Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-152

176 152 országos ülés éeeiember 13. 1882. jobban beláthatja, mert ha valamely czél elérésére nem vezető eszköz kívántatik, az vagy fel nem karolandó, vagy már kezdetben kiküszöbölendő. Miután a szakminister a törvényjavaslatot megszavazta, természetesnek találom, hogy a kivánt 30,000 frtot, mint elődjétől örökölt leltári javadalmat elfogadja. Azonban én azt kérdem, hogy valósággal mire czéloz ezen díjazással? Azon fáradság, azon idővesztegetés és szellemi erőpazarlás megjutalmazása! a melyet a közgazdasági előadók teljesíteni hivatvák, kívánja megjutalmazni? Ezt akarja elérni a tiszteletdíjakkal, esetleg fuvarbérekkel, napidíjakkal, a szerint a mint az illető kiérdemli. Hogy a díjazás mennyiben felelhet meg a szakértelemmel párosult közgazdasági előadók tevékenységének, azt első tekintetre, a szakministerre bizom. Azonban tartok tőle, hogy mint minden félrendszabály, ez is csak egy szerényebb mérvű kortesfogásnak bizonyuland be, a végből, hogy az illetők, a gazdaság terén a kormány érdekeit pártolják és azoknak szerezzenek híveket. Erre a 2—4 száz forintnyi tiszteletdíj kevés és én nem hiszem, hogy az illetők valami nagy erőfeszítést fejtsenek ki. Különben a minister erről az ügyről gondolkozva, valószínűleg már azon meggyőződésre jutott, hogy azon férfiak eddigelé, kik ezen fontos állásra ezen évi szeptember elsején kineveztettek, bizonyára minden ügybuzgalmuk, minden hozzásímulásuk mellett ezen intézményhez, nehezen fognak megfelelni a feladatnak; inert hogy azon 88 kinevezett férfiúban csupa universalis genie találtassék, maga a minister sem fogja állítani, de azon felül ezen közgazdasági előadók vagy saját gazdasággal birnak, a mely őket meglehetősen elfoglalja s igy nem fordíthatnak a sok utazásra kellő időt, vagy nincs gazdaságuk, talán elzüllött gazda emberek, ezek aztán mikép éljenek meg a 200 írtból, a pár forintnyi napidíjból mikép teljesítsenek hü szolgálatot, miként gyűjtsék az adatokat, kimutatásokat — annak megítélését a minister ur belátására bizom. De hogy ez által a czél, melyet elébe tűzött, nehezen elérhető, azt maga az „olcsó húsnak hig a leve "-féle intézkedés mutatja és meglehetősen el is itéli. Igen óhajtandó lett volna, ha a t. új szakminister ur nyilatkoznék az iránt, hogy a közgazdasági előadók intézményét olyannak találja-e, a melyet anyagi érdekeink pangása, mezőgazdaságunk elhanyagolása folytán az ő nézete szerint is egy nagyobb szabású közgazdasági politika érdekében tovább fentartható, illetőleg czélszeruen fejleszthetőnek véli, avagy pedig elérkezettnek látja az időt, hogy a mezőgazdasági érdekekről egy valóságos szakértelemmel párosult képviseletben történjék gondoskodás, hogy ezen irányban bővebb tanulmányozás folytán tüzetes előterjesztést tegyen a házhoz, hogy ahhoz képest lehessen ezen ügyben kellőleg és nagyobb tájékozottsággal intézkedni, következőleg nem látja-e eljöttnek az időt arra főleg most, midőn oknélküli kiadásról van szó, hogy ezen tétel elejtésével jelentse ki azt, hogy ezen, minden alap nélkül hevenyészett kísérletet elvetendőnek látja és fentartja azon jogát, hogy a mezőgazdaság minden viszonyait felölelő előterjesztéssel fog a ház elé állani, addig pedig természetesen ok nélkül való lenne ezen összeget azon intézményre pazarolni, mely úgyis sem feladata magaslatán nem áll, sem pedig czélszertíségi szempontból nem pártolható. Miután azonban a t. szakminister, ugy látszik, ezen intézményt magát nem annyira mint elődjétől öröklöttet, hanem saját belátása szerint is pártolandónak véli, a nélkül azonban, hogy ennek eredményéről—hiszen csak szept. elseje óta áll fenn, akár előterjesztést, akár csak szóbeli rövid előadást tett volna. Miután továbbá a t. szakminister ur a költségvetés rendjén nem terjesztette be azt, hogy a kiüönböző törvényhatóságok különböző szükségletei és viszonyaihoz képest, melyik gazdasági előadó mennyi díjazást húz, hanem csak általában 30 ezer frtot vesz föl a nélkül, hogy ki volna téve, hogy kinek mennyit adnak, holott mindig ki szokták mutatni, péld. főispáni fizetésnél, melyik megyében mennyit szoktak rendszeresíteni, a nélkül pedig határozottan megítélni, hogy hol és milyen szükség van, merőben megint a minister! önkényre van bizva és itt osztogathatná azon kegyet, mi által a lekötelezettség nagyobb mérvben elérethetnék. Miután végül ugy látszik, hogy a beterjesztett tétel csak kezdete a később nagyobb mérvben fokozandó költekezésnek, a nélkül, hogy valamely gyökeres és a mezőgazdaság érdekeinek előmozdítására czélzó intézkedés jutalmazásáról lehetne szó, részemről kénytelen vagyok kijelenteni, hogy mindazt a költséget, a mely szakismerettel párosult mezőgazdászati képviselet rendezésére szükségeltetnék, a legnagyobb áldozatkészséggel képes vagyok megszavazni, de minden ily kísérlet, a mi csak oknélküli pazarlás és oly eljárásra vezet, mely első sorban épen azokat itéli el, kik annak kezdeményezői voltak és másodszor, midőn ok nélkül sújtja az adózó közönséget a nélkül, hogy bizonyos czél vagy siker elérhetését legtávolabbról is biztosítaná, részemről élnem fogadható. Ugyanazért a t. képviselőház becses türelmét tovább nem kívánván fárasztani, kénytelen vagyok saját és elvtársaim nevében kijelenteni, hogy a 30,000 frtot, mint czélszerűtlen, ok nélküli, teljesen indokolatlan kiadást nem fogadjuk el s egyúttal kérjük a képviselőházat, hogy utasítsa a kormányt, hogy az ezen tétel alapjául szolgáló 1882. évi XX. t.-ez. megszűntetése iránt mielőbb törvényjavaslatot terjeszen elő. Ezen értelem ben bátor vagyok írásban is beadni ellenindít-