Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-144
144. országos ülés íee'ember 2- 1S82. 391 XVI. t. cz.-ben már világosan elfogadta a törvényhozás ezt, mint a törvénykezés szervezésének alapját; ha valakinek ez hű bele Balázs 1882-ben: akkor ismét csak Körösi Sándor párttársával fog vitába elegyedni, mert akkor nagyon nehéz meghatározni, hogy a teremtés hat napjának egy napja meddig tart. (DerMtség.) Én tehát ezekre tovább nem terjeszkedem, én csak annyit akarok Körösi Sándor t. képviselő nr indítványára megjegyezni, hogy azon beszéd után, a melyet igazán nagy lelkesedéssel mondott el s a melyben tanúságot tett arról, hogy ö az igazságügy iránt azon közönynyel nem viseltetik, a melyet megró; azon lelkes beszéd után, a melyben minden más szónoknál, bocsássanak meg az illetők, ha ezt mondom, fényesebben kimutatta, hogy ő milyen kérlelhetlen ellensége a pótbirói intézménynek és kérem — mirabile dictu, a végén azt látjuk, hogy mégis azt akarja, hogy még egyszer most és a legideiglenesebben utoljára mint utolsó mutatványszámot kívánja a pótbirákat, a mint azt az igazságügyminister ur kívánja. Én azt hiszem, nem szükséges akkor bővebben foglalkozni e kérdéssel, hogy ha az ily indokokon alapszik. De kötelességem azon tiszteletnél fogva, melylyel a t. igazságügyminister ur iránt viseltetem, az általa felhozottakra talán kissé bővebben kitérni. (Bálijuk!) Hallotta a t. ház, hogy kiemelte a t. igazságügyminister ur, hogy hiszen a törvényjavaslatnak itten nincsen egyéb czélja, minthogy az égető szükségen segítsen. Hát ezt megmondta a t. igazságügyminister ur nyomtatásban is és elmondta itt élő szóvalj; de hát épen ezt voltam bátor megróni, és épen arra figyelmeztettem a t. házat, hogy ez az égető szükség évről évre folytonosan bekövetkezik, hogy ezen az égető szükségen soha-sincsen segítve, mindig megvan a szép Ígéret és mikor eltelt az esztendő, mégis megvan mindig az égető szükség. És hogy ez az égető szükség bekövétkezhetik, annak főoka az, hogy a t. ház mindig belement abba az eljárási módba, a melyet rendszerint követett a t. igazságügyminister ur és igy igen szépen előállhatott minden esztendőben az égető szükség. De ezen az égető szükségen — a mint szerencsém volt igénytelen véleményem szerint kimutatni — nem segít a beterjesztett törvényjavaslat sem, mert — igaz — maga a minister ur sem állítja, kpgy ezzel a hátralékok megszüntetve lesznek. Én ellenzéki álláspontom daczára készséggel kijelentem, hogy örömmel üdvözölnék oly javaslatot és szívesen reá adnám arra szavazatomat, amelyről azt mondaná legalább a t. minister ur, "hogy itt már valószínűnek tartja, hogy a hátralékok meg fognak szűnni. De még csak arról sem biztosít bennünket, csak annyit mond, hogy hinni merjük, hogy talán ha megmarad a létszám, ez lesz az eredmény. Hogy milyen lesz az eredmény, arról a minister ur bővebben nem beszél. A létszám megmarad, ezt méltóztatott ismételten mondani, tehát igazat adott nekem. Tehát maga is ugy találja, hogy nem helyes, mintha itt szaporításról volna szó, hanem csak 9, illetőleg 3 biró lép az eddigi kisegítők helyébe. De hozzá teszi, hogy végre is, ha nincs szaporítás, van máskép elégséges munkaerőről gondoskodva, az ügyforgalommal szemben. Erre nézve méltóztatott utalni egy másik törvényjavaslatra, a melyre nézve nagyon sajnálom, hogy nem indítványozta, hogy az a jelen törvényjavaslattal együtt tárgyaltassék, t. i % a fellebbezések korlátozásáról szóló javaslatra. Érre nézve már igazán Körösi t. képviselőtársammal kell tartanom, hogy csakugyan még is van valami olyan rettentő dolog, a mi ebben a házban megtörténhetik. A fellebbezések korlátozásáról szóló törvényjavaslatban ugyanis kimondatik, hogy ne legyen a kir. tábláról a curiához bizonyos esetekben fellebbezés. Mi következik ebből? Az, hogy a kir táblán még kevésbé apad a hátralék. Mert ha tudják a bírák, hogy valamely ügy még egy felsőbb bíróság által is felülvizsgáltatik, akkor az ügydarabok roppant számával szemben valószínűleg kevesebb időt fordítanak egy ügydarabra, mintha utolsó forumot képeznek. Ez utóbbi esetben annál több időt és gondot fordítanak az ügydarab megítélésére, ez az emberi természetben rejlik. E javaslattal nem a munkaerő fokozása, hanem annak apasztása következik be. Apasztatik a curiánál, tehát nem a kir. táblánál, tehát ez a kir. táblánál indokot nem képezhet. Ezzel kapcsolatban szintén csak jellemezni vagyok bátor ama másik kijelentését a t. minister urnak, hogy nem félrendszabály-e az midőn 1878 óta, mint méltóztatott mondani, folytonosan az a gyakorlat követtetik, hogy ha a curiánál megszaporodtak a hátralékok, akkor a kir. táblától vesznek oda kisegítő bírákat és ha a kir. táblánál szaporodtak fel a hátralékok, akkor a törvényszékektől visznek oda kisegítő bírákat. És azután, legalább a t. igazságügyminister ur ezt követte tényleg, majd a felebbezés korlátoltatott, majd egy vagy más módon vétetett le egyik bíróság válláról a teher egy része és rárakatott a másikra. Ez nem egyéb, mint egyszerűen teherátrakás. Az egyik serpenyőből átrakjuk a súlyt a másik serpenyőbe, de azért a súly megmarad, az nem változik. Tehát ezt az .eljárást azzal párhuzamba állítani, a mi az 1870 : XVI. t.-czikkben követendőnek kijelöltetett, véleményem szerint nem lehet, mert hiszen épen az a helytelen az egészben, hogy ellentétes az igazságügyi politika. A helyett, hogy mindén egyes igazságügyi javaslat előterjesztésénél határozottan intézkednék a bíróságokra nézve és