Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-144

380 144. országos ülés <7eczember 2- 1S82. mint első tekintetre látszik. Ezt azonnal befogjuk látni, ha tekintjük a biróságnak csak most a kir. táblára szorítkozva, helyzetét; és másodszor, hogy ez csak egy új útmutató oszlopa azon iránynak, a mely az igazságügy terén úgyszólván 12 év óta folytonosan követtetett; ez csak egy tengeri kigyó, mely minduntalan megjelenik előttünk, csakhogy mindig más-más bőrben van. Ebben van ezen javaslatnak veszedelmessége és nagyfontossága. Gondoljunk csak arra, a mit már a t. előadó ur is felhozott — de természetesen csak mellékesen vetve oda a dolgot — hogy egyszer szaporittattak a pótbirák, azután felhatalmazást nyert az igazságügyminister ur arra, hogy kisegítő bírákat alkalmazzon a törvényszékektől, és azután meghosszabbíttatott a felhatalmazás: és ebből áll a dolog. Igenis ebből, csakhogy 1871-ben elkezdtük azzal, hogy az elvet megtartva, négy rendes bíróval többet alkalmaztunk, később, t. i. a mikor a t. kormánynak 40 millió deficitet eredményező takarékossági politikája jutott előtérbe, akkor megjelent az a takarékosság, hogy nem kell rendes biró, nincs elég erő a hátralék feldolgozására, tehát szaporítsuk a pótbirákat. Akkor az mondatott, hogy reményli a minister ur és a többség is, hogy a hátralékok fel lesznek dolgozva, az igazságszolgáltatás terén fennakadás nem lesz, a jogot és igazságot kereső felek nem fognak oly nyomorúságos állapotokkal találkozni. De ez remény volt, a mely nem következett be, azonban megadatott 1880-ban a felhatalmazás, mert a mint mondatott, a hátralék nőtt és kéretett, hogy a törvényszékektől vétethessenek akisegítő birák. A kisegítő birák működtek, de a hátralék ismét több lett s akkor tavaly azt mondta a minister ur, hogy még nem lehet a végleges megállapítás iránt javaslatot előterjeszteni, nem akarja tehát a bírákat szaporítani, hanem egyelőre felhatalmazást kér, hogy kisegítőkként törvényszéki bírákat alkalmazhasson és megígérte, hogy többször nem fog arra a sor kerülni. Sajátságos fátum, hogy az 1882-ik év vége felé jár és most már azon dilemma előtt állott a t. igazságügyminister ur, hogy vagy visszatérjen a régi dologra, vagy pedig nem fogja szavát megtarthatni, hogy többé nem kerül reá a sor. Fogta tehát magát és minthogy a pótbirák után, kisegítő birák voltak, most ismét előáll 6 pótbiróval Budapesten és hárommal Maros-Vásárhelytt. Azok után, a mik eddig történtek, nem fogja at. igazságügyminister ur rossz néven venni, ha én lehetőnek tartom, hogy aíövő évben ismét azt fogja mondani: most pótbirák vannak, tehát változatosság kedvéért kérek kisegítő bírákat. (Deriüíség halfelöl.) Ezt nálunk ugy hívják, hogy Igazságügyi politika.. (Derültség halfdol, mozgás jóbbfelöl.) Nem tudom, megérdemli-e ezt a nevet; én részemről legalább nem tartom ezt egyébnek, mint a kapkodás permanentiájának. Ez nem igazságügyi politika és arra nézve, hogyan kell igazságügyi politikát csinálni, megmutatta az utat az 1870: XVI. t.-cz. Az igaz, hogy ettől azóta roppant messze estünk. Most már azokról, a mikről ott szó volt, a t. igazságügyminister előterjesztésében még csak szó sincs; már azok mind oly dolgoknak látszanak, a mik idejüket múlták. Azok a liberális, felvilágosodott, rendszeres, gyökeres és öntudatos politikát kereső elvek és jelszavak mai napság a t. igazságügyminister urnái és a t. többségnél, ugy látszik, kimentek a divatból. Mit mond az 1870: XVI. t.-cz.? Azt mondja, hogy addig is, míg a szóbeliség és közvetlenségre alapított törvénykezési szervezet alapján végleg megállapittatnék a felebbviteli bíróságoknak létszáma, a budapesti királyi tábla rendes bíráinak száma 90-ben állapittatik meg, a marosvásárhelyi kir. táblánál sziatén megvan állapítva a létszám és meg van mondva, hogy hány pótbiró lesz. Ott tehát már meg volt mutatva, hogy a törvénykezési rendszer kidolgozására, a szóbeliség és közvetlenség rendszerére kell állapítani a bíróságok létszámát. És ez alatt a tizenkét esztendő alatt vájjon mi történt ez irányban t. ház? Semmi. Előre ebben az irányban semmi, de visszafelé nagyon sok. Én erre vonatkozólag bátor vagyok csak azt felhozni, hogy ámbár mindig hangoztatva volt minden olyan kör részéről, a melyet szakértő köröknek neveznek e tekintetben, hogy közvetlenség és és szóbeliség nélkül az igazságszolgáltatás iránti bizalmat megerősíteni nem lehet: hangoztatva volt a birák és ügyvédek részéről, hogy a bizalmat ők a közvélemény előtt megszerezhessék, megtarthassák és megerősíthessék, nincs egyébre szükség, csak világosságra. Ezt a világosságot nem akarta a t. kormány megadni sohasem, fentartotta a mai napig azt az állapotot, a melyben midőn valakinek igazságáról van szó, mintegy chemiai laboratóriumon megy keresztül az átalakulás, az illető azt sem tudja hogyan és egyszerre előtte áll az ítélet mint egy villámcsapás; ez volt az eredmény. És annak daczára, hogy folytonosan követelte a közvélemény, annak daczára, hogy nézetem szerint 12 esztendő alatt, de már azon idő alatt is, mióta a t igazságügyminister ur ismételten áll az igazságügyministeri tárcza élén, nagyon elég idő lett volna arra, hogy mindazon előmunkálatok megtörténjenek, hogy végre erre vonatkozólag előterjesztés legyen a ház előtt. De e helyett az 1881 : LIX. t.-cz. megfoltoztatott, ismét az a régi Írásbeli eljárás van hosszas munka, nagy erőfeszítés után. Miért? Azért, hogy ismét megélhetési módot teremthessenek addig, míg azt mégszokván a közönség, talán nem is fogja sürgetni a szóbeliséget és a közvetlenséget. Ez az az elodázási irány, mely ez után az öntudatos igazságügyi politikával szakítva, arra az eredményre vezetett, hogy minduntalan 1 oly előterjesztések jöttek a ház elé, hogy az álla-