Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-147

54 147 országos ülés dcczeinber 6. 1882. polyi pénzügyministeraégének utolsó korszakából datálódik,- hogy közzé teszik nálunk évnegyeden­ként a bevételeket és kiadásokat. Én ugyan job­ban szerettem volna ezen kimutatásokat sűrűb­ben, rövidebb időközök alatt közzétenni, a mint van reá példa más államokban is. Vannak oly államok is, a melyekben ezeket havonként, sőt még kéthetenkint is teszik közzé. Ha ez lehet­séges a nagy társulatoknál, vasúti társulatoknál, hát én nem látom lehetetlennek az államnál sem, hanem beérem avval, hogy szokássá \&li\ de a pénztári jegyekre nézve nem tartom, hogy ez elegendő lenne. A pénztári jegyek oly jegyek természetüknél fogva, mint minden más pénz­jegy, nem látok reá semmi okot, miért kelljen nekünk mindig 3 hónapig várni arra, hogy lássuk ennek forgalmát. Erre nézve szüksé­gesnek tartanám, hogy követné a bank kimu­tatási rendszerét, hogy legalább is havonként egyszer tegyen kimutatást. S megmondom őszin­tén, hogy ez miért volna jó. Egyáltalán kissé absurdumnak találom azf, hogy minálunk a pénz­ügyminister kényekedve szerint kezelhet 20—22 millió frt értéket az országgyűlés megkérdezése nélkül, kezelheti teljesen a maga belátása sze­rint. Arra a czélra, melyre a pénztári jegyek a pénzügyi kormányzatnak engedtetnek, nem szük­séges ily nagy összeg, erre 4—5 millió bősége­sen elegendő volna, hogy az állam pereznyi meglepetéseknek kitéve ne legyen. Hogy mennyire káros az ilyen korlátlan, minden ellenőrzés nélküli kezelés, arra szomorú tapasztalást szereztünk épen az utolsó időben, midőn is, ha nem csalódom, október 5-én, 6-án — a t. pénzügyminister ur jónak találta egy­szerre minden bejelentés nélkül a pénztári jegyek kamatát 47s-ről 5%-ra emelni. Ezen ügj fel lett hozva a pénzügyi bizottságban, a í. pénzügy­minister ur azzal indokolta, hogy nem tehetett máskép, mert ezen pénztári jegyek oly töme­gesen jöttek vissza beváltás végett és a pénztár helyzete olyan volt, hogy neki 7 milliót kellett volna röglön fedeznie, tehát nem volt más mód megakadályozni a pénztári jegyeknek gyors, rohamos visszafolyását, mint felemelni a kamatot. No hát én azt tudom, hogy a t. pénzügyminister ur oldala mellett ott vannak a tanácsosok, de hogy mikor veszi hasznát a tanácsosoknak, én igazán nem tudom; mert legyen minister bármi fényes tehetség is, mint szivesen elismerem a pénzügyminister úrról, az mégis tévedhet, de hogy aztán az egész ministerium belenyugodjék ezen tévedésbe és ne lássa a nagy kárt, a mit ez eventualiter okozhat, azon már igazán csodál­koznom kell. Pedig méltóztassék elhinni, hogy az a pénzügyi pangás, melyet most látunk, én nem mondom, hogy talán nem állott volna be máskép is, próféta nem vagyok, nem tagadom, hogy az általános európai áramlat befolyással nem lett volna s minden esetre lehetett volna reá, de azt tényként coiistatálom, hogy a kamat általános emelkedésére egyenesen a pénzügy­minister adta meg a lökést akkor, mikor a pénz­tári jegyek kamatját fölemelte. A pénzügyminis­ter volt az, ki kényszerítette a bankokat, hogy a kamatlábat emeljék, mert az csakugyan lehe­tetlenség egy magánintézettől követelni, hogy olcsóbban adja pénzét magánosoknak, mint milyen áron maga az állam adja, En azt hiszem, hogy ha a pénzügyminister ur őszinte akar lenni, be fogja vallani, hogy azon lépését bizony megbánta. (A pénzügyminister tagadólag int.) Elég az hozzá, hogy ő nem bánta meg, vannak mások, a kik már megbánták, mert, érzik annak káros hatását. De miután meg van a ministernek azon korlátlan hatalma, hogy pénz­tári jegyeket kezel belátása szerint, annál inkább szükségesnek tartanám, hogy a kimutatások minél sűrűbben tétessenek közzé, minél sűrűbben mon­dom, mert megvallom, nem is tudom praecise, hányszor tétetnek közzé, nem tudom, vájjon az általános kimutatásokon kivül vannak-e más ki­mutatások. Hát én ezennel felkérem a minister urat, hogy jövőre minden hó végén tétessék közzé, hogy hány pénztárjegy van forgalomban, hogy legalább ezen ellenőrzés meglegyen. (Helyes­lés a szélső baloldalon.) Csak ennyit akartam ez alkalommal elmon­dani. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Rónay János: T. ház! Engem felszólalá­somban nem azon indok vezet, mint előttem szólott képviselőtársamat, hogy nevezetesen a költségvetésnek úgy ezen tételénél, mint folyta­tólag a többinél újabb tárgyalásokba bocsátkoz­zam; mert valamint ezen tételt, úgy a többit már a pénzügyi bizottság, de maga a párt is értekezletén bővebben megvitatta: tehát éu ezen tételt, mint a többit is elfogadom. De szemben azon tömeges folyamodványokkal, melyek részint a házhoz, részint pedig a ház egyes tagjaihoz a vidékről az állami hivatalnokok és megyei tisztviselők által beterjesztettek, nem maradhatok ezen tételnél hallgatag és kénytelen vagyok egy kéréssel járulni az igen t. pénzügyminister úrhoz, mert nagyfontosságúnak látom ezen kérelemnek helyes elintézését. Az ország tisztviselői és hiva­talnokai igen indokoltan előterjesztik azon sérel­müket, hogy ők az ország által szolgálataikért kellően nem jutalmaztatnak. Minthogy rendes háztartás nem képzelhető oly tisztviselők és hivatalnok által vezethetőnek, kik elégületlenek: ennek következtében kérem a minister urat, szíveskedjék különösen a pénzügyi dolgok el­látásával megbízóit 9., 10., lí. díjosztályba tar­tozó igen csekély díjazással ellátott pénzügyi hivatalnokok sorsán lehetőleg még ezen év folya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom