Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.
Ülésnapok - 1881-175
175. •rsxis-ot ti lé* január 26. 1883. 251 Azonban t. ház, ha ilyen aggodalmakat táplá- | lok, én ezeket csak részben látom eloszlatva. A törvényjavaslat ezen módozatai mellett is határozottan állást kell foglalnom ezen szempontból azzal szemben, a mit Komjáthy Béla és gr. Apponyi Albert t. képviselőtársaim kifejeztek. Ok ugyan elég szerények, hogy csak a magyarországi dolgokra térj eszkednek ki; ambitiójuk nem vitte őket oly messzire, mint Németh Albert t. képviselőtársamat; mondom, őh elég szerények, hogy csak a magyarországi uzsorásokra terjesztették ki figyelmüket és ezeket akarják büntetni. Németh Albert t. képviselőtársam ambitiója már messzibb megy, ő a nagy pénzerők ellen egy világhadjáratot akar indítani és nem tudom, hogy az ő eruptionális természetű satyrája, mely meglehetős goromba köveket szokott kidobogatni, miért vett engem magának czéltáblául. De annyit mondhatok, hogy engem rosszul választott arra a hivatásra, hogy azt a kereszteshadjáratot megindítsam. Ha ő komolyan akar ilyen hadjáratot, az én csekély tehetségemet, a kiről még azt is mondja, hogy francziául is rosszul beszélek, már épen ez okból is nem küldhetné Parisba, hogy azokat az urakat capacitáljam arra, hogy pénzüket ide küldjék; sokkal alkalmasabbnak és hivatottabbnak tartom tehetség, imponáló alak, különösen pedig argumentatiójának erejénél fogva t. képviselőtársamat (Derültség jobbfelöl) és ha már mellettem segítségül hivta Pázmándy Dénes képviselő urat, hivja meg őt hadjáratához is, (Derültség a jobboldalon) mert ő annyira szépen beszél francziául és annyira ismeretes Parisban, hogy segítségére lehet; mint említé a képviselő ur, (xambettát is ismerte s következtetem, hogy barátjáig volt ismeretségénél fogva, tehát kimutathatja a helyzet despotáit s elmondhatják önök nekiek: „Labourse ou la vie!" Én ezen dicsőséges hadjáratban még csak részt venni sem akarok. (Derültség a jobboldalon.) Apponyi Albert t. képviselőtársam azonban komolyan veszi a dolgot és nem terjeszkedik ki világháborúra, hanem Magyarország viszonyaival foglalkozik, nem annyi ambitióval ugyan, de ^mindenesetre helyesen alkalmazott ambitióval. 0 beszédében részben tudományos theoriába bocsátkozott és minthogy deductióiban Komjáthy t. képviselő ur fixmaximumát megdöntötte s meggyőződésem szerint annyira megdöntötte, hogy azzal foglalkoznom sem szükséges, én Apponyi képviselőtársam theoriájával foglalkozom. Igaz ugyan, hogy ez által azon veszélynek fogom magamat is kitenni és őt is, hogy Komjáthy képviselő ur majd azzal vádol, hogy a tudomány pressiója alatt állunk, de hát hadd emancipálja magát ő alóla, mert hiszen annyira hozzászokott már, hogy függetleneknek kell lennünk Ausztriával, Becsesei 1 szemben, hogy már a tudománynyal szemben is független akar lenni. (Derültség a jobboldalon.) Mi csak maradjunk a tudomány pressiója alatt. | Komjáthy Béla: Nem látszik! (Derültség szélső baloldalon.) Hegedűs Sándor : T. képviselőtársam" a maximumot, melyet indítványoz s melynek gyakorlati kivitelére később leszek bátor visszatérni — két alapeszmére fektetve okoskodását, hozza javaslatba. Egyik a nemzetgazdasági, másik a morális. A nemzetgazdasági eszme a monopólium megszorítása. A morális eszme ugy van kifejezve, hogy köteles vagyok egy pár szót felolvasni szó szerint, mert nagy súlyt fektetek minden szóra, (olvassa) „De az, hogy általában ilyen magas kamat vétethessék, sérti a társadalom érdekeit, veszélyezteti a társadalom vagyoni fejlődését és az állapítja meg szerintem a cselekmények ethicai büntethetőségét, hogy a társadalom felvirágzásának alapjaellen van irányozva." A mi a nemzetgazdasági kérdést illeti, e tekintetben t. képviselőtársam két részre osztotta okoskodását. Az egyik az, hogy nincs versenyző, itt előáll a monopólium, tehát a hitel kérdésében előáll a kamatmaximum szüksége ; ebben az állam nyújt correctivumot, az állam a regulator. De mintegy következetlenségbe esve önmagával — és ez okoskodásának másik — része azt mondja, elismeri, hogy a fővárosban, sőt nagyobb városokban is, vannak pénzforrások,—ezt én teszem hozzá, annyira elszaporodtak az utóbbi időben, hogy a szükségesnél sokkal nagyobb összeg áll rendelkezésre — ebből pedig az következik, hogy a hol verseny van, ott nem szükséges a kamatláb meghatározása. De t. képviselőtársam azt mondja, mintegy önmagával ellentétben, hogy itt is kell kamatmaximum. Másfelől azt mondja a képviselő ur, hogy meg kell törni az állam által a monopóliumot is, hogy ez helyes, ott van — mondja — a vasúti példa. A vasutüzletnél egy ideig az angol privát industria által megállapított tarifa létezett, most bele szólunk a tarifába a közérdek szempontjából, megállapítjuk azt s hozzá tehette volna: hozunk a vasutak számára expropriationális törvényeket, sőt újabban expropiáljuk is azokat és igazsága volna. Hanem a magántőkéhez, a tőkéhez egyátalában, vagy a hitel bármely forrásához, a közutakat, a nagy forgalmi eszközöket lehet-e hasonlítani ? Hiszen a vasútnak megteremti a monopóliumát az állam a concessio által s ebből foly az, hogy megköveteli magának a jogot, hogy annak üzletére, legalább a mi a forgalmat illeti, befolyást gyakoroljon. Ebből a szempontból hozza az állam a kiváltságos exproprionationális törvényeket, e szempontból avatkozik azok igazgatásába és ellenőrzi azt, e szempontból ad neki kamatbiztosítást s e szempontból, ha esetleg szükségesnek tartja, expropriálja azokat. Alkalmazhatni-e azt a tőkének bármely fajaira ? Azt hiszem, nem. Itt egy lényeges és alapos tévedésben van t. képviseló'tár32*
