Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.
Ülésnapok - 1881-146
146. országos ülés deczeinber 5. 1882. 35 megnyitottnak jelentem ki. Az első szó az előadó urat illeti. Rakovszky István előadó: T. ház! A törvényhatóságokat rendező törvény meghozatala óta — mely a megyék domesticájának kérdését függőben hagyta — a törvényhozás minden esztendőben külön törvény alapján gondoskodik a megyék közigazgatási, árva- és gyámhatósági szükségleteiről. A múlt esztendőben ezen állapot megszüntetését kezdeményezte a kormány, a megyék háztartásáról szóló törvényjavaslat benyújtása által. Minthogy azonban e javaslat eddig törvényerőre nem emelkedett, az idén is szükséges külön törvény alapján a jövő esztendő számára gondoskodni arról, hogy a megyék kiadásai fedezetet nyerjenek. A törvényjavaslat, melyet a pénzügyi bizottság nevében bátor vagyok ajánlani, e czélra 4.480,000 írt engedélyezését javasolja. A múlt esztendőben a folyó évre 4.600,000 forint engedélyeztetett s igy több mint most javasoltatik. Ha azonban levonjuk a megyék kiadásaiból azou összegeket, melyek azóta az állami csendőrség fejlesztése folytán az állam által elvállaltattak, akkor tulajdonkép 4.600,000 fi-t helyett, 4.235,000 forint volna a megfelelő összeg, mely a 4.600,000 forintból marad és igy most 245,897 forinttal több igényeltetik, mint a mennyi a múlt évben szavaztatott meg. Az indokolás részletesen elő sorolja ezen összeg egyes tényezőit és azért megengedi a t. ház, hogy annak ismétlésébe nem bocsátkozom, itt csak röviden kiemelve azt, hogy a megyék javadalmazásának eddigi kerete elégtelennek bizonyult és hogy azon némi emelkedés is, mely most mutatkozik, csak azon esetben lesz kielégítő és csak azon reményben javasoltatik, hogy a törvényhozás ezen ügyet a megyék háztartásának rendezésével nemsokára a rendes kerékvágásba fogja terelni. Az egyes indokok közt mégis különösen kiemelni kötelességem azt, hogy közigazgatási gyakornokok alkalmazása terveztetik, hogy a megyéknél és különösen a szolgabírói hivatalokban a teendők az újabb törvényhozási intézkedések következtében annyira felszaporodtak, hogy a személyzet szaporításáról gondoskodni kell s a bizottság a gondoskodás ezen módját czélszerűnek találta. A pénzügyi bizottság a különbözetnek ugy ezen részét, valamint az indokolásban említett többi tényezőket is alaposan megvizsgálta és a többletet mellőzhetlennek tartja. Ennélfogva a törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadásra ajánlja. (Helyeslés.) Elnök I Szólásra senki sem lévén feljegyezve, kérdem a t. házat, méltóztatik-e elfogadni a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául ? (Elfogadjuk!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosság| ban a részletestárgyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Tibád Antal jegyző (olvassa a czímet és az 1—2—3. §-okat, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ekkép a törvényjavaslat részleteiben is elfogadva lévén, annak végmegszavazása a legközelebbi ülés napirendjére tűzetik ki. Következik a belügyministerium költségvetésének tárgyalása. Tibád Antal jegyző (olvassa): Belügyministerium. Központi igazgatás és földtehermentesítési alapigazgatóság. Rendes kiadások: XV. fejezet. 1. czím: Rendes bevételek: V. fejezet. I. czím: Kiadás. Személyi járandóságok és dologi kiadások átalánykép 313,528 írtRakovszky István előadó: T. ház! Mielőtt a képviselő urak általában hozzászólnának a belügyministerium költségvetéséhez, méltóztassék nekem is megengedni, hogy kötelességemet teljesítsem és azt pénzügyi szempontból ismertessem. A belügyministerium 1883. évi költségvetése a rendes kiadásoknál 9ü4,392 írttal nagyobb, a nyugdíjaknál 22,000 írttal kisebb, az átmeneti kiadásoknál 77,200 frttal nagyobb, a beruházásoknál 69,300 frttal kevesebb, a rendes bevételeknél 134,495 frttal kevesebb, az átmeneti bevételeknél 2200 frttal kevesebb összeget tartalmaznak, mint a mennyi a folyó évre megállapított költségvetésbe volt fel véve, ugy hogy az összes mérleg 1.026,987 frt több kiadást mutat. A pénzügyi bizottság az egyes tételeket átvizsgálta és az indokolásban kifejtettek alapján igazoltaknak találta. Röviden kiemelem mégis ezen egyes tételek közül, hogy ezen lényeges különbözetnek főbb indokai a következők: először az, hogy azon kisebb hivatalnokoknak lakbére, kiknek lakbére a 200 irtot nem érte el, átlag 200 írtra emeltetett, továbbá jelentékeny tényező azon költségnövekedés is, melyet épen most méltóztattak megállapítani a megyék dotatiójára vonatkozó törvényjavaslatban, melynek összege a költségvetésbe átveendő lesz, valamint lényeges különbözet áll be az országos csendőrségnek fokozatos szervezése folytán, mely | most már hat kerületben fog életbeléptetni. Emelkedést mutatnak továbbá a távírda és lelenczek tápdíjai körül felmerült költségek, minthogy az eddigi tapasztalat a múlt évek előirányzatát kevésnek bizonyította. A bevételek csökkenésében leglényegesebb a hivatalos lap jövedelmeinek nagy csökkenése, minthogy a büntető törvénykönyv határozatai folytán a hirdetmények igen lényegesen csökkentek, még pedig a végrehajtást szenvedők előnyére és javára. A bizottság ugy ezen főbb tételeket, valamint a többi egyes tételeket, melyek a költségvetés egyes tényezőit képezik — s melyeknek részletes 5*