Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.
Ülésnapok - 1881-158
336 I.'iS. országos tiléi decstfmber li). 1SK2. tisztelt elnöke által naponként bemutatni szokott kérvényekből világosan kitűnik, a közigazgatás különböző ágainál alkalmazott összes tisztviselők és hivatalnokokat majdnem kivétel nélkül magával sodorta. Nem lehet ezélom t. ház. ezúttal ezen általánossá vált mozgalom indító okait kutatni és annak j ogossága, vagy jogtalansága felett, a gyakorlati élet, a megváltozott viszonyok és ezek alapján beállott következményekre való tekintettel vitatkozni, de hogy maga a jelenség bizonyos fokig legalább, igen nagy mértékben megérdemli a közfigyelmet, annak világos bizonyságául szolgálnak azon tények, hogy a t. ház az 1883-ik évi költségvetés tegnap befejezett tárgyalása rendén már is indíttatva érezte magát a főváros területén mííküdő alsóbb rangú tisztviselők és hivatalnokok lakbérminimumát 150 írtról 250 írtra felemelni és némely kisebb fizetési fokozatot az ország egész területére kiterjedőleg megjavítani. De van egy más körülmény is, mely a mozgalomjogosultságát, igazságos voltát látszik bizonyítani. És ez a kormánynak azon, ha nem is in optima forma, de általánosságban köztudomásra jutott törekvése, a melynél fogva az állami kisebb tisztviselők és hivatalnokok hivatali viszonyainak szabályozásával, vagy az úgynevezett szolgálati pragmatica megalkotásával komolyabban kezdett foglalkozni, sőt a nyugdíjazás kérdésének szabály ozását tettleg is munkálatba vette. Azon t. képviselőtársaim ugyan, akik a napilapokat rendesen olvasni szokták, emlékezhetnek reá. hogy az „ Egyetértés "nek idei szeptemberi egyik számáLan törvényjavaslat czímmel egy munkálat látott napvilágot az állami és ezzel egyenlőknek tekintendő hivatalnokok, tisztviselők és szolgák nyugdíjazásáról. Néhány nappal később egy másik illetékes lap hivatalos értestilés utján nyert kijelentése szerint e javaslat apokryphnak bizonyult ugyan, de az minden kétségen kívülivé vált, hogy maga a munkálat, habár még ez időben meglehetős embrionális állapotban van, mint előadói tervezet, de mindenesetre létezik. Mindezek mindmegannyi bizonyítékai a hivatalnokok és tisztviselők által megindított mozgalom jogosultságának és igazolt voltának, de egyszersmind határozott tények is, a melyekre a mozgalmat megindított állami tisztviselők és hivatalnokok, mint eredményre már is megelégedéssel tekinthetnek vissza. Egészen másképen áll a dolog azonban a szorosabb értelemben vett közigazgatási, vagyis a megyei, központi, ugy a szolgabírói járásoknál alkalmazott úgynevezett törvényhatósági kezelőés segédhivatalnokokra nézve, a kiknek anyagi helyzetük javítását czélzó folyamodványai ez idő szerint legalább a pusztáhan kiáltó hangnak bizonyultak. Pedig t. ház — esnem igen hiszem, hogy ezen állításomat összehasonlító statisztikai adatokkal kellene bizonyítanom a t. ház előtt — nemcsak hogy tetemesen csekélyebbek és kedvezőtlenebbek a jelenleg divó közigazgatási tisztviselői fizetések fokozatai, mint az igazságszolgáltatásnak és közigazgatásnak államilag rendezett hivatalnokai és tisztviselőire nézve érvényben levő fizetési fokozatok, de a belügyministerium vezetésével megbízott t. ministerelnök ur által a múlt ülésszak alkalmával a megyék háztartásáról beterjesztett törvényjavaslatban foglaltakat alig érik el, sőt merem állítani, el sem érik azon nagy összegeket, melyeket az összes állami tisztviselők zápor számra idő özönlő kérvényeikben a megélhetésre elégtelenek nyilvánítanak. És ezzel nem ért végett azon mellőzések sora, a melyekben nálunk a közigazgatás követelményei még mindig részesittetnek. A szorosabb értelemben vett közigazgatásnál alkalmazott tisztviselők és segédkezelő hivatalnokok fizetései nem csak hogy kisebbek, mint az igazságszolgáltatásnál és a közigazgatás államilag rendezett ágainál működőké, sőt azok a nyugdíjintézmény jótéteményéből is ki vannak zárva. Nem akarok félre értetni t. ház, szükségesnek tartom azért egész őszintén és határozottan már most kijelenteni, hog)^ részemről azon mozgalmat, mely a megyék egy része által a választott tisztviselőknek államilag leendő nyugdíjaztatása tekintetében megindittatott, helytelennek, ezéltévesztettnek tartom ; helytelennek tartom azért, meri az időközönként megújuló periodicus választási rendszer mellett igen káros befolyást gyakorolhatna az állam pénzügyi érdekeire, de különben is a jelenleg divatozó önkormányzati rendszernek egyik sarkalatos elvével az olcsó közszolgálat elvével ellentétben áll. Ezen ellenvetésem azonban teljességgel nem terjedhet ki a közigazgatásnál alkalmazott kezelő- és segéd-hivatalnokokra, kik a mint tudni méltóztatnak, nem választás hanem kinevezés utján nyerik mandatumjokat és pedig nyerik életük tartamára. Ezek nézetem szerint, miután a kormány közegei által neveztetnek ki élethossziglan, tekintettel arra, hogy a törvényhozás két háza által pár hét előtt elfogadott törvényjavaslat ezekre vonatkozólag ugyanazon qualificatiót állapította meg, mint az igazságszolgáltatás és közigazgatás államilag kezelt ágainál alkalmazott hasonnemű kezelő hivatalnokoknak. Tekintettel arra, hogy azok épen ugy, vagy sok tekintetben közvetlenebbül működnek közbe az állam közigazgatásban, mint a többi tisztviselők — ezek nézetem szerint egészen helytelenül mellőzve vannak azon tervezetben, melyre hivatkozni bátor voltam. Engedje meg a t. ház, hogy még néhány vonással rajzolhassam ezen segéd- és kezelő- hivatalnokok hátrányos helyzetét, a többi kezelő és segédhivatalnokokkal szemben. (Halljuk!) Említettem már, hogy a szorosabb értelemben vett közigazgatásnál alkalmazott segéd- és kezelő-hivatal-