra, egyetlen"egy egyéb lélekkel sem szólva, mozgás kedvéért áteveztem a Dunán, másnap az összes világlapokban az állott, hogy Simonyi népgyűlést tartott a Dunaparton és izgató beszédet mondott és a hajósokat busásan megajándékozta. Hát minek ez a támadás, ez a kötekedés? Hanem hát tudjuk ennek is a nyitját. (Halljuk!) Herman Ottó képviselő urat azzal vádolták, hogy ő demagóg szereplése által jutott képviselői mandátumához. Én nem mondom, hogy annak köszönheti: érdemeinek köszönheti, hanem az bizonyos, hogy a nagy közönség ez által lett reá figyelmes, mert — Herman Ottó képviselő ur, a mint tudják, demoerata-demagog. (Nagy derültség.) De, ámbár ugy hiszem, hogy o szeretne engem, mint afféle — a mint ő mondta, főúri, vagy legalább firtli mägnás-democratát, mint aristocratát oda állítani és kimutatni, hogy neki sokkal több kurázsija van, mint nekem. Ennem viszonozom a támadást, de bátorkodom egy kérdést intézni hozzá és a minister nrhoz: hogyne méltóztassék a zsidóhirlapok egytől-egyig hazug hireit venni, hanem tessék jobb informátiót szerezni, tessék a népet magát kérdezni, az engem igen jól ismer szemtől szembe 30 esztendő óta, hogy én félek-e vagy nem, egy utczai kraváltól ? Engedje meg Herman Ottó képviselő ur is, hogy azon kérést intézzem hozzá, a ki oly bátran állott a sorompó élén, hogy ne mutassuk abban politikai practicus ügyességünket, hogy azzal kezdjük a harczot, a mi lényegtelen: hogy Simonyi épen a Schlossbergnél állott-e vagy a Lajos-piaczon, hogy így csak a zsidók gaudiumára veszekedünk egymással. Én nem teszek neki a miatt szemrehányást,