Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-143
143. orssságus ülé: minden polgárt érint és van olyan adó, mely bizonyos osztályokat és foglalkozási nemeket terhel, de azért az új adó, mely az országra hárittatik. Én sohasem hallottam, hogy pénzügyminister e tekintetben különbséget tett volna. De tovább ment a pénzügyminister ur. Azt mondta, hogy ez a 4 millió nem 4 millió adóemelés, mert az illetők, a kik az adót fizetni fogják, nagyon sokat kiméinek meg anyagban. Nem kételkedem ezen. Kérdezősködtem utána és magam is ugy értesültem, hogy az által hogy az átalányrendszerből átmennek a termónyrendszerbe az illető gyárosok azon helyzetben lesznek, hogy az anyagot jobban kizsákmányolják, kihasználják. De hogy aztán ez egyenlő legyen a 4 millió adóval, azt komolyan állítani nem lehet. De eredeti az, hogy a t. minister ur ezen okoskodás fonalán azt mondja: marad tehát nem 8 millió, hanem 4 millió adóemelés. Engedelmet kérek, ez ellenmondás. Hiszen a t. minister ur azért említette fel exposé-jában is a 8 milliót, mert ezzel óhajtotta elenyésztetni a rendes kezelésben levő 8 millió hiányt. Ha tehát a 8 millió tényleg leolvadt 4 millióra, hogyan állítja ezzel helyre az egyensúlyt a rendes kezelésben ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Van még egy harmadik őszinteségi hiány is. Ugy a pénzügyminister ur, mint az előadó ur is újabban nagy súlyt helyeznek arra, hogy megkülömböztetik a rendes és a rendkívüli kezelést. A pénzügyminister ur figyelmeztet, hogy ha csakugyan sikerül a rendes kezelésben néhány milliót megtakarítani, vagy pláne az egyensúlyt helyreállítani, akkor az egész deficit összegében ugyanannyi különbség lesz. Ez bizonyos. Hanem ugyanezt mondhatja a rendkívülire is. Ha a rendkívülinél fogyaszt néhány milliót, akkor is az eredmény az lesz, hogy a deficit egész összege kevesbedik. Épen az, a mit én állítottam, hogy ez szemfényvesztés Nem az a kérdés, mily czímen áll helyre az egyensúly. A kérdés az, hogy a pénzügyi kezelés olyan legyen, hogy az egyensúly helyreálljon, hogy ne legyünk kénytelenek évről évre újabb és újabb adókat rakni a nép vállaira. (Tetszés balfelöl.) Említettem már egyszer e házban, de ismétlem, miután ugy látszik, hogy a t. pénzügyminister ur azt el szereti felejteni, a költségvetésnek e felosztása rendes és rendkívüli rovatokra, nálunk nem annyira új, mert azt III. Napóleon ép azon időben hozta be, a mikor oly pazarul gazdálkodott a nemzet kincseivel. Hogy az ország észre ne vehesse a gazdálkodásnak igaz voltát, ő hozta be a rendes és [rendkívüli rovatokat és bemutatta a parlamentnek először is a rendes költségvetést és akkor a többség ép ugy megtapsolta a napóleoni kormányzatot, mint önök most a Tisza-cabinet kormányzását. Csak azután rteezember 1. 18S2. 355 állott elő a rendkívüli költségvetéssel s azt monda, nem tehetek róla, hogy ez évben ily nagy rendkívüli költségek vannak. Ez aztán ismétlődött évről évre, ép ugy, mint nálunk. Ez tehát a harmadik őszinteségi hiány. Ugy a t. pénzügyminister ur, mint a t. előadó ur teljesen meg vannak elégedve azzal az iránynyal, melyet a fedezetre nézve követnek, hogy t. i. a hiányt vagy új adóemeléssel, vagy tőkeérték eladásával, vagy pelig új kölcsönnel pótolják. A pénzügyminister ur erre azt mondja, hogy ő ezt nagyoa positiv iránynak tartja, hogy ezt uem lehet nevetségessé tenni; a t. előadó ur pedig még tovább megy és azt mondja, hogy ő sem theoriábau, sem a gyakorlatban más utat képzelni sem tud és hogy ha hiány van, azt csakugyan azon három mód valamelyikével kell pótolni. Ha arról van szó, hogy egy momentán hiány rögtön fedeztessék, bizonyom — bárki üljön is azon széken,—hogy az nem fog egyebet tehetni, mint ezen három mód egyikével gondoskodni a rögtöni baj orvoslására: de én nem erről szólottam, hanem arról, hogy ez önöknél állandó rendszer. Önök nem egyszer mindenkorra teszik ezt szükség esetén, hanem ez már rendszerré nőtte ki magát és teljes megelégedéssel jelentik be minden évben a költségvetés alkalmával, ennyi meg ennyi a hiány, ennek egyik részét fedezni fogjuk kölcsönnel, másik részét új adókkal, harmadik részét pedig jószágeladással. De méltóztassanak meggondolni, hogy ezt örök időn át folytatni nem lehet. (Ugy van! balfelöl.) Hisz a t. pénzügyminister ur gazdálkodása folytán rövid idő múlva jószág eladásról raár nem lehet beszélni, azt nem lehet ismételni. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) És helyesen figyelmeztette Szilágyi Dezső t. képviselő ur arra, hogy kölcsönökre sem lehet oly bizton számítani, azt sem lehet oly bizton hinni, hogy örökké igy fog menni, hogy a mi pénzügyi kormányzatunk, a mikor neki tetszik, kölcsönt fog kapni a pénzpiaezon. Hisz a pénzemberek nem ugy szokták kiszámítni a hiányt, mint a t. pénzügyminister ur, ők nagyon jól tudnak calculálni, őket nem lehet tévútra vezetni. Ok inkább adnak e tekintetben nekem igazat, mint a t. pénzügyminister urnak. A t. pénzügyminister ur beszéde vége felé reflectálván arra, a mit én a múltkor kiemeltem, hogy ő beéri azzal, hogy a többség őt megtapsolja, azt mondja, hogy bevallja, hogy csakugyan igy van, hogy ő azzal beéri, hogy ez helyes és hogy parlamenti kormánynak arra kell törekedni, hogy a többség tetszését megnyerje, nem pedig arra, hogy a kisebbséget nyerje meg. Hát én átalában osztozom a t. minister ur nézetében és magam is egészen correctnek talá45*
